Vietnám, napfény, rizsföldek, nádkunyhó

Annak ellenére, hogy a Valentin-nap hagyománya még idegenebb Vietnámban, mint kis hazánkban, gondolom, senki nem lepődik meg azon, ha azt írom, hogy szerelemlázban és szívecskékkel teletűzdelt dekorációban izzik körülöttünk a levegő.
Hiszen itt egy újabb lehetőség, még le sem csengett a Holdújév, újra van minek örvendezni!

Természetesen magam sem maradtam volna le az ünnepről, a világ minden kincséért sem.
Idejekorán beszereztem a kellékeket, és feldíszítettem a lakást.

A hálószobánk egyik fala kompletten szívecskékben úszik, míg az ablakokra és üvegfelületekre a Tamás által felragasztott holdújévi sárga virágmatricák mellé szintén rózsaszínű szívek kerültek.
Most már tényleg nagyon multikulturális környezet vesz körül bennünket :)

Hab a tortán, hogy délutáni napozásom közben egyszer csak a „Millió, millió rózsaszál” szólalt meg kellő harsánysággal, természetesen vietnámi nyelven a közeli hangszóróból.

Éljen a SZERELEM!
És persze Minden Kedves Blogolvasónak szerelmetes, meglepetésekkel teli Valentin-napot!

Ilyen lett (és természetesen ilyen is marad) a hálószobánk fala :)

 

Miután Dávid és Anikó szerencsésen landolt Saigonban, áttaxiztunk Velük szerte a városon.
Gyors ellenőrzés, a lakásunk éppen olyan, amilyennek Skype-on és fotókon korábban láthatták, kaptak egy-egy adag magyarosan készült, de azért hamisítatlan saigoni mustáros sertésszeletet, rizzsel és ecetes salátával, és természetesen koccintottunk is a viszontlátás örömére, majd nekivágtunk közelebbről is bemutatni a város esti-éjszakai életét.

Legnagyobb meglepetésünkre a város olyan szinten volt csendes, ahogyan azt mi még sohasem láttuk. Nem győztünk szabadkozni, hogy ez még a Holdújévhez kapcsolódó visszavonult élet utórezgése, és nyugtatgattuk őket, meg persze magunkat is, hogy hamarosan visszatér az általunk beharangozott nyüzsgő, motorosoktól és mindenféle utcai árustól zajos, megszokott városkép.

Jókora séta során megmutattunk pár óra alatt mindent, amit lehetett. Még Apo-ba is elmentünk, (erről az elhíresült helyről lásd korábbi bejegyzésemet), de csalódásunkra, ott sem a megszokott tömeg fogadott.
Az est zárásaként a Saigon folyó partjához vettük az irányt. Így legalább a vietnámi sünikkel és csótányokkal való első találkozás nem szenvedett csorbát…:)

Másnap a bőséges reggeli után az optikusnál kezdtünk, ahol már törzsvevőként fogadtak bennünket és a szokásos metakommunikációs módon lejeleltük, hogy Dávidnak sötétített lencséjű szemüveget szeretnénk készíttetni.

Ezt követően körbevezettük a Fiatalokat a piacon, hogy legalább vizuálisan kapjanak némi kóstolót a többutcányi hosszúságban árusított földi és tengeri finomságokból.

Nyilvánvalóan a saigoni buszos élményből sem maradhattak ki, amellyel a kínai negyed, Cho Lon felé vettük az irányt.
Kellő ámuldozás után elbuszoztunk a War Remnants emlékmúzeumba, ami ugyan lehangoló, de Vietnám történelme szempontjából kihagyhatatlan.

Mire a múzeumból kijöttünk, végre kezdett a saigoni késődélutáni forgalom is jellegzetesebb képet mutatni.
Betértünk egyik kedvenc helyünkre, a BBQ Gardenbe, nem csak megpihenni, de végre igazi vietnámi ízeket kóstoltatni. Bejött….:)

Sikerült új erőre kapni, és még egy hatalmas körsétát tettünk a városban.
A nap során kicsit szomorúan vettem tudomásul, hogy mennyi mindent szeretnénk még megmutatni, de sajnos, nem mindenre lesz idő...
Persze, az nem kérdés, hogy nagyon élvezik az itteni életet, és hogy élményekkel telve érkeznek majd haza.
Ma reggel érzékeny búcsút vettünk, igaz, ezúttal csak két napra, amelyet a Mekong-deltánál töltenek...

Örömteli megérkezés :)

Reggeli séta a közeli piacon

Cukornád, kókuszlé

Városnézés vidám hangulatban :)

Pagoda előtt

BBQ vacsora

Hindi szentélyben

A TET harmadik napjára lecsengtek a rokoni látogatások, amiktől - félreértés nehogy essék -, kétségtelenül kifáradtunk, de tényleg nagyon élveztük.

Ahogyan azt előzőleg, a meghíváskor éreztük, be is igazolódott, hogy olyan különleges élmények részesei lehettünk, melyeket egy „mezei turista” soha át nem élhet az utazásai során. Belepillanthattunk helyi családok életébe, a legnagyobb ünnepükbe, szokásokba, rituálékba.
És persze összehasonlíthattuk, hogy mindez hogyan zajlik az interneten olvasottakhoz képest.

