Vietnám, napfény, rizsföldek, nádkunyhó

Tegnap délelőtt a Saigon 3. kerületében lévő Redemption Templomban gyűltünk össze, hogy megemlékezzünk AMACZI-ról. Sokan eljöttek, barátok, munkatársak, üzletfelek, magyarok, vietnámiak, európaiak, amerikaiak.

A mise az Ő békés megtéréséért szólt. Megrendítő volt végighallgatni a beszédeket, melyekből kihangzott sokoldalúsága, életigenlése, segítőkészsége, örökös tenni akarása.

A családját Nővére képviselte, aki elképesztő energiáról, szervezőkészségről és legfőképpen lelkierőről tett tanúbizonyságot. Szomorúan néztünk utána, amint a repülőtéren távolodott szeretett testvére hamvaival.

Többen fordultatok hozzám kérdésekkel, melyekre itt is szeretnék kitérni.
A temetés Balatonkenesén lesz majd, a pontos idejét még nem tudjuk.
Létrejött egy emlékoldal, melyet ajánlok figyelmébe mindenkinek, aki ismerte, szerette AMACYZI-t.
Az alábbi címen pedig a Gyászoló Családhoz lehet eljuttatni leveleket:
immemoriampeteramaczi@gmail.com

Drága AMACZI!
Beteljesületlen, megálmodott újabb alkotásaidat már csak a felhők között láthatjuk. A zenéd is az Égből szól.
Látunk, érzünk, hallunk...
Itt vagy velünk és maradsz örökre!
 

Hiába is keresgélnék szavakat, hogy leirjam Ábellel kapcsolatos érzéseimet, az otthon töltött csodálatos napokat.
Azt hiszem, a képek önmagukért beszélnek...
Ja, és a meztelen fotókat kicsit megtechnikáztam. Természetesen ott is minden rendben van, már úgy, gyárilag :)
 

A kép mögött video, hogy kicsit hosszasabban is lehessen gyönyörködni bennem....

"Szóval te vagy a Messzi-mami?"

Nagyon szeretjük egymást

Repdesek a boldogságtól...

De jó, Messzi-mami mindjárt megfürdet!

Előbb még egy kis macera, de ezt is nagyon szeretem...

Már meg is tisztultam...

Eljöttünk felköszönteni a Dédnagymamát:

16 napnyi otthoni feltöltődés és „röpke” 20 órás utazás után szerencsésen visszaérkeztem Saigonba.
A hosszú utat szinesitette egy közös kávézás a párizsi átszálláskor az ott élő legjobb barátnőmmel, ajándék három óra, amolyan igazi, mély beszélgetés, amit korábban többnyire a Duna-korzón tudtunk megejteni. Igaz, itt nem a Budai Várat láttuk a kávézóból, de most nem is ez volt a fontos.

Tamás a saigoni reptéren „Anda” feliratú, napraforgós táblát lobogtatott, így könnyen egymásra találtunk :)))

Jelentem, Keleten a helyzet változatlan...
Taxi helyett szándékosan busszal jöttünk haza a reptérről, mert hiányzott már a saigoni feeling. A tömegközlekedés, a sok mosolygó és simogató vietnámi ember, és persze a monszun. Ami ezúttal visszafogottan fogadott, épp csak szemerkélt az eső...

Itthon viszont egy tisztaságtól ragyogó otthon várt, az ebédlőasztalon nagy halom trópusi gyümölcshalommal, a legfinomabb választékból.
És persze a szerelem. Lehet, hogy mégiscsak érdemes lenne Tamást klónozni…

Ezúton kérek elnézést azoktól, akikkel a mostani otthonlétem alatt nem tudtam találkozni. Voltak hiányok, sajnálom is. De zsúfolt napok voltak, és persze elsősorban Kicsi-Ábel miatt mentem, az idő javát Vele töltöttem.
Róla közkívánatra legközelebb felteszek pár fotót.

Ez most az a kép, ami az ebédlőbe belépve fogadott. És persze egy hatalmas csokor friss liliom, de a virágváza a nappaliban áll, azt most nem fotóztam...