Ma reggel 7-kor felébredtem, és a teraszos konyha gondolata úgy beindított, hogy azonnal felmentem kávézni. Persze, a laptop is jött velem. Tamás így talált rám másfél órával később:

Voltunk a közeli piacon, amihez az állandóan itt a sarkon ücsörgő helyiektől kértünk útbaigazítást. Volt nagy felbuzdulás, mert kézzel-lábbal sem értették meg, hogy mit akarunk, de megintcsak valahonnan előkerítettek egy mindentudó – értsd: angolul kommunikálni képes - fiút. Kicsit lesápadt, amikor megértette, hogy mit akarunk, s szinte szégyenkezve hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez a piac nem high quality. Mondtuk, hogy minket ez nem zavar és határozottan a megadott irányba indultunk. Szövevényes sikátorok, kis utcácskák, szorgalmasan tevékenykedő, na jó, inkább a portéka mellett unottan üldögélő emberek. Egy mamikától beszereztünk mindenféle finom egzotikus gyümölcsöt, sőt, még körömlakklemosót is sikerült vennem – szinte ezt volt a legegyszerűbb megértetnem az árussal, hogy mit is akarok.

Mint mindenhol, itt is rengeteg a kifőzde, előttük üvegpolcos kocsikon pácolódik az elkészíteni kívánt étel. Sikerült beazonosítanunk, hogy mi az, amit a tegnapi ebédünknél otthagytunk a tányér szélén: a disznó különböző mócsingosabb részei, fejhúsdarabok és egyéb gyanús összetevők…
Azt mindenesetre eldöntöttük, hogy ezentúl ilyen helyeken eszünk, de úgy, hogy rámutatunk arra, amit a látvány alapján legalább kívánatosnak érzünk.
A kis bodegák közé itt is felhúztak egy-egy újabb és szebb épületet, szokásosan vegyes az utcakép.

Az egyik sarkon kifordulva egy mézeskalács-palotára bukkantunk. Azt hittük, hogy óvoda, de kiderült, hogy ez egy étterem kifejezetten azzal a céllal, hogy a tehetősebb szülők itt rendezhessék meg a gyerekeik szülinapi partiját. Igazi mesevilág:

Amikor hazajöttünk a piacról a két hatalmas szatyorral, a helyiek a sarkon örömmel konstatálták a sikeres beszerzést. Vagy azt, hogy ezt a túrát is túléltük J

Mi pedig egy jót vitaminbozbáztunk: