Vietnám, napfény, rizsföldek, nádkunyhó

Lassan egy év telt el legutóbbi bejegyzésem óta. Olykor nézem a látogatottsági statisztikát, főként olyankor, amikor egy-egy levelet kapok. Öröm látnom, hogy még ennyi idő után is sokan olvassák vietnami élményeinket:)

És mert többen kérdeztetek a mostani életünkről, úgy érzem, a blog végső lezárása csak akkor lehet teljes, ha beszámolok arról is, hogyan alakult, amióta visszatértünk Magyarországra.

Hogy változatlanul nagyon jól vagyunk, az talán a mellékelt fotókból is látszik.

Vietnami utazásunknak, nagy „kalandunknak” számos tanulsága volt. Talán egy könyvnyi terjedelem sem lenne elég az összeset leírnom…

Dióhéjban annyit: egyetlen percig sem bántuk meg, hogy nekivágtunk, nem kérdés, hogy akkor, abban a helyzetben ezt meg kellett tennünk.
De az sem kérdés, hogy azután meg haza kellett jönnünk. Valahogy éppen úgy vagyunk ezzel, mint Coelho Alkimistája. Talán el kell menni nagyon messzi felfedező útra ahhoz, hogy megértsük: az igazi kincsek, az igazi lehetőségek éppen itt vannak.

Nekünk a tanítás mindenképpen ez, amit az élet is igazolt. Korábban is szerettük Magyarországot, de amióta visszatértünk, különösen sok megerősítést kapunk arról, hogy itt a helyünk.

Tehát köszönjük az érdeklődést, jelentjük, nagyon is jól vagyunk ITTHON!
Közel vagyunk a Családunkhoz, a Szeretteinkhez és sokat dolgozunk, sokkal-sokkal többet annál, mint az utazásunk előtt, 2010-ben.
És közben persze utazgatunk az országon belül, gyakorlatilag minden hétvégén.

A sok-sok utazás után szinte már várjuk  azokat a hétvégéket, amikor csak úgy egyszerűen magunk lehetünk, kettesben elpilledve egymás mellett, relaxálva, teljesen kikapcsolódva, itthon.

Sokkal több időt tölthetünk a Családdal, Barátokkal és a különös örömet jelentő Unokákkal. Merthogy közben ismét bővültünk: 2012. április 9-én megérkezett közénk Tamás elsőszülött unokája, Valentin is.

És a sor hamarosan folytatódik... :)

Talán nem túlzás azt mondani, hogy a vietnami vállalkozás volt kapcsolatunk legnagyobb fokmérője. Számos erőpróbát átéltünk, kiálltunk, amelyeknek során edződtünk és főképpen összecsiszolódtunk.

E hónap végén lesz négy éve, hogy megismerkedtünk. Már pár hónap után nem volt kétséges, hogy igazán egymásra találtunk és együtt szeretnénk leélni életünk hátralévő részét.
Mégis, közben szinte folyamatosan jött valami olyan családi esemény, amitől úgy éreztük, hogy az az adott időszak éppen másról, másokról szól, és nem alkalmas a mi egybekelésünkre…

De végre ebben az évben számunkra is eljött a legideálisabb Nagy Nap.
Kétszeresen is „IGEN”-t mondtunk egymásnak, megpecsételve összetartozásunkat.

Augusztus 29-én hivatalosan, az Újpesti Önkormányzat Házasságkötő Termében, nagyon szűk családi körben, a Gyermekeink, Unokáink jelenlétében.

Majd a számunkra igazi ESKÜ-nek, FOGADALOM-nak tekintett szertartás keretében a kővágóörsi Nagyboldogasszony Római Katolikus Templomban, szeptember 8-án.
Amit egy fergeteges, kétnapos buli követett Köveskálon, 90 fős résztvevővel, sok-sok őszinte szeretet-megnyilvánulással, amelynek emléke éppen úgy elkísér bennünket, mint a Vietnamban megélt számos csodálatos élményünk.

Mielőtt IGEN-t mondtunk az Újpesti Házasságkötő Teremben

A Nászinduló zenéjére vonultunk Immáron hivatalos férj-feleségként gyűrűhúzásra készülünk

Valeszka is velünk volt

Meseautóban...

Családi vacsora otthon, tortával, tűzijátékkal Kővágóörs kőtengerében az egyházi szertartás előtt

Fogadalomtétel holtomiglan-holtáiglan

Most már Isten és Ember előtt is összetartozunk...

Násznép a templom előtt

"Mókamestereink" felvezetik a köveskáli parti várható részleteit

Itt öltöztem át először. Természetesen stílusosan a "Desperate Housewives" pólómba :) És már hozom is a pálinkáspoharakat a welcome drink-hez...

Bográcsokban fő a sok finomság

Buli a javából

Kvíz keretében meglepő kérdésekre kellett válaszolnunk :)

Ábel is velünk bulizott

Naplementekor ismét átöltöztem. Az ajándékozás perceiben, szőlőlevelekből készült kapu alatt a vietnami tradicionális ao dai ruhámat viseltem

És ismét másik ruhában, a tortatűzijáték fényében

A fergeteges tánc képei sajnos nem kerültek lencsevégre... Másnapra meg már nem annyira volt fotogén a társaság :) Csak egy utolsó kép a Napkeltéről:

Igen, számomra is meglepő, mennyit írtam a kalandjainkról, az élményeinkről.

Van olyan, amikor az Élet tálcán kínál lehetőségeket, megoldásokat, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagynunk és elszalasztanunk.

És van olyan helyzet, amikor nehéz szavakba öntenünk az érzéseinket.
Számomra a búcsú helyzete éppen ilyen....:(

A naplóm most bezár, mert az élet Magyarországon folytatódik.
ÉG ÁLDJON, VIETNAM!
 

Utolsó saigoni képünk
 

Ahogyan a magyar mondás tartja, az élet nem fenékig tejfel…

Különösen nem Vietnamban, ahol eleve nincs is tejfel.
Illetve van, tudunk is pár forrást a beszerzéshez...

Az egyik egy orosz üzlet, ahol a matrjoska-babákkal és bundás usánkákkal, rókaprémekkel feldíszített polcok között meglapuló hűtőszekrényben, a ruszlik és egyéb orosz finomságok között igazi tejfölre is rá lehet lelni.

Azt ne kérdezzétek, hogy ki vásárol a többnyire 35 fok feletti hőségű Saigonban bundás usánkát.

Bárki. És bármikor viselik. De legfőképpen abban a „borzalmas” hidegben, amikor éppen véletlenül „csak” 25 fokot mutat a hőmérő. Az itt már nagyon hidegnek számít.

A bőrüket a napsütéstől óvandó, eleve ritkán járnak a vietnamiak ujjatlanban, csakis tetőtől talpig zárt ruhában, hosszú ujjúban, de pár foknyi hőmérsékletesés már éppen megfelelő alkalom arra, hogy a bundakabátok is előkerüljenek.

Abszolút megértem őket. Amióta Vietnamban élünk, rájöttem a négy évszak által nyújtott változások pozitívumaira (is).

Otthon éppen háromhavonta van lehetőség arra, hogy megújuljunk. A természet örök körforgásban van. A tél lelassult, behúzódós állapotot hoz, a hirtelen tavaszi rügyezés és virágzás igazi újjászületést, a nyár önfeledtséget, majd az ősz egyfajta elmúlás-érzést, bezárulást.

Most érzékelem igazán ennek az önmagába visszatérő körnek a szépségeit.
Azt is, hogy mindezt az öltözködésünkkel is követni tudjuk. Háromhavonta megújulhatunk ruhatárilag, külsőleg, ami óhatatlanul kihat a lelkünkre is. Csak hogy azt az örömet említsem, amikor tavasszal lekerülnek a nagykabátok….

Hát ezért értem az örök melegben élő vietnamiakat, hogy miért is jó olykor csizmát és bundát magunkra ölteni, még akkor is, ha ezt az itteni időjárás messze nem tenné szükségessé.
Bármilyen hihetetlen, annak ellenére, hogy napimádó vagyok, magam is unom, hogy folyton ugyanazokat a nyári ruháimat viselem…

Na, de nem igazán erről akartam írni.
A tejfölnél tartottam.
Amit azért árulnak az igazán nagy szupermarketekben is, horror áron, az otthoni ár többszörösén.  Csakúgy, mint minden tejterméket, vajat, tejszínt, stb.

Persze a magyar mondás nem igazán a tejfölről jutott az eszembe...

Az történt ugyanis, hogy a múlt héten furcsa foltokkal a hasamon ébredtem.
Aztán a következő napokban újabb megmagyarázhatatlan, vöröses foltok jelentek meg rajtam, előbb az arcomon, aztán a karomon, majd a fülemen is.

Ennyi foltot már nem lehetett véletlennek tekinteni, jóllehet, nem mindegyik teljesen egyforma.
Közben Tamás arcán, homlokán, majd a nyakán, vállán is pirosodás jelentkezett, emiatt kezdtük komolyabban venni a helyzetet, és rákerestünk a jelenségre.
Hol máshol, mint az interneten :)

A karomon lévő seb konkrétan úgy néz ki, mintha kertészkedés közben erősen végigkarcoltam volna magam egy faággal. Azzal a különbséggel, hogy tele van apró hólyagokkal, és egyre jobban dagadozik :(

A fülemet, elhelyezkedése miatt nehéz látnom, de az is duzzadt, vörös, és persze pont úgy viszket, mint valamennyi egyéb, érintett részem.

Internetes kutatásaink során egyértelművé vált, hogy egy (vagy több) „bed bug”-család költözött a hálószobánkba, és a csípéseik áldozatává váltunk.

