HTML

Online Pszichológus

Vietnám, napfény, rizsföldek, nádkunyhó

Utazások Ázsiában, élet Vietnámban, kalandok és komolyságok. Mindez egy pszichológus tollából, fűszerezve és fotókkal illusztrálva.

Egy pszichológus naplójából

Szeretném figyelmetekbe ajánlani másik blogomat, mely pszichológiai témákat tartalmaz. Élethelyzetekről, sorsokról, mindennapokról írom le a gondolataimat. Minden érdeklődőt szeretettel várok!

Hozzászólások

Ezúttal ismét egy kellemes este

2010.03.11. 07:32 Sun Flower


Szerdán este ismét szocializálódtunk, ezúttal expat-körökben.

Előtte még sikerült egy különleges vacsorát magunkévá tenni a saigoni Vung Tau étteremben. Már előzőleg kinéztük a helyet, nagyon népszerű, már ha itt egyáltalán lehet abból következtetni egy hely népszerűségére, hogy tele van. Ugyanis mint már írtam, mindig mindenütt teltház van.
Ennek a helynek a specialitása a palacsinta (Banh Xeo), nem is akármilyen méretben. Már jó előre beindult a gyomorsavtermelésünk, amikor felidéztük magunkban az otthoni különböző nevű nagymamákról elnevezett óriáspalacsintázók választékát. Hasonlóan vagyunk ezzel, mint Gombóc Artúr a csokoládéval. Szeretjük a sajtosat, a sonkásat, a milánóit, a hortobágyit, a kakaósat, a mákosat, a túrósat, a lekvárosat, a vaníliás-ananászosat, a fahéjast. Na meg persze az űreset, ami sütés közben elszakadt, s amit Tamás somogyiasan egye-bugyának hív. Ezt a kifejezést amúgy Tőle hallottam először, s amikor az első elrontott palacsintámat elé tettem, csak annyit mondtam: itt van az egyem-begyem J Valahogy ennek több értelmet tulajdonítottam. Azóta is jókat derülünk a kifejezésen….

Szóval a palacsintát minden változatban imádjuk, így nagy várakozással nézegettük az étlapot. Már az némi csalódást okozott, hogy semmiféle édes változat nem szerepelt a kínálatban. Pedig én most igazából a vaníliás-ananászosra szavaztam volna. A különféle tengeri ketyerés és húsos változatokból Tamás kiválasztotta a sertésraguval töltöttet, mondván, hogy azt mindketten szeretjük és megosztozunk rajta.
Ez a javaslat is kicsit lelombozott, változatlanul csak a hatalmas palacsinták képe lebegett a szemem előtt, amiről úgy gondoltam, hogy most többfélét is be tudnék habzsolni bármilyen mennyiségben. Tamás pedig abból indult ki, hogy az egytálételek felét mindig meghagyom, kis madárgyomromnak most is éppen elegendő lesz a féladagnyi.
Hát legyen, gondoltam kissé csalódottan, legfeljebb majd rendelünk másikat…
Tamás levest is kért, aminek következtében megnyúlt a várakozási idő, ugyanis addig sehogyan sem akarták kihozni a palacsintát, amíg a leves nem fogyott el. Aztán mégiscsak jobb belátásra tértek, s előkerült végre az, amit itt palacsintának neveznek.

A méretével nem volt baj, óriásira sütötték.
A tészta azonban leginkább egy hártyavékony, lyukacsos pauszpapírra emlékeztetett, összevissza töredezett már a tányéron anélkül, hogy hozzányúltunk volna. A palacsinta közepe, ahol a töltelék megbújt, végre normális tésztajelleget alkotott.
Amúgy, ha nem is éppen az az íz, amire vágytam, tényleg finom volt.
A sertéshúsdarabokat vietnámiasan fűszerezték, bővében volt sült hagymával.
Ja, és saláta-, menta-, meg egyéb zöldleveleket hoztak mellé egy külön tányéron. Szerencsére, mert iszonyúan olajos és tömény volt az egész, három falat után elteltem tőle.
Kifigyeltük, hogy a szomszéd asztalnál úgy eszik, hogy egy nagyobb darabot betekernek a zöldlevélbe, és valójában a levél adja az otthoni palacsintatekercset. Követtük a példát és végül bőségesen jól is laktunk.

Mindemellett ezúton is jelzem a Szeretett Családtagjainknak, hogy május 17-re palacsintát rendelnénk welcome-ebéd gyanánt a korábban felsorolt összes változatban J

Az étteremben a felső szinten ültünk, ezt láttuk a teraszról.

