Tegnap végre beállították a Bitexco 49. emeletén, a látogatói szinten azt a hat érintőképernyőt, amelyen a látogatók Tamás panorámafotói alapján tudják beazonosítani, hogy mit is látnak, ha kinéznek az ablakon, abból a szédítő magasságból.

Tamás munkájáról több bejegyzést írtam anno, az első itt olvasható, de van több másik :)

A kiemeltebb épületeknél egy kis „i”-betű jelzi a monitoron, hogy további információk olvashatóak róla. Fel is jönnek szépen (majdnem mindig) a szövegablakok, sok mindent el lehet olvasni vietnami és angol nyelven a város történetéről.
Ugyanígy körben, a belső falon is hatalmas plakátokat helyeztek el, ismertetőkkel.

Amúgy történt némi átalakulás legutóbbi ottlétünk óta. A bejárat, a földszint ragyog, a liftet is mintha kifényesítették volna.
A 49. emelet is rendezettebb, de a korábbi ülőgarnitúrákat félrerakták, és a történelmet ismertető plakátok mellett számos „Itt hamarosan ajándéküzlet nyílik” felirat látható. Emiatt megint csak az építkezés hangulatát idézi az egész szint.

Nem beszélve arról, hogy Tamás felkéredzkedett az 50. emeletre, hogy onnan is fotózzon. Már a 49.-ről is látszik, hogy az álmennyezetet ott leszedték, sőt, Tamás szerint az egész átalakult ismét építési területté. Hát így van ez, Vietnamban mindig bontanak vagy építenek, semmi nem marad sokáig változatlanul…:)

Ami szintén meglepő lehet egy idegennek – de nem nekünk, akik már hozzászoktunk –, az az elképesztő személyzeti létszám. Legalább ötven elegáns ruhába öltözött, segítőkész munkatárs várja a látogatókat, körbevezet, megmutogat mindent. Közel húsz biztonsági őr felügyeli a szintet. Nem beszélve a takarítókról, akik folyamatosan feltörlik a padlót a látogatók lépései után, letörölnek mindent, amit megérintettünk.

Mindehhez mi ma összesen másfél-két órát töltöttünk az épületben. Azidő alatt rajtunk kívül mindössze egyetlen apuka volt látogatóként, két gyermekkel...

És akkor egy kis kulisszatitok a Bitexco-projekt hátteréről:

A tárgyalások a Bitexco-munkáról január 19-én kezdődtek.
Igazából ázsiai tempóval mérve nem is olyan sok az a bő két hónap, amíg húzódtak az egyezkedések, és végre aláírt szerződés született....

Március 26-án voltunk először terepszemlézni az épületben.
Két nappal később Tamás már ott is lógott az épület oldalában, Ég és Föld között, abban a bizonyos karbantartó „kocsiban”. Elkezdődött tehát a fotózás, de nem egészen olyan ütemben, ahogyan szerette volna...

A saigoni rendkívül párás időjárás alapvetően befolyásolta, hogy egyáltalán mikor lenne érdemes felvételeket készíteni a városról. Ebben az időszakban különösen arról szólt minden reggel, hogy az Eget és a város láthatóságát szemléltük az erkélyünkről.

Amikor végre eljött egy-egy tiszta levegőjű nap, akkor közölték, hogy a kocsi most ténylegesen karbantartásra kell, szó sem lehet fotózásról.
És amikor az időjárás is megfelelő volt, és a kocsi is rendelkezésre állt, akkor persze déli 12-kor szigorú ebédszünetet fújtak. Ami eltartott 2-ig, 3-ig, és persze a munkaidő meg lejárt 5-kor...

Tamás egyhetesnek tervezett munkája így aztán szépen elhúzódott egészen május elejéig. Összességében persze nem volt több idő, mint egy hét, de egy örök készenléti állapot jellemezte azt a másfél hónapot, nem kevés barázdát rajzolva Tamás homlokára (lehet, hogy még az én arcomra is:)).

Aztán végre elkészültek a fotók, nekiállhatott a munka javának, mert hogy ne felejtsük el, a fotókkal való utómunka sokkal nagyobb időráfordítást igényel, mint maga a kattintgatás.

A maga alapos módján gyönyörűen retusálta a képeket. Ekkor már Magyarországon voltam, de valamennyi fázisát átküldte, láttam.
És itt jött újra képbe a köztünk csak "vietnami rétestészta"-ként emlegetett szindróma, azaz a huzakodás.

Az elkészült képeket átküldte a megbízóknak, persze számosan képviselték a „túloldalt”. Maga a Bitexco csapata is több döntéshozót bevont, nem beszélve a kreatív ügynökségről, aki az egész projektet menedzselte. Amikor Tamás átküldte az első fotókat, elindultak a kifogások:

- Miért vet árnyékot a Bitexco épülete a folyóra?  - Mert a Nap állása éppen így járt, mire befejezték a munkások az ebédszünetet. – Nem baj, kiretusálta az árnyékot.

- Miért vannak sötét felhők az Égbolton? – Mert olyan volt az időjárás. - Sebaj, Tamás az égboltot is kicserélte, bárányfelhős égképet alkotva.

- Miért olyan sáros a Saigon folyó? – Mert ez nem a Kék Duna, ahogyan azt Tamás nagyon frappánsan megválaszolta a kérdésre. – Aztán lett Kék Saigon folyó is...:)

És még folytathatnám, Tamásnak pár nap után az volt az érzése, hogy most már mindenki előáll valamilyen újabb ötlettel, és lassan még a takarítónő is beleszól, hogy milyenek legyenek a fotók….

A lényeg, hogy többnapos kőkemény fotóshop-munkával május 12-re sikerült olyanná varázsolnia a képeket, ami már mindenkinek megelégedésére szolgált.

Újabb hat hétbe telt a fotók installálása, és a monitorok beállítása, tegnapra.
Tehát több, mint öt hónap egy számításaink szerint két hónap alatt levezényelhető projekttel...
 
Ma, Tamás fotóit nézve a képernyőn nem győztem beazonosítani a valóságban láthatóval. Sehol olyan varázslatosan felhős ég, sehol olyan kék folyó, sehol olyan vörös háztetők...

De a lényeg, hogy a képek tényleg gyönyörűek. És hogy bárki, aki feltéved a Bitexco 49. emeletére, Tamás munkájában gyönyörködhet. Ide kattintva némi ízelítő Tamás honlapjáról…

És ilyen lett mostanra a látogatói szint: