Dávidék nem kevés élmény begyűjtése után – melyek között voltak jobbak és kevésbé… -, szerdán délben értek vissza Saigonba.
A munkáimat már nem tudtam átcsoportosítani, emiatt csak Tamás buszozott be a Ben Thanh-ra, és hármasban tettek egy nagyobb körsétát, érintve a nagypiacot, és persze az ócskapiac különleges világa sem maradt feltáratlan a Fiatalok előtt.

Felmentek a Bitexco 49. emeletére is, megnézték a várost madártávlatból.
Itthon vacsorával vártam a csapatot, és némi felfrissülés után nekivágtunk az éjszakának.

Természetesen kedvenc zenés helyünket, a latin hangulatú Carmen-t vettük célba. Itt egy vietnámi zenészekből álló zenekar minden este élő koncertet ad, számos – többnyire a Fülöp-szigetekről érkezett – énekessel, fergeteges hangulatot teremtve.
Korábbi bejegyzésem a helyről itt, katt!

Csütörtökön reggel szárnyashajóval utaztunk Vung Tauba, ahol mi már kétszer is voltunk Tamással, és szívesen mutattunk volna ottani látnivalókat, érdekességeket a Fiataloknak.
Például a Kőrösi Csoma Sándor emlék-sztupát.

Ők azonban inkább egy pihenős-napozós tengerparti élményre vártak. Érthető, hiszen az elmúlt közel két hétben már annyi élményt szívtak magukba, annyi mindent láttak és tapasztaltak, amit jó időbe telik majd feldolgozniuk.

Pár órán keresztül egyszerűen csak élveztük a napfényt, a hullámokat, a tengerparti ételeket.
Ez utóbbiakat Tamás nem annyira, jóllehet, a teljesen friss, szemünk előtt sütött tenger gyümölcsei nem is rugóztak annyira, azért az ízlését ismerve nem is nagyon erőltettem…

A napfényt pedig rajtam kívül mindenki mérsékelten, javarészt napernyő alatt, árnyékban vagy magát elfedve…

Hogy jómagam napimádó vagyok, az már a „Sunflower” fedőnévből is kiderülhet. Amióta szerencsésen beköszöntött a száraz évszak Saigonba, amikor csak tehetem, szinte kétnaponta napozom egy órát délutánonként az erkélyünkön. Mondjuk, meglehetősen szűrt, vagy inkább szmogos a fény, de mégis kellően edzettnek éreztem az amúgyis barna bőrömet ahhoz, hogy ne óvatoskodjak.

A négyórányi szeles, tiszta időnek és a tengerről és homokról is visszaverődő sugárzásnak is köszönhetően immár másodszor „sikerült” megtapasztalni, hogy mit is tesz az ottani napozás.

Estére már rákvörössé változott a bőröm. Hogy a többieké – akik eleve fehérbőrűek -, milyenné, azt nem részletezhetem. Leginkább azért, mert azt mondták, nem kell minden részletet megírni a blogomban….

Részletek helyett talán elég sokat elárul, hogy másnap Tamás nélkül kellett elindulnunk az előzőleg lefoglalt félnapos kirándulásra, Cu Chi-ba.
Itt is voltunk már Tamással, be is számoltam a helyről a blogomon, ezért most nem részletezem a történelmi múltat.
Ahogyan soha nem léphetünk bele kétszer ugyanabba a folyóba, az ilyen szervezett kirándulások is más-más élményt nyújtanak.
Dávid számára nagy élményt jelentett, hogy AKM géppisztollyal lőhetett a helyszínen kialakított terepen.

Cu Chi-ból visszatérve még egy gyors bevásárlásra és későebédre jutott időnk. Aztán menthetetlenül elérkezett az idő, indulni kellett a repülőtérre :(

Gyors számvetés az élményekről és arról is, ami idő híján kimaradt.
„Visszajövünk és bepótoljuk” – mondták Dávidék egybehangzóan. Ezek a biztató szavak enyhítették az újabb elválás fájdalmát…

Dávid vadiúj hátizsákosan, megérkezve Észak- és Közép-Vietnámból

A Fiatalok élvezték a latin hangulatot

Forró hangulat a Carmen színpadán

Szárnyashajón Vung Tau felé...

... és a tengerparton

Sülnek a friss tintahalak, polipok...

Dávid  napfény elleni teljes védelemben :)

Tengerpart, napfény, szerelem... Mi kell még?

Anikó Cu Chi-ban, rejtőzködő gerillaként :)

A felhők feletti repülés előtt még megtapasztalták a Föld alatti alagútrendszert...