Lentebb Tamás levesezik, az asztalon már megjelent a "palacsinta" is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az elhúzódó vacsorát követően taxiba vágtuk magunkat, nehogy túlságosan elkéssünk az expat-ek számára meghirdetett „InterNations Get-Together in Ho Chi Minh City” elnevezésű partiról, melynek szervezését az itteni Unilever-nél dolgozó nagyon kedves expat-lány kezdeményezte és vállalja magára immáron többedik alkalommal. Mindezt tényleg önszántából és puszta kedvtelésből teszi, láthatóan semmi érdekeltsége nincs a dologban.
Az itteni Intercontinental Saigon Szálló bárjában zajlott az esemény, ahol 50 %-os kedvezménnyel fogyaszthattunk, így megint csak egy magyar szokványkocsma árait fizettük.

A társaság javarészt lelkes külföldiekből állt, akik nyilvánvalóan keresik a szociális kapcsolódási lehetőségeket, voltunk vagy ötvenen, a világ különböző tájáról. Mindenki kedves, nyitott, érdeklődő, mosolygós, mégsem egy erőltetett smiling-party volt.

Többszörös déja vu élményem volt az este folyamán. Egyrészt: hallgatva mások élettörténetét, hátterét, a körülményeket, ahogyan ide kerültek, és ahogyan itt élnek, egy korábbi párizsi utazási emlék idéződött fel bennem. Ez még a vasfüggönyös érában történt. Ott szintén számos magyarral és külföldivel találkoztam, s nem kis csodálkozással érzékeltem, hogy minden addigi hülyítéssel szemben, igenis bárki megtalálja így vagy úgy a maga számítását, ha kellően bátor nekivágni a nagyvilágnak. Itt is ezt érzem.

Másrészt: szinte kísértetiesen ismétlődik az a folyamat, ami a rendszerváltáskor történt Magyarországon. Amikor lazult a helyzet, megjelentek a multik, bejött egy rakás külföldi és párhuzamosan kialakult az új magyar menedzserréteg. Hirtelen tele lett az ország partihelyekkel, olyan rendezvényekkel, amikről semmiképpen nem akart senki lemaradni. Már legalábbis azok nem, akik ráéreztek a folyamat jelentőségére, a fordulat lehetőségeire.

Ugyanez történik most Saigonban. Az élelmesebb multik már itt vannak egy ideje, a lassabban ébredezők is sorra érkeznek. A közösségi site-ok tele vannak álláshirdetéssel, mindenütt keresik az egyetemet végzett, angolul beszélő fiatalokat.

Pár HR-essel beszélgettem. A céges tervek hasonlóak, mint anno nálunk: a topvezetést nem adják ki a kezükből, ahhoz idehozzák az expat-eket az anyacégtől. A második vonalat viszont már olcsóbb helyi munkaerővel akarják kiépíteni.

Hogy Vietnám rohamléptekben fejlődik, az az élet valamennyi területén érződik, még akár egy felületes megfigyelő vagy egy gyors átutazó számára is. Hogy pillanatnyilag a lehetőségek országa, az sem lehet igazán kétséges.

Feltöltődve a frissen szerzett ismerősök általi benyomásokkal, vidáman sétáltunk hazafelé. Utunkba esett a Notre Dame, ahol a Mária szobornál éppen egy bensőséges áhítat zajlott:

5 komment

Címkék: változás saigon étkezés

A bejegyzés trackback címe:

https://bencsikandrea.blog.hu/api/trackback/id/tr371830483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bldo 2010.03.12. 14:24:10

Bahn Xeo-t én Hue-ben ettem, az valami isteni volt, de a képek alapján nem igazán hasonlított arra, amit Ti kaptatok. Jóval kisebb volt, és omlett-szerűen félbe hajtva érkezett, belül garnélás-szójacsírás töltelékkel, mellé mogyorós mártással.

Majd előkeresem annak az étteremnek a nevét, ami nagyon kellemes emlékeket hagyott bennünk, valahol a Reunification Palace közelében, esetleg egyszer azt is letesztelhetitek. :)

bldo 2010.03.12. 17:19:51

No megtaláltam, Quan An Ngon a hely neve, és a D Nam Ky Khoi Nghia 138. szám alatt van.

zsofi82 2010.03.14. 17:45:40

én megcsinálom az összes palacsintát, stipistop:)

Luca13 2010.03.16. 13:27:42

én meg segítek, és elkészítjük az összes létező tölteléket, szósz meg miegymást :D
süti beállítások módosítása