Ahogyan Hanoi szervezettebb és rendezettebb Saigon után, úgy mi magunk is sokkal rendszerűbben jártuk végig a látnivalókat. Mondhatni fegyelmezett turistaként, térképpel és utikönyvvel a kezünkben róttuk az utcákat. Jóllehet valamennyi nevezetességről oldalakat tudnék írni, nem tehetem, hiszen ehhez a következő teljes hetet kellene blogírással töltenem.
A szükséges tudnivalók úgyis fenn vannak a neten, vagy benne vannak a Lonely Planetben. A magunk számára pedig az átélt élmények, érzések, benyomások fontosak. A teljesség igénye nélkül megpróbálom összefoglalni az elmúlt öt napunkat.
Elsőként a Hanoi Flag Tower-t és az Army Museum-ot néztük meg. A Flag Tower különösen több napig tartó maradandó élményt jelentett, ugyanis a tetejébe vezető csigalépcső fokait meglehetősen elnagyoltan méretezték. Nem is tudom, hogy a pici, rövidebb lábú vietnámiak hogyan tudnak ekkora lépcsőfokokat megmászni...
Tamás nem tudott feljönni. Na, nem fizikailag, hanem mert az első szint felett már nem szabad fotózni, a gépét pedig természetesen egy pillanatra sem bízta volna másra. Jómagam derekasan megmásztam valamennyi lépcsőt, csakhogy feljussak a csúcsra. Amúgy is híve vagyok minden egészséges testmozgásnak, ez is annak ígérkezett. Bár már felfelé menet éreztem, hogy megeröltető, azt azért nem hittem volna, hogy a következő három napban valamennyi lépcső és járda már a látvány alapján is komoly jajkiáltásokat vált ki belőlem. Lehet, hogy mégis valami aerobic-tréner tanácsára állították ilyen magasra. Azért sajnálom, hogy nincs módom naponta megmászni, egészen jó izomfejlesztő lenne...
A toronnyal szemben található Lenin monumentális szobra. Egy széles tér övezi, csakúgy mint anno a miénket Budapesten, a Felvonulási téren. A gyerekek ott gördeszkáznak, tollasoznak, a fiatalok pedig szerelmet vallanak a lábai előtt.
A március 15-e kapcsán készült szégyenteljes Fókusz-interjú nyomán Tamás elhatározta, hogy próbára teszi a hanoi utca emberét. Sorra szólongatta az arra járókat, hogy tudják-e, kit ábrázol a szobor. Bizony, tudták. Annyit legalább, hogy nagy szovjet forradalmár volt. Ami különösen annak fényében tiszteletre méltó, hogy Vietnám történelme sem volt éppen eseménytelen, mondhatni, bőven van mit bemagolniuk a nebulóknak.
A legvidámabb jelenet egyébként az volt, amikor odament egy sereg tizenéves lánykához, s kérdésére, hogy beszélnek-e angolul, kórusban kiáltották: ye-e-e-eh.
Ez már csak azért is érdekesség, mert amúgy nagyon különösen reagálnak a vietnémiak a „Do you speak English?” kérdésre. Többnyire úgy tesznek, mintha mélyen elgondolkodnának, hogy vajon most melyik utcát, helyet is kereshetjük, és próbálnak valamilyen útirányt mutatni. Szinte hallani a kattogást, amint az agytekervények láncolata beindul és keresi a kapcsolódási pontokat. A homlokukra pedig kiül a barázda, a mély gondolkodás jól látható jele. Azt azonban a világ minden kincséért sem ismernék el, hogy már a kérdést sem értik. Mindenképpen nagyon törekszenek megtalálni a helyes választ.
A csúcs ezen a téren az volt, amikor előző este a Szent József Katedrálisnál megpróbáltam megtudakolni, hogy mi lesz a húsvéti program, mikor lesz mise, körmenet, egyebek. Egyszerűen nem találtam kommunikációra alkalmas embert. Végre a Katedrális kertjében egy férfi kérdésemre egy melléképület felé mutatott. Megkönnyebbülten indultam a jelölt irányba, gondolván, hogy végre a Plébániahivatalban megkapom a választ. A melléképületről azonban kiderült, hogy ténylegesen a mellékhelyiség, válaszadás helyett tehát pisilni küldtek...
A húsvéti dolgokról külön írok. Előbb azonban még arról, hogy a nap során megnéztük Hó apó múzeumát és a mellette egylábon álló, kedves kis pagodát (One Pillar Pagoda).
Ezután elérkezettnek éreztük az időt fizikai táplálékfelvételre is, így leültünk egy szokásos utcai étkezdénél. Jó hangulatunkat magyar népdalokat énekelve fokoztam, ami nagy sikert aratott a helyiek körében. A konyháslány a pálcikákkal karmesterkedett, miközben sütötte a húst a megrendelt kajánkhoz.
Amint elénk rakták az ételeket, bevillant, hogy otthon ilyentájt szokásom megbontani a húsvéti a sonkát. Ízlésesen körberakom a szeleteket, főtt tojással, ropogós retekkel, újhagymával, erős reszelt tormával. Friss mazsolás mákos kalácsot és a híressé vált zserbómat kínálom desszertként.
Könnyezve gyűrtem le a vietnámi beefsteak-et. Ami ráadásul ez alkalommal egyáltalán nem emlékeztetett marhahúsra. Vannak félelmeim, hogy milyen alapanyagból készülhetett. És erre vonatkozóan köszönöm, nem kérek tippeket. A fantáziám sajnos túlságosan élénk ezügyben is...
Mindemellett jóllakottan tértünk vissza a szállodánkba. Gyors felfrissülés után már célba is vettük a Katedrálist, hogy átadjuk magunkat a nagyszombati ceremóniának.
Amerikai repülőgéproncs az Army Museum kertjében |
Félúton a Flag Tower csúcsa felé |
A kép önmagáért beszél....jpg) |
Hó apó múzeuma előtt |
Egylábú pagoda
|
Férfi wc belső része a Ho Chi Minh Múzeum előtt - minden fát megőriznek. Szerencsére :) |
Kicsit énekeltem... De tényleg nem a sör miatt :) |
A karmester lány. Nem mellékesen itt készül az estebédünk... |
Hanoi 2010. október 10-én lesz ezer éves |
Handmade |
Kelj fel Jancsik.... Végre nyuszit is láttunk :-) |
| Pici lányka, esküvői buliba készül |
 |
Nagy a biztonság. Szállitják a széfet... |
Hozzászólások