Vietnám, napfény, rizsföldek, nádkunyhó

Dávidék várható kalandjait beárnyékolta egy szomorú tragédia.

Szerdán kora reggel repültek Hanoi-ba, s kétnapi városnézésük közben befizettek egy Ha Long öbölbeli hajókázásra, ami szintén két napos lett volna, péntek-szombaton, hajón való alvással.

Aztán csütörtökön jött a hír: hajnalban elsüllyedt egy hajó, az amúgy a Világörökségként számon tartott öbölben, tizenketten vesztették életüket…
Értetlenül állunk a tragédia előtt, nem csak mi, mindenki. Hogy mindez hogyan történhetett meg:(

Dávidékat – és persze magunkat is - nyugtattuk, az ilyen baleset extrán ritka, mindössze háromszor fordult elő az elmúlt 35 évben. És hogy ha ma megtörtént, holnap nem fog, már csak statisztikailag sem…

Azért aggódunk. És örülünk a hírnek, hogy a vietnámi hatóságok azonnal beszüntették a hajók kint tartózkodási engedélyét a Ha Long öbölben. Éjszakára vissza kell térniük.
Dávidék hajózása így egy napra rövidült, de arányosan visszakapták a pénzüket. 
Egy plusz nap Hanoiban, további látnivalók felfedezése...

Ma este 8-kor felszálltak a Hue-be tartó vonatra, bevállalva egy 13 órás, zömében éjszakai utazást.
Mi még nem ültünk vietnámi vonaton, de nagyon szeretnénk, fogunk is.
Jóllehet, Anikó a vonat láttán elsírta magát…
Hogy miért is, és milyen újabb megpróbáltatásokkal szembesültek, azt most még én sem tudom….

Közben azért néhány szó magunkról is, legfőképpen arról, hogy miért is nem kísértük el a Fiatalokat az országjáró felfedezésre. Már persze azon az alapvető beállítódáson túl, hogy semmiképpen nem telepednénk rá egy Szerelmespár különleges, meghitt vakációjára, amire nagyon is ritkásan adódik módjuk…

Ettől az alapvetéstől még el is tekintettünk volna, különösen, hogy az utóbbi évben Tamásnak is nagyon ritkán van módja együtt töltenie napokat a Gyerekeivel.

Viszont, azok után, hogy a magyarországi többhetes karácsonyozás, újévezés, és az itteni Holdújév igencsak elhúzódó ünnepléssorozata után végre látszik némi fény felvillanni a vietnámi üzleti aktivitás terén, messze nem engedhettük meg magunknak, hogy további egy-két hetet szabadságolással töltsünk, ráadásul többnyire olyan helyeken, ahol korábban már jártunk.

Hagytuk tehát a Fiatalokat romantikázni, az általuk megtervezett útvonalon haladni, miközben a magunk élete is megy a maga útján.

Találkozók, reményt keltő megbeszélések, elképesztő kalandok.
Többek között ötfős találkozó, a résztvevők között rajtunk kívül három vietnámi, a beszélgetés mégis magyarul zajlik :)

És barnasörözés a saigoni igazi olyan cseh sörözőben, ahol helyben főzik az eredeti sört.

Mindez egy vietnámi üzletember társaságában, természetesen magyar nyelvű társalgás közepette, aki a Magyarországon töltött egyetemi éveiről mesél, arról, hogy hogyan mászott fel egy mámoros hajnalon a Szabadság-híd tetejére, hogyan szedték le a rendőrök, és persze közbeszúrva a „beszarok” és egyéb magyaros kifejezéseket :)
Meg még sok egyéb sztorit mesél a Magyarországon töltött diákéveiről.

És amikor a taxiban hazafelé tartunk, és egy ravatalt látva arról kérdezem, hogy mennyire gyakori Vietnámban a hamvasztásos temetés, nemes egyszerűséggel azt válaszolja: „Mi nem szoktunk három nap után feltámadni, mint ti.”

És bármennyire szent Jézus a szememben, nem tudok nem mosolyogni a kijelentésén.

Ahogyan nem tudok nem folyamatosan mosolyogni azért, hogy itt lehetek :)

Most csak egy kép, Dávidék egy közös vacsorán, Hanoiba indulás előtt