Dávidék tegnap este fél hatkor érkeztek vissza élményekkel telve a Mekong-deltától.
Egyik kedvenc helyünkön (húúúúú, most érzem csak, mennyi kedvenc helyünk van ebben a városban, sajnos töredékét sem tudjuk megmutatni Nekik, idő hiányában), a Sa Sa Caféban beszéltünk meg találkozót, ami éppen az utazási irodák utcájában van, így a busz is ott tette ki Őket.
A különleges élményszerzést a Mekongnál Dávid azzal fűszerezte, hogy a korábbi, csak vizuális találkozást követően közelebbi kapcsolatba is lépett a vietnámi sünikkel (tapasztaltabb Blogolvasóim pontosan tudják, hogy irtózásom lágyítására a patkányokat neveztem el ezzel a barátságosabb kifejezéssel), ezúttal gastrointestinalis módon, azaz szájon keresztül történő bevezetés útján.
Igazán vállalkozó szelleműnek érzem magam, de ezt a tapasztalatot eleddig kihagytam, és nem is írtam fel a következő ötéves megvalósítandó terveim közé :)
Elmondása szerint maga a pincérlány is meglehetősen elismerő metakommunikációval nyugtázta a bátor rendelést.
Jóllehet ízletesebbnek találta, mint a csirkét, jól volt fűszerezve, a bőre is ropogós, de némi utóíz miatt két falat után majdnem visszaadta a természetnek.
Azért egészen addig derekasan gyűrte, amíg a konyhafőnök észbe nem kapott súlyos mulasztásával szembesülve, miszerint véletlenül elfelejtette mellétálalni a belsőséget.
Kistányéron gyorsan kiküldte a pincérrel a szívet, májat és minek is részletezzem, az anatómiát mindenki el tudja képzelni, még mi mindent…
Bármennyire ellensúlyozták chilis-olajos mártással, a szagáradat ekkor már kellően intenzív volt ahhoz, hogy Dávid inkább svéd és norvég utastársainál szerezzen jópontokat a megmaradt ínyencségek körbekínálásával...
Ilyen tapasztalás után még szó sem érheti a ház elejét, hogy az amúgy nagyon jó konyhát vezető Sa Sa Bárban igencsak visszafogottan, nyugati, hamburgeres, sültkrumplis ételek kerültek megrendelésre.
Koraesti vacsoránkat követően elsétáltunk Saigon Főpostájához, amely a város egyik legszebb épülete.
További bóklászásaink közepette ráakadtunk egy piroslámpás negyedre, aminek a létezéséről én korábban (vajh, miért?), nem is tudtam...
Egy zárt kis utcában van, nem is annyira kicsi, tele éttermekkel, pubokkal és persze szépséges lányokkal.
Ami számomra inkább különlegessége, hogy gyönyörűen felújított koloniális épületekből áll, amelyekből sajnos egyre kevesebbet látni Saigonban.
Kicsit még bandukoltunk a Saigon folyóval párhuzamosan, majd taxiba ültünk.
Szokás szerint a sofőr nem igazán értette a mi vietnámi kiejtésünket a cím bediktálásakor.
Viszont Dávidnak egyre jobban megy a helyi nyelv :)
Ma korán reggel ismét búcsút vettünk a Fiataloktól. Ezúttal Hanoiba repültek, majd az ország közepe felé veszik az irányt. És nagyon várjuk a jövő heti találkozást, újabb kalandjaikat…
| Lehet ennél romantikusabban tölteni a Valentin napot? |
 |
| "Vietnámi süni" alias patkány Dávid tányérján |
 |
| Szégyenlős fiatalok a piroslámpás negyedben |
 |
| Melyiket válasszam? |
 |
| Hívogató fények, pubok az említett negyedben... |
 |
| Készül a csigavacsora |
 |
Hozzászólások