Vietnám, napfény, rizsföldek, nádkunyhó

Szomorú hír miatt térek vissza idő előtt a blogomhoz.
A saigoni magyar csapat oszlopos tagja, a társaság egyik legszínesebb egyénisége, az örökös jó hangulatot és zenei aláfestést biztosító AMACZI Péter 39 éves korában elhagyott bennünket.
Tartalmas életet élt, hatalmas lélekkel, segítőkészséggel, jó szándékkal, tele tervekkel.
Két héttel ezelőtt, amikor az új lakásba költözését ünnepeltük Saigonban, büszkén mutatta az új képeit.
És művészeti albumokat arról, hogy melyik stilusirányzat tetszik, hogy milyen irányba megy majd. Januártól Szingapúrba készült, egy művészeti iskolába...

Drága AMACZI! A fájdalmunk leírhatatlan és képtelenek vagyunk búcsúzni.
Velünk leszel ezután is minden bulin és összejövetelen, a zene nem hallgathat el.
Nyugodj békében!

Kis késéssel tudok ismét jelentkezni.
Indulásom előtti napon nem volt netünk, mert az építkezés közben elvágtak a közelünkben egy vezetéket.
Aztán meg nem tudtam bedugni a laptopom vietnámi csatlakozóját Balázséknál a konnektorba. Végre, minden rendeződött.

És jelentem, szerencsésen megérkeztem Budapestre.
Máris teleszívtam magam babaillattal, szeretettel:)
Hogy Ábel mennyire gyönyörű és tökéletes kisbaba, arról ugyan oldalakat tudnék írni, de nem teszem.

Most szünetel a blog egy ideig. Hisz más Ábel, és más, amiért a bejegyzések születnek.
Szeptember 26-án visszatérek…

Vietnámiul köszöntem el a saigoni reptéren is, s most Tőletek is: Hẹn sớm gặp lại bạn. 
Azaz, viszlát, hamarosan. Már, ha így kell mondani egy határőrnek vagy a blogolvasóknak. Remélem, ezt nem csak a nagybátyámnak vagy az ükapámnak kellene így mondanom…:)
 

Megelőzendő a várható „És hogy megy a vietnámi nyelv?” típusú kérdéseket, hazaérkezésem előtt gyorsan most megválaszolom röviden és tömören: Sehogy.

Mielőtt bármi külső körülményre fognám, el kell ismernem, hogy mi magunk sem vagyunk igazán szorgalmasak és motiváltak a kérdésben.
Persze, mindketten úgy gondoljuk, hogy a „Ha Rómában élsz, élj úgy, mint a rómaiak” mondás nagyon is betartandó, ezért sok mindent megteszünk annak érdekében, hogy kicsit úgy éljünk, mint a vietnámiak.

Ez meg is valósul abban, hogy az itt élő nyugatiak nagy részével ellentétben, mi teljesen helyi környezetben élünk. Igaz, a kilencszintes ház, ahol lakunk, többnyire hozzánk hasonlóan külföldiek által bérelt, de amint kilépünk a kapun, igazi helyi környezetben találjuk magunkat.
És nagyon igyekszünk az itteniekkel  való kommunikációra. Nyelvtanárt ugyan ezidáig nem fogadtunk, de minden lehető helyzetben megkérdezzük, akitől csak lehet, hogy adott mondatot hogyan mondják vietnámiul. És letöltöttünk egy csomó vietnámi nyelvleckét a netről, megvettünk cd-vel kombinált nyelvkönyveket, amiket kampányszerűen használunk, hallgatunk, nézünk, olvasunk.
Jelenleg ott tartunk, hogy számos szót felismerünk, elsősorban olvasás útján.

És még ott, hogy egy csomó, az internetről megtanult alapvető nyelvleckét, kifejezést törölhetünk az emlékezetünkből. Ugyanis amikor Hai-nak, a Magyarországon tanult és 8 évet ott töltött fiúnak előadtuk eddigi tudásunkat, közölte, hogy mindezt törölhetjük. A megtanult frázisokat a mindennapokban senki nem használja :(

Ennél azonban sokkal súlyosabb az a probléma, hogy a vietnámi nyelvben hat hangsúly létezik. Tehát ugyanaz a szóalak, betűösszetétel hat jelentést takar a hanglejtéstől és a ráakasztott jelektől függően, mégpedig szögesen eltérőt.
A cd-ket hallgatva, mi sajnos nem sok különbséget érzékelünk… Ők annál többet, tehát bele lehet futni kényelmetlen helyzetekbe.
És akkor arról még nem is beszélek, hogy jelentős különbség van az északi és déli nyelv között.

Gyűrnénk mi a nyelvtanulást szorgalmasan amúgy, csakhogy minden lecke az alapokkal kezdődik. Azzal, hogy minden esetben különbözik a kommunikáció, attól függően, hogy kivel beszélgetsz.
Egészen másképp kell mondani például a „szeretlek” szót, ami vietnámiul még összetettebben hangzik, tehát mindig „én szeretlek téged” a megfogalmazás.
Csakhogy ez a pofonegyszerű mondat éppen 14 formában mondható. Attól függően, hogy kinek címezzük. Másként kell mondani a szerelmünknek, ha nő, másként, ha férfi, másként, ha az anyánk, az apánk, a húgunk, a nővérünk, az öcsénk, a bátyánk, a nagymamánk, a nagypapánk, a nagybátyánk, a nagynénink, ha fiatalabb vagy ha idősebb…

Ugyanez igaz még számos kifejezésre, pontosabban az állításokra, a személyes névmásokra, annak függvényében, hogy kihez beszélünk éppen. Másként kell elnézést kérni egy férfitől, mint egy nőtől… Egyáltalán: a személyes névmások ezerféle változatban léteznek, a kapcsolattól függően. És hiába a viszonylag egyszerű nyelvszerkezet a mondatképzést illetően.

Szóval téblábolunk az eddig megtanultakkal, sokszor szinte feladjuk azzal, hogy mindez megtanulhatatlan.
Az egyetlen, ami valamelyest működik, az a számok világa. Vásárláskor igyekszünk elmondani vietnámi nyelven, hogy miből mennyit szeretnénk. És értjük az árakat, amit mondanak.

Csakhogy ők meg ahhoz nem szoktak hozzá, hogy egy nyugati ember az ő nyelvükön próbál beszélni. Emiatt fel sem tételezik, hogy mi éppen vietnámiul próbáljuk nyomni…:)
Mindebből számos vicces helyzet kerekedik. Szerencsére, a közelünkben lévő piacon kezdenek megismerni bennünket. Lassan érteni is a sajátságos vietnámi szóhasználatunkat...

Egy táblázat arról, hogy milyen az a bizonyos vietnámi ábécé, kiejtés, ami hangsúlytól és összetételtől függően mindent megváltoztat a mindennapi beszéd során. Kérdezzetek bátran, de mi sem értjük igazán... :)