Ez a hét nagyon érdekesen kezdődött…
Extra hétfői napunk volt, ami kicsit az egyetemista, laza időket idézte. És igazán csak azért nincs szégyenérzetünk, mert számtalanszor a hét teljes hét napját végigdolgozzuk, kihagyás nélkül. Tehát úgy gondolom, gondoljuk, ennek a hétfőnek éppen így kellett történnie…
Persze, mint minden történetnek, ennek is voltak előzményei.
Az egyik múlt kedden volt, amikor is egy honfitársunkat búcsúztattuk, aki pár hónapig itt gyakornokoskodott Saigonban. Jól sikerült az este a klasszikus turista negyed egyik kiülős pub-jában. Magunk éjféltájt érzékeny búcsút vettünk Ádámtól (visszavárjuk mielőbb!), de nem tartottunk a társaság javarészével, akik Saigon egyéb éjszakai szórakozóhelyei felé vették az irányt. Inkább hívtunk egy taxit.
Az este folyamán azonban megismerkedhettünk egy újabb magyar pilótával, aki szintén itt dolgozik pár hónapja. Kiderült, hogy a mi kerületünkben lakik, s ezen fellelkesülve átadtam neki a névjegyem, s megbeszéltük, hogy amint csak lehet, összejövünk.
A következő előzmény vasárnap történt. Bea, a magyar „borkereskedő” felhívott, hogy délután felugrana, mert végre éppen ő is kimozdulós és a belvárosban járkál. Időközben csatlakozott hozzá egy másik magyar pilóta, így már kettesben érkeztek, egy üveg bor társaságában.
Vasárnap délutáni hangulathoz illően nagyon visszafogottan, kávézással és vízivással teltek az órák. Aztán mégiscsak előkerült a dugóhúzó és fenekére néztünk Bea nagyon jófajta borának.
Este 6-kor pilóta-vendégünk szabadkozva elköszönt, mondván másik programja van.
Tamás lekísérte és egyben beszerzett némi vacsorának valót a közeli piacról, de ha már vendégünk van, az italról sem feledkezett meg. Hozott egy üveg vodkát, tudván, hogy Bea azt tonic-kal szereti.
Na, igazából itt indult a keményebb rész…
Jómagam (szinte) sosem iszom rövidet, maradtam a franciának minősített, valójában ki tudja, honnan és milyen szőlőből (????) származó vörösbor mellett.
Tamás egy idő után kidőlt, mi pedig Beával zavartalanul folytattuk a korábban a BBQ Gardenben megkezdett csajos csevegésünket.
Egészen addig, míg mind a vodka, mind a vörösbornak nevezett „ki tudja mi” csaknem elfogyott.
Hajnali négy óra volt, amikor taxit hívtam és lekísértem Beát a házunk elé.
Miután visszatértem a lakásba, azzal a kicsit rosszérzéssel zuhantam ágyba, hogy nyilvánvalóan nem kelek 8-kor, és hogy ez a hét nem igazán szorgalmasan kezdődik…
Ehhez képest ½ 9-kor a telefonom csengésére ébredtem/ébredtünk. Kinyomtam. Újra csöngött. Újra kinyomtam. A harmadik csöngésnél úgy gondoltam, komoly szándékai lehetnek a telefonálónak, ha ilyen kitartó, tehát felvettem.
A kedden újonnan megismert pilóta hívott. Elmondta, hogy itt van tőlünk tíz percre, és nagyon szeretne bennünket meghívni, reggelizni.
Első körben kértem tőle egy órát, hogy összeszedjük magunkat…
Majd többszöri módosítás és újrahívás után megegyeztünk, hogy menjen csak haza, odamegyünk a házába.
½ 11-kor már ott is voltunk…
Érdemének legyen mondva, derekasan bevásárolt, mindent megvett, ami egy gazdag tojásrántottához szükséges.
Mi útközben azért beszereztünk egy üveg bort, mégse menjünk üres kézzel. Talán ezt nem kellett volna?
A lényeg, hogy percek alatt fenséges rántottát sütöttem, amit békésen elfogyasztottunk a nappali mögött lévő kiskertben. Közben a házból, „youtube”-ról a Budapest Bár dalai szóltak, nem kis örömünkre.
Aztán S. egyszer csak felvetette, hogy mivel most két napig szabadnapos, nyissunk ki egy üveg bort, és választ sem várva, már hozta és töltötte is.
Aki ismer, tudja, hogy nálam az ivás ideje tényleg elég szigorúan este 8 óra utánra és lehetőleg hétvégére korlátozódik. Tamásról nem is beszélve…
Tehát csak összenéztünk, és azt hiszem, abban a pillanatban dőlt el mindkettőnk számára, hogy ez egy extra nap lesz, és adjuk át magunkat a spontaneitásnak.
Ettől kezdve azonban tényleg különleges élményben volt részünk.
S. hozzánk hasonlóan nagyon hajlamos a nosztalgiára. Végighallgattunk számtalan réges-régi dalt, majd még több verset, filmvisszajátszást. Természetesen kizárólag magyarokat. És tényleg csak ámultam azon, hogy mi minden fent van a „yuotube”-on, mekkora archívum…
Délután öt óra lett, amikor végül elköszöntünk a reggeli-meghívásból és hazaindultunk.
De ezt egyikünk sem bánta, egy pillanatig sem. Sokkal többet kaptunk ezen a napon, mint amit a laptopok mellett töltve hasznosíthattunk volna.
A hét többi napját hangyaszorgalommal töltöttük.
És nagyon örültünk, hogy a következő meghívás szombat estére esett.
Többen voltunk magyarok, Bea csirkepaprikással készült, jómagam nokedlivel és fejes salátával.
A spontaneitás ez esetben is működött. Már javában főtt a vacsora, amikor eszünkbe jutott, hogy vietnami barátaink kétutcányira laknak a buli helyszínétől. Felhívtuk őket telefonon, és öt perc múlva meg is érkeztek családostul.
Nagyon kellemes este sikeredett, finomságokkal, nagy beszélgetésekkel és persze megint a youtube-nak köszönhetően számtalan magyar zenével.
Az egyéves Sonja telefonál. Nyilván, hogy egyszerre két készüléken, hiszen az egyiken magyarul, a másikon vietnamiul beszél :)
És persze pillanatok alatt fenn van a lépcsőn, csak győzzünk vigyázni rá....
Hozzászólások