Vietnám, napfény, rizsföldek, nádkunyhó

Szép, szép ez a Vietnam, meg az itteni életünk, de még szebb, hogy végre hazalátogatunk megint.
Tele vagyunk izgalmakkal, nagyon várjuk!
Július 4-én déltájt landolunk Budapesten.
Várja a velünk való találkozást a Család (nagyon kiterjedt körű), és persze számtalan Barát :)
Tervezgetjük még, hogyan és hol lehetne összejönni Mindenkivel, keressük a legjobb megoldást...
Addig is mindkettőnk régi mobilszáma él, elérhetőek leszünk.

És egy kis háttér arról, amit itt hagyunk.

Ahogyan bárhova idegenbe jut az ember, a dolgokat szokni kell.
Nekem is szokni kellett sok mindent. Többek közt az itt élő gekkókat, akik mára már a mindennapi életünk részeivé váltak.
De azért nem felejtem el az első  találkozást, amikor Tamás figyelmeztetett, hogy besurrant az első példány az életünkbe, elbújt a hűtőnk mögött. Ez máris egy kis mese megírására késztetett, legfőképpen azért, hogy oldjam a gekkókkal kapcsolatos félelmeimet. Kis mesém itt olvasható.

Tanul és szokik az ember.
Ma már egyáltalán nem félek a gekkóktól – különösen, hogy látom, sokkal jobban félnek ők tőlünk - , éppen úgy nem, mint ahogyan az otthoni gyíkoktól sem. Ártatlan lények, akiknek az élete arról szól, hogy bekapdossák a bogarakat.

Amikor idejönnek, a legapróbb mozdulatunkra is megriadnak. Ugyanakkor már szinte a mi kis háziállatunknak tekintjük őket.

Nehéz meghatározni, hányan lehetnek, akik itt élnek a lakásunkban. Persze nem kell tömegekre gondolni, ketten, hárman lehetnek :)
Most majd ők őrzik a terepet egy ideig...

Mindenesetre látszik, hogy a felfedezőösztön bennük van, egyik kedvencünk  hosszasan időzött az íróasztalomon, a Gyerekeim képét szemlélve. Annyira belefeledkezett a látványba, hogy még a fényképezgetés sem riasztotta el.
Gondolom, ő lesz mostantól a fő házőrző…

Kisgekkó hosszú időre lemerevedett a Gyerekeim fotója előtt.
Csakis az járhatott a fejében: húúúú, de szépek vagytok :)