Vietnám, napfény, rizsföldek, nádkunyhó

Éppen ma egy éve, hogy megérkeztünk Vietnámba, két bőrönddel.
Na jó, eggyel, köszönhetően annak, hogy a Vietnam Airlines az enyémet kicsit elkeverte…:)

Izgalmas dolog visszanézni, felidézni a megérkezést, az első benyomásokat és persze az elmúlt év csodáit. Ezekről bőségesen írtam.

A mérleg számokban: 195 blogbejegyzés, 170 oldal wordben, több ezer fénykép.

Egy könyvnyi anyag, főleg ha arra gondolok, mi mindenről nem jutott időm írni…

Meghúztuk a magunk mérlegét. Megtanultunk sok mindent, de biztosan még messze nem eleget erről az országról. Amit szinte minden szempontból imádunk :)

További szavak helyett most inkább fotókkal emlékezem.
Pillanatok az elmúlt egy év legkedvesebbjei közül:
 

Búcsút mondtunk a Barátoknak, Szeretteinknek. 96 fős buli volt :)

A behavazott Ferihegyről indultunk

Amint megérkeztünk, Tamás kisimult

Próbálom szokni a dolgokat. A megsózott gyümölcsöt...

... a helyi konyhát....

... a mosogatási stílust...

... a környezetszennyezést (na, ezt tényleg nem lehet megszokni)....

... a motorosok  tömegét...

... és a pagodák világát.

Örömünkben olykor asztalon táncolunk :)

Voltunk a Vizi Bábszínházban

a varázslatos Mekong-deltánál

Hanoiban

...még mindig Hanoiban

És átruccantunk Kambodzsába. Majmokkal találkoztunk...

... megnézhettük a még feltárás alatt lévő egykori fővárost, Koh Ker-t...

... és persze Angkort

Vietnámi tengerparton, Vung Tauban motoroztunk

És májusban hazalátogattunk. Ismét Örömanya lettem :)

Saigonba való visszatérésünk után otthonra leltünk

Júliusban ismét Vung Tauban voltunk

Tay Ninh-ben, Vietnám legnagyobb Kao Dai templomában

Cu Chi, a vietkongok egykori föld alatti alagútrendszere

2010. augusztus 14-én Messzi-Mami lettem :)

De hamarosan közelebbről is megismerkedtünk :)

Ismét Saigonban, ismét magyar buli

Saigon sokarcú. Olykor holland faluvá változik :)

Jelen voltunk Saigon új szimbóluma, a Bitexco avatásán

Aktívan támogatom a vietnámi hátrányos helyzetű gyerekeket

A Karácsonyt éppen úgy várjuk, mint gyerekek a Mikulást

Kiskarácsony, NAGYKARÁCSONY otthon :)

Ábel-Baba sokat nőtt

Ábelt neve napján kereszteltettük

És ismét Saigon. Vettünk TET-fát :)

A Holdújévet Go Congban ünnepeltük

Boldog idők, Dávidék Saigonban. Apa és Fia...

És ami talán a legfontosabb: ma is éppen úgy szeretjük egymást, mint amikor még csak a hazai tájakat fedeztük fel :)

Dávidék várható kalandjait beárnyékolta egy szomorú tragédia.

Szerdán kora reggel repültek Hanoi-ba, s kétnapi városnézésük közben befizettek egy Ha Long öbölbeli hajókázásra, ami szintén két napos lett volna, péntek-szombaton, hajón való alvással.

Aztán csütörtökön jött a hír: hajnalban elsüllyedt egy hajó, az amúgy a Világörökségként számon tartott öbölben, tizenketten vesztették életüket…
Értetlenül állunk a tragédia előtt, nem csak mi, mindenki. Hogy mindez hogyan történhetett meg:(

Dávidékat – és persze magunkat is - nyugtattuk, az ilyen baleset extrán ritka, mindössze háromszor fordult elő az elmúlt 35 évben. És hogy ha ma megtörtént, holnap nem fog, már csak statisztikailag sem…

Azért aggódunk. És örülünk a hírnek, hogy a vietnámi hatóságok azonnal beszüntették a hajók kint tartózkodási engedélyét a Ha Long öbölben. Éjszakára vissza kell térniük.
Dávidék hajózása így egy napra rövidült, de arányosan visszakapták a pénzüket. 
Egy plusz nap Hanoiban, további látnivalók felfedezése...

Ma este 8-kor felszálltak a Hue-be tartó vonatra, bevállalva egy 13 órás, zömében éjszakai utazást.
Mi még nem ültünk vietnámi vonaton, de nagyon szeretnénk, fogunk is.
Jóllehet, Anikó a vonat láttán elsírta magát…
Hogy miért is, és milyen újabb megpróbáltatásokkal szembesültek, azt most még én sem tudom….

Közben azért néhány szó magunkról is, legfőképpen arról, hogy miért is nem kísértük el a Fiatalokat az országjáró felfedezésre. Már persze azon az alapvető beállítódáson túl, hogy semmiképpen nem telepednénk rá egy Szerelmespár különleges, meghitt vakációjára, amire nagyon is ritkásan adódik módjuk…

Ettől az alapvetéstől még el is tekintettünk volna, különösen, hogy az utóbbi évben Tamásnak is nagyon ritkán van módja együtt töltenie napokat a Gyerekeivel.

Viszont, azok után, hogy a magyarországi többhetes karácsonyozás, újévezés, és az itteni Holdújév igencsak elhúzódó ünnepléssorozata után végre látszik némi fény felvillanni a vietnámi üzleti aktivitás terén, messze nem engedhettük meg magunknak, hogy további egy-két hetet szabadságolással töltsünk, ráadásul többnyire olyan helyeken, ahol korábban már jártunk.

Hagytuk tehát a Fiatalokat romantikázni, az általuk megtervezett útvonalon haladni, miközben a magunk élete is megy a maga útján.

Találkozók, reményt keltő megbeszélések, elképesztő kalandok.
Többek között ötfős találkozó, a résztvevők között rajtunk kívül három vietnámi, a beszélgetés mégis magyarul zajlik :)

És barnasörözés a saigoni igazi olyan cseh sörözőben, ahol helyben főzik az eredeti sört.

Mindez egy vietnámi üzletember társaságában, természetesen magyar nyelvű társalgás közepette, aki a Magyarországon töltött egyetemi éveiről mesél, arról, hogy hogyan mászott fel egy mámoros hajnalon a Szabadság-híd tetejére, hogyan szedték le a rendőrök, és persze közbeszúrva a „beszarok” és egyéb magyaros kifejezéseket :)
Meg még sok egyéb sztorit mesél a Magyarországon töltött diákéveiről.

És amikor a taxiban hazafelé tartunk, és egy ravatalt látva arról kérdezem, hogy mennyire gyakori Vietnámban a hamvasztásos temetés, nemes egyszerűséggel azt válaszolja: „Mi nem szoktunk három nap után feltámadni, mint ti.”

És bármennyire szent Jézus a szememben, nem tudok nem mosolyogni a kijelentésén.

Ahogyan nem tudok nem folyamatosan mosolyogni azért, hogy itt lehetek :)

Most csak egy kép, Dávidék egy közös vacsorán, Hanoiba indulás előtt


 

Dávidék tegnap este fél hatkor érkeztek vissza élményekkel telve a Mekong-deltától.

Egyik kedvenc helyünkön (húúúúú, most érzem csak, mennyi kedvenc helyünk van ebben a városban, sajnos töredékét sem tudjuk megmutatni Nekik, idő hiányában), a Sa Sa Caféban beszéltünk meg találkozót, ami éppen az utazási irodák utcájában van, így a busz is ott tette ki Őket.

A különleges élményszerzést a Mekongnál Dávid azzal fűszerezte, hogy a korábbi, csak vizuális találkozást követően közelebbi kapcsolatba is lépett a vietnámi sünikkel (tapasztaltabb Blogolvasóim pontosan tudják, hogy irtózásom lágyítására a patkányokat neveztem el ezzel a barátságosabb kifejezéssel), ezúttal gastrointestinalis módon, azaz szájon keresztül történő bevezetés útján.

Igazán vállalkozó szelleműnek érzem magam, de ezt a tapasztalatot eleddig kihagytam, és nem is írtam fel a következő ötéves megvalósítandó terveim közé :)

Elmondása szerint maga a pincérlány is meglehetősen elismerő metakommunikációval nyugtázta a bátor rendelést.
Jóllehet ízletesebbnek találta, mint a csirkét, jól volt fűszerezve, a bőre is ropogós, de némi utóíz miatt két falat után majdnem visszaadta a természetnek.

Azért egészen addig derekasan gyűrte, amíg a konyhafőnök észbe nem kapott súlyos mulasztásával szembesülve, miszerint véletlenül elfelejtette mellétálalni a belsőséget.
Kistányéron gyorsan kiküldte a pincérrel a szívet, májat és minek is részletezzem, az anatómiát mindenki el tudja képzelni, még mi mindent…
Bármennyire ellensúlyozták chilis-olajos mártással, a szagáradat ekkor már kellően intenzív volt ahhoz, hogy Dávid inkább svéd és norvég utastársainál szerezzen jópontokat a megmaradt ínyencségek körbekínálásával...

Ilyen tapasztalás után még szó sem érheti a ház elejét, hogy az amúgy nagyon jó konyhát vezető Sa Sa Bárban igencsak visszafogottan, nyugati, hamburgeres, sültkrumplis ételek kerültek megrendelésre.

Koraesti vacsoránkat követően elsétáltunk Saigon Főpostájához, amely a város egyik legszebb épülete.
További bóklászásaink közepette ráakadtunk egy piroslámpás negyedre, aminek a létezéséről én korábban (vajh, miért?), nem is tudtam...

Egy zárt kis utcában van, nem is annyira kicsi, tele éttermekkel, pubokkal és persze szépséges lányokkal.
Ami számomra inkább különlegessége, hogy gyönyörűen felújított koloniális épületekből áll, amelyekből sajnos egyre kevesebbet látni Saigonban.

Kicsit még bandukoltunk a Saigon folyóval párhuzamosan, majd taxiba ültünk.
Szokás szerint a sofőr nem igazán értette a mi vietnámi kiejtésünket a cím bediktálásakor.
Viszont Dávidnak egyre jobban megy a helyi nyelv :)

Ma korán reggel ismét búcsút vettünk a Fiataloktól. Ezúttal Hanoiba repültek, majd az ország közepe felé veszik az irányt. És nagyon várjuk a jövő heti találkozást, újabb kalandjaikat…
 

Lehet ennél romantikusabban tölteni a Valentin napot?

"Vietnámi süni" alias patkány Dávid tányérján

Szégyenlős fiatalok a piroslámpás negyedben

Melyiket válasszam?

Hívogató fények, pubok az említett negyedben...

Készül a csigavacsora