Vietnám, napfény, rizsföldek, nádkunyhó

16 napnyi otthoni feltöltődés és „röpke” 20 órás utazás után szerencsésen visszaérkeztem Saigonba.
A hosszú utat szinesitette egy közös kávézás a párizsi átszálláskor az ott élő legjobb barátnőmmel, ajándék három óra, amolyan igazi, mély beszélgetés, amit korábban többnyire a Duna-korzón tudtunk megejteni. Igaz, itt nem a Budai Várat láttuk a kávézóból, de most nem is ez volt a fontos.

Tamás a saigoni reptéren „Anda” feliratú, napraforgós táblát lobogtatott, így könnyen egymásra találtunk :)))

Jelentem, Keleten a helyzet változatlan...
Taxi helyett szándékosan busszal jöttünk haza a reptérről, mert hiányzott már a saigoni feeling. A tömegközlekedés, a sok mosolygó és simogató vietnámi ember, és persze a monszun. Ami ezúttal visszafogottan fogadott, épp csak szemerkélt az eső...

Itthon viszont egy tisztaságtól ragyogó otthon várt, az ebédlőasztalon nagy halom trópusi gyümölcshalommal, a legfinomabb választékból.
És persze a szerelem. Lehet, hogy mégiscsak érdemes lenne Tamást klónozni…

Ezúton kérek elnézést azoktól, akikkel a mostani otthonlétem alatt nem tudtam találkozni. Voltak hiányok, sajnálom is. De zsúfolt napok voltak, és persze elsősorban Kicsi-Ábel miatt mentem, az idő javát Vele töltöttem.
Róla közkívánatra legközelebb felteszek pár fotót.

Ez most az a kép, ami az ebédlőbe belépve fogadott. És persze egy hatalmas csokor friss liliom, de a virágváza a nappaliban áll, azt most nem fotóztam...