Már volt hasonló cimmel egy bejegyzésem, és akkor azt igértem, folytatom a témát. Nem csak most, még majd többször visszatérek, mert tényleg ámulatba ejtő a vietnámiak magyar-szeretete...

Ennek köszönhetően nemzeti ünnepünket a lehetőségekhez képest mi is megünnepelhettük itt, Saigonban. A lehetőséget pedig az itteni Vietnámi-Magyar Baráti Társaság nyújtotta a Friendship House-ban.
A szervezetet azok a vietnámiak hozták létre, akik valaha Magyarországon jártak egyetemre, és Vietnámba való visszatérésük után is kötődnek hazánkhoz, ápolják a kapcsolatokat, keresik a lehetőséget a megtanult magyar nyelv gyakorlására. Rendszeres összejöveteleket tartanak, és persze apropóként nem maradhatnak ki a mi nemzeti ünnepeink sem.

Ahhoz képest, hogy gyakorlatilag egy félhírből értesültünk a rendezvényről, és semmiféle meghívóval nem rendelkeztünk, a recepciótól azonnal nagyon kedvesen a nagyterembe kísértek bennünket.
Amikor beléptünk, Magyarország legszebb tájairól, nevezetességeiről szóló filmet vetítettek, természetesen magyar nyelven. Miután bemutatkoztunk a jelenlévő, és számunkra eddig ismeretlen magyaroknak (amúgy csak hárman voltak), valahogy nem annyira tudtam a velük való beszélgetésre koncentrálni.
Egyszerűen elvarázsolt az üdvözlő magyar felirat, és mindaz, amit a képernyőn láttam, nem tudtam nem odatapadni…

Pár perc múlva bevonultak a rendezvény prominens emberei, a Társaság vezetői, számos saigon-i városvezető, a vietnámi magyar nagykövet és a tiszteletbeli magyar konzul. Ezzel kezdetét vette az ünnepség hivatalos része.
Beszédek hangzottak el, az eddigi együttműködési eredmények és további célkitűzések ismertetése. Természetesen vietnámi és magyar nyelven.

Ezt egy nagyon kedves performance-sorozat követte. Először vietnámi lányok adtak elő szép helyi táncot, majd fiúkkal visszatérve, zenés-táncos jelenetet láthattunk.

Svédasztalos ebéddel zárult az összejövetel.
Itt volt igazán módunk beszélgetni magyarul beszélő vietnámiakkal, és mondhatom, még mindig álmélkodom azon, hogyan tudták megtanulni a mi nehéz nyelvünket.
Különösen most, amikor gyűrjük a vietnámit, nagyon csekély sikerrel. De ez majd egy másik bejegyzés lesz...
Pár kép, ezúttal tőlem, sajnos kevésbé jó minőségben...: