Azt már előzetesen tudtuk, hogy Vung Tauban van egy sztupa Kőrösi Csoma Sándor emlékére, Tamás már 2007 óta kutatja az információkat ezzel kapcsolatban. Pár fotót is talált róla a neten, de a májusi itt tartózkodásunkkor nem sikerült megtalálnunk.
A városban sajnos semmi nem jelzi, még az utcában sem, ahonnan megközelíthető. S bárkit kérdeztünk, senki nem hallott róla. Csak bóklásztunk, barangoltunk a közelében, eredménytelenül...

Kitartó emberek lévén a Vung Tauban tett kirándulásunk első célja az volt, hogy ez alkalommal rátaláljunk. Tamás előzetesen minden újabb információt összegyűjtött, aprólékosan bogarászta a fotók legkisebb részleteit is, nehogy szem elől tévesszük. Szükség is volt erre az alaposságra.

A Panh Chu Trinh nevű szélesebb út 220-as számú házánál egy szűk utcácska vezet fel a domboldalra, mely pár száz méter után kettéágazik. Az addig viszonylag takaros házak sora pedig megszűnik, s átadja helyét a szedett-vedetten összetákolt, bádogtetővel fedett kis viskóknak és az ilyen negyedekben megszokott szeméttelepnek. Baromfiudvarokkal, disznóólakkal és szabadon szaladgáló haragos kutyákkal.

Az útelágazásnál először bal oldalra indultunk. A békésen semmittevő vietnámiak - akikről megtudtuk, hogy valójában törvénytelen szállásfoglalók a környéken -, egykedvűen néztek maguk elé, tudomást sem véve a jövetelünkről. Tamás határozott léptekkel indult a domb tetejére, hátha fentről megpillanthatja az emlékművet. Jómagam félúton kénytelen voltam visszafordulni, mert néhány kutya egyre mérgesebben ugatva közelített felém.
Pár perccel később Tamás csalódottan jött le a dombról: a fáktól nem látni semmit.

Visszamentünk az útelágazáshoz és elindultunk ezúttal a jobb oldali irányba. A második háznál egy idős bácsika végre lelkesen integetett nekünk, amin Tamás felbátorodva próbált a kezével sztupa-formát rajzolni. A bácsi pedig bólintott és mutatta, hogy menjünk csak tovább ezen az úton.
Újabb viskók, újabb disznóólak, majd újabb baromfiudvarok következtek, és persze a morgó kutyák a nyomunkban. Ezúttal én mentem elől, határozottan törtem az utat, már amennyire tudtam az öklömnyinél is nagyobb méretű, lábtörős kövek közepette...

És egyszercsak megláttam a fák között! Valami olyasmit éreztem, mint Pelikán elvtárs „A tanú” című filmben a magyar naranccsal kapcsolatban. Az kicsit sárgább, kicsit savanykásabb volt, de legalább a miénk.
Ez kicsit kopottas, kicsit körbenőtte a gaz, kicsit méltatlan a környezete, de a MIÉNK!

Miután alaposan körbejártuk, végigfotóztuk, leültünk a lábánál lévő ház lépcsőjére egy kicsit elmélkedni.

Biológiai tanulmányaink során azt tanultuk, hogy a szaglószerv egy perc után kifárad. Jelentem, mindenféle tudományos tézist megcáfolva az én szaglószervem még 15 perc után is kimeríthetetlenül élénken érzékelte a disznóólból és a szeméttelepekről felé áradó leírhatatlan bűzt. Pedig még rá is gyújtottam egy cigarettára, hogy valamelyest ellensúlyozzam. Az eredmény az lett, hogy az amúgy is háborgó gyomrom még sebesebb forgolódásba kezdett.

Mindezen körülményeknél azonban sokkal fontosabbnak éreztük azt, hogy legalább ily módon a nagy tudós nyomába kerülhettünk, s leróhatjuk tiszteletünket az emléke előtt. Tamás nagyon régi vágya teljesült ezzel a kirándulással :)

Kőrösi Csoma Sándor életéről, munkásságáról, érdemeiről elég részletesen olvashatunk a Wikipédián.

S jóllehet maga Kőrösi soha nem járt Vung Tauban, 1972-ben nemzetközi buddhista szervezetek kezdeményezésére, Roy C. Alexander nagylelkű adománya nyomán és Rudolf Petri szerzetesnek, a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet tanárának is köszönhetően épült fel ez az emlékmű.
Felújítása ebben az évben várható, melyet a Magyar-Vietnámi Kultúráért Kulturális Alapítvány támogat.

Bízunk abban, hogy a felújítás terve megvalósul és további támogatásra is sikerül szert tenni. Így talán még egy kis útmutató táblácskára is futja majd, hogy az érdeklődő látogatók ne csak kézen-közön szerzett információk alapján bukkanhassanak a nyomára...

Annyi bizonyos, hogy a jelenlegi állapot méltatlan a nagy kelet-kutató tudós emlékéhez. A videó megtekintéséhez katt ide!
 

Rég várt pillanat.. Amikor a sztupa előbukkan a fák közül:

Elmélkedés az emlékmű lábánál. A szeméttomb közepette...

Teljes nagyságában:

Feliratok a talapzat oldalain:

Jócskán megérdemelné a felújitást...

A körülötte lévő gazzal is akadna tennivaló...

A környékre oly jellemzően kapaszkodó fa:

Tamás másnap újra odament a maroknyi lelkes magyar csapattal

Kukoricacsuhéből készült, trikoloros szalaggal diszitett virágot tettek a talapzatra

És odakerült a magyar cimer is

A lelkes magyar csapat, akik a World Food Festival-on is sikert arattak: