Tudom, elmaradtam egy ideje. Pedig szó sincs arról, hogy ne lenne miről írni, vannak szorgos hétköznapok, és persze vannak események.
Talán mindegyik megérdemelt volna egy külön bejegyzést, de most így alakult, megírom egyben tíz nap krónikáját…:)
Az egyik esemény még múlt vasárnap zajlott. Nevezetesen megünnepeltük Adri és Dani eljegyzését. Ez már önmagában is ünnepelni való lenne, de így, egy ilyen távoli kis kolóniában még inkább szívet melengető.
Vietnámban azt (is) szeretjük, hogy tele van titkokkal. Ez esetben a legnagyobb titok, hogy mi lehetett a Bernie’s Bárban kancsószám felszolgált Margarita koktél alapanyaga. Erre a rejtélyre máig nincs válasz, de a hatását még másnap is jócskán éreztük:)
A következő napok rohamléptékben teltek, és valahogy máris szombat lett.
Erre az estére megint meghirdettük a szokásos tetőteraszos bulinkat, ezúttal minden korábbinál népesebb létszámban. Ugyan a tetőteraszra elfelejtettünk felmenni, de a buli így is remekül sikerült.. .:)
Csúcsidőben vagy harmincan voltunk, és azért sem kezdeményeztük a lakásból való kivonulást, mert mindig jöttek újabb befutók.
Emiatt viszont a társaság jó része az erkélyen zsúfolódott, főként azért is, mert a résztvevő gyerekekre is tekintettel ez volt a dohányzásra kijelölt hely.
Gyerekből négy volt, 7 hónapostól a 15 évesig. Felnőttekből meg volt magyar, vietnámi, dán, belga és egyéb „keverék”.
A soknemzetiségű összetétel miatt magyaros jellegű ételekkel is készültem. Volt tojással töltött egybesült fasírt, majonézes burgonyasaláta, zöldsaláta, avokádókrém és igazi magyar palacsinta. Igaz, túróra itt képtelenség szert tenni, de azért sikerült ötféle ízesítést összeállítanom.
Persze, a vendégek is hoztak mindenféle finomságot, így senki nem maradt éhen az este folyamán. Sőt, a maradékoknak köszönhetően két napig nem kellett azon törnöm a fejemet, hogy mit főzzek.
Meg aztán a szomjhalál sem nagyon fenyeget bennünket a közeljövőben :)
A buli fergetegesen jól sikerült, reggel 7-ig tartott, és úgy érzem, méltón ünnepeltük közelgő otthoni látogatásomat.
Vasárnap koraeste nagy várakozással indultunk Bob Dylan saigoni koncertjére.
Hamvas bakfislánykoromban elég nagy rajongója voltam, ezért különös lelkesedés töltött el arra a gondolatra, hogy személyesen láthatom az „élő legendát”.
Valószínűleg így lehetett ezzel az a kb. hatezer főnyi közönség, akikkel együtt voltunk részesei az eseménynek. A közönség nagyobbik része az itt élő vagy éppen itt turistáskodó nyugatiakból tevődött össze.
Bob Dylan koncertje egyébként a tavaszi ázsiai turnéjának része. Megérkezése előtt felröppent a hír, hogy a vietnámi kormány néhány dalában szövegmódosítást kért. A meginterjúvolt kulturális miniszter ezt azzal indokolta, hogy az eredeti szövegek a mai fiatalságnak már nem lennének érthetőek:)
Amúgy a kínai koncertjén még erősebb volt a cenzúra...
Hogy mit írt át, és mit nem, azt nagyon nehéz lett volna megfejteni, ugyanis meglehetősen elkent hangon szólt az előadás.
Tehát maga Bob, és a koncert is elég nagy csalódás volt. Gyakorlatilag leült a színpad közepén és pont úgy tett, mintha magának gitározva énekelgetne.
A közönséghez egy szót sem szólt...
Pedig aki ismeri, tudja, hogy annakidején elég jelentősen protestált a vietnámi háború ellen. Sokan azt vártuk, hogy legalább néhány szót szól arról, hogy milyen öröm egy békés Vietnámban fellépnie. Vagy legalább üdvözli a megjelenteket...
Hamar megállapítottam, hogy nem egy Varga Livius, aki még azt is tudatosan megtervezi a koncertek előtt, hogy milyen összekötőszöveggel szórakoztassa a közönséget :)
Jellemző, hogy már a koncert után fél órával megindultak Facebook-on a bejegyzések az itteni expatoktól. „Bob Dylan kómában volt”, „befüvezett”, és „hagyd abba Dylan” – hogy csak a legenyhébbeket idézzem.
Hogy ő füvezett-e, azt nem tudom, de hogy a teljes koncertterületet áthatotta a jellemzően édes-kesernyés illat, az biztos. Amúgy is, az egész koncertnek totál Sziget-hangulata volt :)
Jómagam úgy voltam vele, hogy egy hetvenéves embertől talán már az is teljesítmény, hogy ennyit utazik, és hogy mégiscsak lenyom egy-egy kétórás koncertet.
Elvégre mégsem ugrálhat-rohangálhat mindenki úgy a színpadon ebben a korban, mint Mick Jagger vagy Kóbor János.
A bejegyzésem végére hagytam a legfontosabbat, amit talán elsőként kellett volna megemlítenem.
Bob Dylan koncertjéhez a fénytechnikát és a látvány-showt egy Kambodzsában dolgozó magyar cég, a PRO-FEEL biztosította. Honlapjuk kattintásra nyílik, érdemes belenézni, komoly sikereket tudhatnak magukénak a régióban.
És nem utolsósorban nekik köszönhetjük a VIP-jegyeket. Várjuk őket máskor is Saigonban. Persze nem csak az ingyenjegyek miatt…:)
Poénos apróság a Jegyeseknek: homokóra, mert bizony a kapcsolatokhoz olykor nagy türelem kell :) |
A bulinkon csak azért nem tettük ki az erkélyre a "Megtelt" táblát, mert már annak sem maradt hely... |
Vietnámi szokás, hogy sokan leveszik a cipőt, mielőtt a lakásba lépnének. Így nézett ki a bejáratunk előtti folyosó...  |
Tamás lesi-puskázza Bob Dylant. Nagyon titokban, mert persze ezen a koncerten is csak engedéllyel szabadott volna fotózni...  |
Bob Dylan a színpadon |
Hozzászólások