Ez a magyar ágyi poloskák fajtájába tartozó élősködő rovar, amelyik hajnali 2 és 5 óra között fürkészi be áldozatait. Látni persze soha nem lehet őket, mert ha felkapcsolod a villanyt, olyan gyorsan eltűnnek, hogy nyomukat sem találod.

Mondanom sem kell, hogy mindketten hosszú órákat töltöttünk el információgyűjtéssel.
Az ellenük való védekezést kutatva szinte bed bug-szakértőkké váltunk.

Mostanra tudjuk, hogy bár a matracban telepszenek meg, semmit nem ér, ha kidobjuk az eddigit, és új matracot vásárolunk. Azonnal átköltöznek a másik szobába. Ilyen szempontból sajnálatosan nálunk van választék bőven...

Eddig annyit tettünk, hogy darabokra szedtük az ágyunkat, elhúztuk a faltól, mindent befújtunk rovarirtóval, utána átmostuk, az ágyneműt úgy mostam ki, hogy beleöntöttem egy üveg ecetet a mosógépbe. Mostantól kicsit ecetszagúan fogunk ugyan ébredni, de még mindig jobb, mint csípésekkel telve.

A legszörnyűbb az érzés, olyan, mintha állandóan bogarak szaladgálnának rajtad. A fórumokban olvastam, hogy nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel. Ráadásul valószínűleg ténylegesen szaladgálnak is…
Kiderült az is, hogy ez messze nem ázsiai jelenség. Amerikában, Angliában rendre előfordul, még szállodákban is.

Tegnap jött Xuan, a takarítónőnk.
Újabban úgy kommunikálunk vele, hogy beírjuk a mondanivalónkat a google fordítóprogramjába, és megmutatjuk neki. Ezúttal a „Poloskák vannak a hálószobában” című mondatot írtam be. Hogy a google mit fordított, azt nem tudom, de Xuan egyre csak a fejét rázta.
Megmutattam a fülemet, az arcomat, a karomat, amin láthatóan rettenetesen sajnálkozott. Aztán újra elolvasta a laptopomon a mondatot és továbbra is a fejét csóválta. Meg újra sajnálkozott....

Miután láttam, hogy sokra így nem jutunk, lementem a házmenedzserhez, aki elvileg bír némi angol nyelvtudással. Felvázoltam a helyzetet, megmutattam a sebeimet és megkérdeztem, hogy lehet kiirtani ezeket a dögöket. Sokatmondóan bólintott, majd mély hallgatásba burkolózott....

Amikor ismét feltettem a kérdésemet, rádöbbentem, hogy a nagyon egyszerű „meggyilkolni = kill” szót sem ismeri.
Biztosan nem nézte meg a Kill Bill egyik részét sem. Pedig amúgy minden utcasarkon beszerezhető valamennyi sikerfilm DVD-n, garantáltan hamisítottan és ennek megfelelően fillérekért…

Nagy nehezen azt válaszolta, hogy ez nagyon gyakori jelenség Vietnamban, és pontosan tudja, hogy mi ez.
Amikor azt fejtegette, hogy ezek a rovarok nem a hálószobában laknak, és hogy a falból, meg felülről, a mennyezetről másznak le, kételyeim támadtak, hogy valóban tudná, miről is van szó..

Aztán kijelentette, hogy nem igazán biztos a védekezésben ellenük, ezért utána fog nézni.
Most várunk… Immár egy napja, de hát Vietnam nem éppen a gyors megoldások miatt lopta bele magát a szívünkbe :)

A menedzserünkkel való  megbeszélést követően kisétáltam a gyógyszertárba, ahol mostanság beszerezzük a szükséges szereket.
Szerencsére amúgy nem sok dologra van szükségünk, de a patikus már jól ismer.

Megmutattam a sebeimet, amire azonnal magabiztosan adott egy krémet.
Hazatérve Tamás megnézte az interneten az összetevőket, és kiderült, hogy herpesz és bárányhimlő elleni krémet kaptam. Hurrá, kereshetünk új patikust, lehetőleg olyat, aki ért is angolul!
Mindeközben sokkal komolyabb kérdések foglalkoztatnak.

Tizenöt hónapja lakunk ebben a lakásban, eddig semmi problémánk nem volt.
Vajon miért éppen most jöttek ezek a dögök? Honnan kerültek ide hirtelen?
És legfőképpen, hogyan tudjuk őket végképp kiirtani???

Nagyon várom mindnyájatok tanácsát, akik a blogomat olvassátok, és akik ilyesmivel találkozhattatok. Segítsetek, légyszi!

Senkit nem szeretnék sokkolni, ezért csak a karomról, a legenyhébb tünetekről teszek fel képet.
Az összes többi tényleg borzalmas látvány lenne, kiterjedtebb és gennyesedést mutat….