Egyre gyakrabban akadozik az internet-kapcsolat. Ez azt jelenti, hogy a második emeleti szobánkban minden oké, de ott csak egyetlen Jockey Ewing-os, kényelmes forgószék van. Amit természetesen átengedek a ház urának :-) A kanapé kissé kényelmetlen, ha hosszasan ott dolgozom, bemerevedik a nyakam. És persze a számomra oly vonzó napsütés is itt van igazán, a negyediken, a teraszon, ahol viszont újabban megbolondul a rendszer.
Az első órában minden oké, aztán bárhogy frissítek rá a hálózati kapcsolatokra, nyomát sem találom semmilyen elérhetőségnek. Miközben Tamás, aki később csatlakozik a teraszélvezethez, békésen levelezget akár órákon keresztül a mellettem lévő asztalnál. És mondogatja, hogy az én laptopommal van a baj.
Mondjuk, a múltkor, amikor a laptopjához vettük az akkumulátort, nagyon rózsaszín és nagyon édi-bédi laptopokat láttam a boltban, jó áron. Sonyt. Alaposan megnézegettem :-) De azért egy új laptopra feltölteni mindent, az túl macerás. Meg minek is költenénk fölöslegesen. Inkább javuljon meg a kapcsolat a külvilággal!
De hát itt nem mindig kívánságműsor alapján működnek a dolgok. Meg nem egészen rendeltetésszerűen.
Szerdán reggel például egyszerűen áram nélkül maradtunk. És persze nem csak mi, hanem az egész környék. Amikor Tamás lement a recepcióra megérdeklődni, hogy ez meddig lesz így, vigyorogva közölték, hogy legalább délutánig.
Nekünk ez éppen megfelelő apropót jelentett arra, hogy végre csillapítsuk fokozódó kulturális éhségünket. Mit sem törődve a negyven fokos hőség által várható mindenféle guta veszélyével, nekivágtunk Saigon utcáinak.
Kis intermezzo a kijáratnál: lefelé menet azt láttuk, hogy a recepciós fiú a biztonsági őr ölében fekszik. Na, ezek máris kidőltek a melegtől, így légkondi nélkül – mondom Tamásnak. Amikor közelebb értünk, akkor láttuk meg, hogy szó sincs kidőlésről. Az őr javában szedegette a fiú hajából a tetveket! Hát, végtére is egy bodyguard feleljen meg a munkaköri követelményeinek, nem igaz? :-) Kisgyerekes-anyuka koromat visszaidézve, mintha lenne egy hatékonyabb módszer is tetűirtásra. Bár az kétségtelenül megfoszt a kurkászás okozta élvezettől…
Csekély döbbenetünkből felocsúdva nyakunkba vettük a várost, megcélozva két múzeumot. Először a Ho Chi Minh City Múzeumba mentünk, mely elég furcsa összeállításban tartalmazott mindenféle érdekességet. A koncepcióját nem igazán értettük, mind tartalmilag, mind kronológiailag követhetetlen. Az első termekben nem csak a vietnámi, hanem a Cham népcsoport házassággal kapcsolatos tradícióiról láthattunk és olvashattunk, de nem igazán végigkövetve a hagyományok változását a mai napig, inkább kicsit ízelítőként.
Megtudtuk viszont, hogy az itteni szokások szerint a házasulandók 64 bétellevelet kapnak ajándékba, mely a Változások Könyve 64 fejezetét szimbolizálja. El is határoztam, hogy a föld alól is, de beszerzek ilyen leveleket a májusi lagzihoz. Persze megvan a sansz arra, hogy a vámnál drognak nézik. Meg hogy a mi Házasulandóink is, és szépen elrágcsálják, esetleg bekómáznak tőle, meg vöröses-fekete lesz a foguk. Szóval ezt az ötletet majd még felülvizsgáljuk...
A további termekben Saigon városának különböző korszakait idézték fel, szintén kevésbé érthető megfontolás szerint. Az őskortól kezdve, a francia gyarmatosításon keresztül az amerikai háborúig mindent felsorakoztattak, meglehetős összevisszaságban. Még geológiából is kaptunk némi ízelítőt. Meg persze az élővilágból, tigrisekkel, kígyókkal, borzokkal.
Hogy Saigonban hol élnek tigrisek, azt még nem tudjuk, de reméljük, hogy az Állatkerten kívül nem futunk össze eggyel sem.
Ezután az Independence Palace-t látogattuk meg. Alapos biztonsági vizsgálat után jutottunk be, és rögtön a kerti, nádfeles büfében indítottunk, Tamás egy hideg sörrel, jómagam igazi, hűtött kókusz-lével.
Mielőtt bárki azon háborgó gondolatot kezdené hagyni eluralni magában, hogy a hülye magyar turisták így látogatnak múzeumot, vegyétek figyelembe, hogy órák óta a tűzforró betonon, majd az előző, kivételesen nem légkondizott múzeumban sétáltunk, kiszikkadva, szomjasan érkeztünk eme történelmi helyre. Kellő erőt gyűjtöttünk tehát, majd megnéztük a különböző fogadó-és tárgyalótermeket, ahol sokszor születtek sorsfordító döntések Vietnám élete szempontjából. Este nyolcra értünk haza kis fészkünkbe, tehát megint került pár kilométer a lábunkba :-)
Az első képen "Tamás a rengetegben", azaz egy hatalmas Ficus Elastica fát próbál fotózni. Jól látszanak a méretarnyok...
A többi kép a palota-kertben, teraszon illetve parki sétán készült.
Hozzászólások