A hét első négy napját a Közép-Vietnámban lévő Da Nangban, egy tengerparti resortban töltöttük, ahol Tamás újabb virtuális túrát készített.
Nem harangoztam be előre az utazásunkat, leginkább azért, mert nem is nagyon tudtam. Amolyan vietnámi módon ment a szervezés. Hosszas előzmények után múlt héten hétfőn személyesen voltunk egyeztetni a hotellánc marketingesével a részletekről.
Megállapodtunk mindenben, abban is, hogy a teljes ellátás mellett a repülőjegyeinket is fizetik, sőt, az egyszerűség kedvéért ők foglalják le. Meglepő módon szerdán meg is jött tőlük mailben egy visszaigazolás minderről. Csak éppen repülőjegy nem érkezett. És onnantól hallgatás következett Tamás minden kérdezésére, szombat estig semmi…
Inkább nem részletezem az érzéseinket, ami ilyen helyzetekben uralkodik rajtunk.
Hol egyikünk, hol másikunk erősebb, és tartja a lelkierőt, mondván, „tudod, ez Vietnám, Ázsia. Errefelé másképp mennek a dolgok, de előbb-utóbb mégiscsak mennek… Ha nincs is visszajelzés, azért amikorra kell, valahogy mindig összeáll.”
Mindenesetre múlt szombaton a Dam Sen Parkban olyan szerencsésen sikerült kikapcsolódnunk – ahogyan azt az előző bejegyzésemben megírtam -, hogy szabályosan megfeledkeztünk a Da Nang-i utazásról.
A felejtéshez hozzájárult az is, hogy mivel délelőtt Tamásnak még volt egy megbeszélése, én hagytam el később a lakást. Verőfényes napsütésben, teljesen elfeledkezve arról, hogy már javában tombol a monszun, és zárni kell minden ajtót, ablakot. (Amikor Tamás itt van, ilyen nem fordulna elő…)
Így este arra értünk haza, hogy a konyha-nappali részben bokáig áll az esővíz, ami a nyitott erkélyajtón akadálytalanul tudott bedőlni. Az erkélyajtó közelében minden tönkreázott, sajnos a dohányzóasztalon lévő könyveink is. Meg persze a hálószobánk is úszott rendesen. És azt kell mondanom, hogy viszonylag szerencsénk volt, az eső nyugatról támadt, így a dolgozószobánk érintetlen maradt.
Míg Tamás a vizet „lapátolta”, gyorsan behívtam a mailjeimet. J
Jellemző, hogy mennyire kiment a fejünkből ez a Da Nang-i utazás: láttam, hogy jött egy levelem „Vé may bay” tárggyal, (ez vietnámiul a repülőjegy), köszönhetően a vietnámi nyelvtudásomnak, rögtön értettem is:) és konstatáltam, hogy most akkor már a helyi légitársaságok is megtalálnak a promóciós ajánlataikkal.
Azért megnyitottam, és örömmel nyugtáztam, hogy nem promóció, semmi spam, bizony, megérkezett a repülőjegyünk!
Örvendezve rohantam Tamáshoz elújságolni a nagy hírt, aki éppen a második vödör víz összegyűjtésével birkózott, és elsőre csak annyit tudott mondani, hogy „milyen repülőjegy?” Mondom, megjöttek a repülőjegyeink, hétfőn hajnalban indulunk. A visszakérdezés megint csak: „Milyen repülőjegyek?”
Ekkor megvártam, amíg leteszi a felmosó rudat, és a nyakába ugrottam: megyünk Da Nangba, hétfőn és csütörtök estig maradunk! Na, ezt már fogta. És onnantól lett aztán nagy közös örömködés…
Egy pillanatig nem bántuk, hogy hajnali négykor kellett kelni a korai géphez.
És tényleg megérte, a repülőút mindössze 70 perc, az ottani reptértől a resort újabb 30, és fél kilenckor már bejelentkeztünk a recepción.
Ahol természetesen már vártak bennünket, azonnal jégbehűtött törlőkendőket és frissítő jeges gyümölcsteát kaptunk. Pár perc múlva előkerült a szállodaláncot igazgató és irányító holding holland származású "feje" és szülőatyja, akivel röviden egyeztettük a forgatókönyvet, majd reggelizni invitált.
Persze svédasztalos kínálat, ahol minden megtalálható.
A helyi fogyasztási szokásoknak megfelelően a levesek, a japán vendégekre gondolva a suhsi, az egészséges életmódot folytatókat figyelembe véve széles müzliválaszték és mindenkire gondolva a tojás mindenféle változatban, felvágottakkal, francia sajtokkal, gyümölcsökkel, nem beszélve arról a pékáru és aprósütemény-özönről, amit eddig sehol Vietnámban nem láttam.
Jóllehet, soha nem reggelizem, maximum gyümölcsöt, tudni kell rólam, hogy a svédasztal a legnagyobb gyengém. Valahogy ilyenkor határtalan késztetést érzek arra, hogy mindent végigkóstoljak. És ez így is volt a következő három délelőttön is….
Mire jól belaktunk a reggelivel, meglett a szobánk is. Amit persze túlzó egyszerűsítés szobának nevezni, hiszen ötcsillagos resortról lévén szó, önálló, szeparált kis apartmanokat kínálnak, saját kerttel és úszómedencével.
A resort honlapja itt megtekinthető.
És az eddigi kérdésekre a válaszom: igen, a valóságban is éppen ilyen szép!
Becuccoltunk. Folytatás a következő bejegyzésben…
| Terepszemle a megérkezés után. Itt éppen a SPA bejárata előtt |
 |
| Egy kis szelet az apartmanunkból |
 |
Mélyített fürdőkádunk van, a fürdőszoba ablakából éppen a "saját" kis medencénkre látunk |
Hozzászólások