A vietnámiak magyar-szeretetéről már sokat írtam. Nem eleget, tehát bőven fogok még…
De nézzük meg most a barátkozás másik oldalát.
Vietnámi utazásunkra készülődvén nyilvánvalóan jó előre, már otthon kerestük a kapcsolati lehetőségeket. Így bukkantunk a Magyar-Vietnámi Baráti Társaságra, akinek elnökével felvettük a kapcsolatot, sőt beléptünk a Társaság tagjai körébe.
Számos nagyon értékes információt kaptunk az itteni életről, viszonyokról, lehetőségekről.
És nem utolsó sorban számos nevet, elérhetőséget, olyan vietnámi emberekét, akik Hazánkban jártak egyetemre és nagy örömmel fogadják az ide látogató magyarokat.
Az más kérdés, hogy ezekkel a kapcsolatokkal nem éltünk, főként azért nem, mert legtöbbjük Hanoiban él, és az áprilisban ott töltött hét napunk túlságosan eseménydús volt, s nem igazán kapcsolatépitésről szólt. De egyszer mindennek eljön az ideje….
Úgy tűnik, Magyarországon a rendszerváltás után annak jött el az ideje, hogy minden korábbi értékrend a feje tetejére álljon. Feledve, vagy inkább megtagadva lett sok-sok humánus érzés. Akár csak politikai irányultság okán…
Másképp volt az a vietnámi háború idején. A „Veled vagyunk, Vietnám” nem csak Magyarországon volt szlogen, és nem csak szocialista vagy kommunista érzületű emberek mozdultak meg és tüntettek tömegével világszerte az igazságtalan háború ellen. (Gondoljunk csak a világhirű "Hair"-musical-re.)
Talán kevesen tudják, hogy jelentős létszámú magyar békefenntartó is segítette a vietnámiak háborús küzdelmét a hetvenes években. A történeteiket hallgatva nem csak csodálkozva hallgattunk, hanem azt gondoljuk, megírásra érdemesek. Egyelőre nincs felhatalmazásom, így maradjunk a tényeknél.
Ma Afganisztánba, Irakba, és még számos háborúzós országba küldjük fiatal katonáinkat. És Vietnám régen feledésbe merült…
Pedig ebben az évben egy nagyon értékes, történelmi értékű fotókiállítási anyag gyűlt össze a vietnámi háborúról, korabeli felvételekkel a Magyar-Vietnámi Baráti Társaság gondozásában.
Szerencsére néhány kiállitóterem, galéria – többek közt az Újpesti Galéria is - otthont adott a képek bemutatásának.
Néhány helyen pedig elutasították.
Így tette ezt Kaposvár polgármestere is azzal a címszóval, hogy márpedig ebben a városban kommunista kiállításnak nincs helye.
Közbevetőleg: félreértés ne essék és ezt szeretném tisztázni. Mind a vörös, mind a narancssárga szint alapvetően nagyon is szeretem. Csak éppen politikamentes vonatkozásban, leginkább a gardróbomban.
Jó pár éve pártsemleges vagyok, és teljes mértékben elhatároltam magam mindenféle csatározástól. Élni próbálom a magam kis életét, és ha úgy adódik, hogy kiléphetek a saját közegemből (adódik szerencsére) és segithetek, azt leginkább az elesettek, rászorulók érdekében teszem.
Mégis. Nézegetem a kaposvári „polgármester úr” személyes honlapját, részletes bemutatkozását.
Valahogy lemaradt róla a KISZ-es tagsági múlt… Pedig lelkes ifjúként bizonyára még ő is együtt érzett az igazukért harcolókkal.
Hát, valahogy így fordultak az értékrendek Kis Hazánkban. És így borult fel a mérleg egyensúlya magyar és vietnámi kapcsolatok terén.
Pedig nagyon is érdemes lenne mindenféle szempontból a kapcsolatokat errefelé tovább ápolnunk. Vagy akár csak tanulnunk pár dolgot Vietnámtól.
Hogy miért is, arról majd szóljon egy új bejegyzés, gazdasági mutatókkal alátámasztva….
Szomorú vagyok, mert számtalan keresési szó alapján sem igazán találtam képeket illusztrációként a google-ban korabeli plakátokról, tüntetésekről. Pedig a saigoni War Remnants Múzeumban a "Veled vagyuk Vietnám!" mellett számos magyar és nemzetközi plakát, fotó is megtalálható. Úgy tűnik, nem csak a magyarok érdeklődése veszett el, másfelé sem tartják érdemesnek archiválni az akkori eseményeket...
Tamás alaposabb volt, talált egyetlen ide vonatkozású plakátot.
És ideteszem, mert ide tartozik John Lennon és Yoko Ono elhiresült képe: "Szeretkezz, ne háborúzz!"
Nem mellesleg, még nem vagyunk túl messze a dátumtól, Lennon október 9-én lett volna 70 éves.
Hozzászólások