Miután kényelmesen berendezkedtünk átmeneti fészkünkben, újabb megbeszélés következett, ezúttal már nem csak a holding főemberével, hanem azzal a lánnyal is, akit a fotózási projekt felelőseként nevezett ki.

A lány egyébként „Viet Kieu”, így nevezik a külföldre vetődött vagy ott született vietnámiakat. Valami hasonló, mint nálunk a hosszabb ideig távol élt, majd hazatérő magyarok. Akik esetleg már csak törik a nyelvet.
Mint ahogy a lány esetében is így van, kapott némi vietnámi nyelvi alapot a szüleitől, de mivel Amerikában nőtt fel, ottani iskolákba járt, az angolja gyönyörű, vietnámiul viszont enyhén szólva vannak kommunikációs nehézségei.

A lényeg, hogy ottlétünk alatt végig velünk volt, segítette a munkát.
Mármint Tamásét, mert aztán én elég hamar kiestem a fotóasszisztensi szerepemből és elvarázsolódtam a szolgáltatások sokféleségében…:)

Végigjártuk együtt az egész komplexumot, átbeszélve, hogy hol kellene fotókat készíteni.
Összesen nyolcvan olyan apartman van, mint amilyenben minket is elszállásoltak, plusz nyolc kiemelt luxus-apartman, ami a tengerre néz, és amelyek lényegesen nagyobbak, két-három hálószobával rendelkeznek.
Van egy főétterem, egy kisebb másik, ami a nagy központi úszómedence mellett található, van konditerem, biliárd, játszóház a gyerekeknek, és persze elsősorban a SPA, ami a hely fő szolgáltatása, all inclusive. Úgy is hirdetik magukat, mint Ázsia első all inclusive SPA resortja.

Azaz a specialitásuk nem a korlátlan étel- és italfogyasztás, hanem az, hogy a szobaárban benne van az ingyenes SPA szolgáltatások teljes köre. Testmasszázs, testápolás, szépségápolás, mindegyikből négy- ötféle.
És persze reggeli jóga, délutáni tai chi, esti szamba-kurzus.

Amikor mindezeket megláttam, nem győztem időpontokat egyeztetni magamnak a különböző kényeztető programokra.
Közben azért időt akartam hagyni napozásra, olvasásra, tengeri fürdőzésre, közös úszómedencére, a saját lakrészünk intim élvezetére, nem beszélve a közeli Hoi An történelmi város meglátogatásáról, szóval hirtelen rájöttem, hogy időbeosztásilag éppen a legstresszesebb napokat élem…

Ha minden nem is, de belefért sok minden, amikről majd szépen sorban beszámolok.
Most leginkább még egy pár mondat általánosságban a szolgáltatásokhoz kapcsolódóan.
És mindaz, amit most leírok, természetesen nem csak nekünk szólt, hanem valamennyi ideérkező vendégnek. Itt tényleg a vendég az első. Profi módon van megszervezve minden.
 
Kezdve azzal, hogy a Vietnámban töltött közel másfél év alatt összesen nem találkoztam ennyi angolul beszélő vietnámival, mint itt. A személyzet minden tagja, beleértve a takarítószemélyzetet, teljesen jól elboldogul angolul, még ha a kiejtésük hagy is kívánnivalót. Ezt már megszoktam. De beszélnek, kommunikálnak.

A „mindent a vendég jóérzéséért” elv működik. Bárki megy el mellettünk, a napszaknak megfelelően köszönnek, és megkérdezik, hogy vagyunk. Mindezt természetesen széles mosollyal.  

Bárhova mentünk - és persze mi bejutottunk a háttérirodákba is, nem csak a vendégekkel közvetlenül találkozó emberekhez -, mindenhol mindenki nem csak hogy mosolyog, hanem ténylegesen vidám, egészen különleges hangulat jellemzi még a kisebb helyiségekben, szinte kalitkákban dolgozó embereket is.

Az odafigyelés csaknem túlzott: szinte még el sem fogyasztottunk a tányéron lévő adagot, máris ott álltak leszedni.
És persze legalább hárman álltak körbe vagy jöttek oda minden étkezésnél, azt kérdezve, hogy hogy ízlett a fogás. Ez szinte már-már terhes volt.
Mert hogy komplett ellátást kaptunk. Az előző bejegyzésemben leírt és ellenállhatatlan reggeli választék után jött az ebéd, majd a vacsora. Mindkettő öt fogásból állt: előétel, leves, kétféle főfogás kétféle körettel, desszert.

A mi napi étkezési szokásainkat tekintve tartottam attól, hogy ez mennyire megterhelő lesz. Ehhez képest a királyi reggelit követően már délben kezdett korogni a gyomrom az éhségtől, egy és két óra között burkoltuk be a hatalmas adag ebédünket, de este hatkor már megint éhesek voltunk…

Nem győztem felhívni Tamás figyelmét arra, hogy ez a szolgáltatás csak átmeneti jellegű, valahogy elengedte a füle mellett.
Pénteken, már itt Saigonban hiába is készítettem el a legfinomabb magyaros marhapörköltet nokedlivel, igencsak hiányolta az előételt, levest és desszertet az asztalunkról :)
Desszert azért került, fagyi formájában a mélyhűtőből.
A további Da Nang-i élményekről pedig legközelebb…
 

Fotó a medence mellett, az apartmanok irányába...

... és ugyanott, a tenger felé.

Azért jutott egy kis idő fürdőzésre, kagylószedegetésre, sőt, némi evezésre is:)