Kiderült például, hogy a születésnapok mégsem a TET-hez kapcsolódnak, hanem a tényleges születési dátumhoz.
Élénken él azonban a „lucky money” hagyománya, piros borítékban ajándékozzák egymásnak a szerencsepénzt. Olyannyira, hogy mi is részesültünk belőle, kettő borítékkal lettünk gazdagabbak:)

Minden boltban és házban van oltár. Szép szokás, hogy látogatáskor azonnal a házi oltárhoz lépnek, fejet hajtanak előtte és füstölőket gyújtanak.

Időközben a Vietnámban élő többi magyarral is egyeztettünk, így azt mindenképpen megállapíthatjuk, hogy régiónként is mások a szokások.
Vannak területek, ahol az ünnep idején is nyitva voltak az üzletek, és vannak olyanok, ahol a mai napig is zárva vannak, mivel, mint korábban írtam, a Holdújév valójában hét-tíznapos ünnep.

Mi most itt a környékünkön azt látjuk, hogy az üzletek fele van nyitva, ami bőségesen elegendő az alapvető ellátáshoz. Építkezés ügyben is meglepő csend honolt, tegnap jelentek meg újra a munkások, a maguk flexével és egyéb zajongó szerszámaikkal.
Tamás ügyfelei pedig jövő hétfőn kezdenek dolgozni.

Vegyes tehát a kép, a hagyományok megtartása, eltérő, hogy ki hogyan, és hány napra vonul vissza.
Az mindenesetre tény, hogy aki igazán ünnepel, az jócskán belecsap a levesbe.
A rokonok hagyományszerű meglátogatása természetesen motorral történik, és még természetszerűbben együtt jár a sörözéssel...

Mondhatni, TET idején az egy főre eső józanság aránya igencsak csekély mértékű, és legfeljebb a 14 év alatti lakosságra jellemző. Na, meg talán a nők egy részére.
Mint megtudtuk a szomorú statisztikát, a TET harmadik napjára a saigoni kórházak baleseti osztályai olyannyira megteltek, hogy az ágyak mellett a csupasz földön is ellátásra szoruló sérültek hevertek.

Visszatérve az élményeinkhez, az ünnep harmadik napját már főként saját szervezésben töltöttük.
A reggeli ébredés után városnéző túrára indultunk, Tamás nagylátószögű optikájával felszerelkezve. Persze szigorúan kávé után, amihez sikerült megtalálnunk a helyszínt, egy újabb helyi, és nagyon kedves „shop” felfedezése után. Jóllehet Attila azt mondta, abban az irányban nincsenek kávézók, de ismét bebizonyosodott: aki keres, az talál.

Go Cong városa nem igazán turisztikai célpont, az odalátogató nyugatiak száma igen elenyésző. Emiatt az utcákon sétálgatva a szokásosnál is nagyobb feltűnést keltettünk, helyenként komoly nézőtábor sereglett körénk:)

Maga a város, széles utcáival, levegős parkjaival rendezett képet mutat. Jó néhány koloniális épület megmaradt, de sajnos igencsak felújításra szorulnának.
Sétánk során egy gyönyörű kao dai  templomra bukkantunk. Egy szerzetes szívélyesen körbevezetett bennünket, még az oltár világítását is felkapcsolta a kedvünkért.
A kertben pedig leültettek bennünket és teával, süteménnyel kínáltak. Utána átkísértek egy másik kis templomba, ahol a hátsó oltárt is megnézhettük. Itt is kaptunk teát és gyümölcsöt.

Miután visszatértünk Thanhék házához, megérkezett értünk Minh és elvittek bennünket autóval a tengerhez. A 30 kilométernyi úton számtalan baleset nyomait láttuk, ezekben a napokban tényleg nem a józan vezetés uralkodik az utakon…:(

A tenger ezen a részen nem alkalmas fürdőzésre, inkább csak látványosság. Annál is inkább az, mert életemben most láttam először barna színű tengert.
Stílusosan kagylóvacsorát ettünk a parti étteremben, majd visszaautóztunk Go Congba. Utána kettesben visszamentünk a búcsúba, hogy végre Tamás is ehessen valami számára is emészthető eledelt:)

Vasárnap délelőtt még egy rövid sétát tettünk a városban, megittuk a szokott helyen a kávénkat, majd mindnyájan autóba ültünk. A házunkhoz érve hálatelten búcsúztunk Thanh családjától.

Ezzel persze messze nem ért véget a TET-ünnepléssorozat. Hétfőn este Saigon kínai negyedében tettünk látogatást, ahol esténként szórakoztató előadások zajlanak. Láttunk sárkányosokat, bűvészmutatványost és meghallgathattuk a legnépszerűbb vietnámi slágereket néhány énekes és zenekar tolmácsolásában.

S hogy az örömnek sose legyen vége, most vagyunk csak igazi várakozásban. Tamás nagyobbik fia, Dávid érkezik hozzánk Anikóval két hétre. Hamarosan indulunk eléjük a reptérre :))))
És izgalommal teli kíváncsisággal várom, milyen benyomásaik lesznek erről az általunk imádott országról….
 

Felújításra szoruló koloniális épület

Ugyanaz, kis lugassal

Áldozati teríték a már eltávozott családtagoknak

Kao dai templom

A kao dai templom temetkezési autója

Szerzetesek és gyászhuszárok között

A kisebbik kao dai templom

Misére hív a harang

A templom hátsó oltáránál

Egy igazán hozzám illő ház :)

Katolikus templom esti fényekben

Saigon kínai negyedében

Sárkányosok a színpadon

És sárkánytámadás Tamás fején...:)