HTML

Vietnám, napfény, rizsföldek, nádkunyhó

Utazások Ázsiában, élet Vietnámban, kalandok és komolyságok. Mindez egy pszichológus tollából, fűszerezve és fotókkal illusztrálva.

Egy pszichológus naplójából

Szeretném figyelmetekbe ajánlani másik blogomat, mely pszichológiai témákat tartalmaz. Élethelyzetekről, sorsokról, mindennapokról írom le a gondolataimat. Minden érdeklődőt szeretettel várok!

Hozzászólások

Breaking news - Marie Claire

2011.03.18. 07:00 Sun Flower

A magyarországi Marie Claire áprilisi számában megjelent a Saigonról írott cikkem, természetesen Tamás fotóival illusztrálva.

Szép kis összeállítás lett!

Már kapható az újságárusoknál.

Vegyétek, olvassátok, népszerűsítsétek és gyertek Vietnámba :)

És ha már hírek: Vietnámot nem érinti a Japánban történt katasztrófa, mi itt nem vagyunk veszélyeztetve...


 

2 komment

Címkék: cikk saigon vietnám marie claire

Március 15. Saigonban

2011.03.16. 08:22 Sun Flower

Március idusa nekem a gyerekkoromból mindig különleges emlékeket idéz.

Egyrészről ez volt a tavasz beköszöntének ideje. Amikor a sok-sok téli holmit végre elhagyva, felvehettük a fehér térdzoknit, sötétkék rakott szoknyát, fehér blúzzal. Akkoriban garantáltan beköszöntött a tavasz, menetrendszerűen, évről évre, szinte óramű-pontosan. Elolvadt a hó, ami december eleje óta fedte a földet, érezni lehetett a természet újjáéledését, a rügyezést, egészen különleges illatok, energiák szálltak a levegőben.

Akkoriban március 15. nem volt piros betűs nemzeti ünnep, csak tanításszüneti nap. A szüleink éppen úgy dolgoztak, mint máskor, mi iskolások pedig kötelezően kitűzött kokárdával, nemzeti színű kis papírzászlóval a kezünkben, ünneplő ruhában kivonultunk a legközelebbi megemlékezés színhelyére, Budapesten többnyire a Március 15.-e térre.
Elhelyeztük a zászlóinkat és elszavaltuk Petőfi „Nemzeti dal”-át, amit mindnyájunk álmából felébresztve is tudott. Szerintem tud ma is.

Ez a nap valahogy tényleg nagyon sok mindent jelentett, soha nem felejtem el a készülődést, a lelkesedést, a kokárdakészítést.
Később azt sem, ahogyan begyűjtötték a rendszerellenesnek számító fiatalokat, és persze idősebbeket is a rendezvények helyszínéről. Nem lehetett gyülekezni, felszólalni. Aki kokárdát viselt, ellenzékinek számított.

Aztán közeledett valami új Magyarország életében. Már lehetett sokkal bátrabban kitűzni a kokárdát, kimenni az utcára, gyülekezni. Március 15. hivatalosan is nemzeti ünnep lett.
Lehetett hinni, hogy elérkezik az igazi megújulás. 

De nem így lett. És már nem is volt kedvem többé kitűzni a kokárdát. Ezzel párhuzamosan minden szempontból teljesen elhatároltam magam a politikától.   
De nem a nemzetemtől. A hazaszeretet belém ivódott.

Nem tudtam úgy eljönni Vietnámba, hogy ne hozzak magammal nemzeti színű szalagot. És a mostani ünnep közeledtével, amikor az a tiszteletteljes kérés érkezett Tamás felé, hogy ez alkalomból tartson fényképes bemutatót Hazánkról, én is lelkesen készültem.
Miközben Tamás a fotókat válogatta és slide-show formába öntötte, én megvarrtam a kokárdáinkat, újraolvastam az 1848-49-es szabadságharc történetét.

A Magyar Követség által szervezett ünnepséget a saigoni Tiszteletbeli Konzulátuson tartották.

Bensőséges összejövetel volt, talán ötvenen lehettünk. Magyarok és vietnámiak, utóbbiak Hazánk hívei és elkötelezettjei. Amikor megérkeztünk, minden résztvevő elirigyelte a kokárdánkat. Hirtelen került nemzeti színű szalag, de mivel tű és cérna nem került hozzá, gyors ütemben legyártottam vagy negyven újabb kokárdát, gombostűvel összefogva, amelyet mindenki büszkén tűzött magára.
Az ünnepség kezdetén még nem érkezett meg a projektor, így volt némi izgalom a vetítés kimenetelét illetően. Az izgalom főleg a mi részünkről, hiszen a vietnámi embereket alapvetően a "minden megoldódik" biztos tudata és nyugalma hatja át. És való igaz, hamarosan lőn projektor is...

Nem csak március 15-re és a szabadságharcra emlékeztünk, hanem Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára is. Életének főbb állomásait egy kiállítás keretében ismerhettük meg. Vietnámi és magyar művészek előadásában felcsendültek Liszt rapszódiái, melyek hallatán szem nem maradt szárazon...

Ezt követően tettünk Tamással egy virtuális kirándulást, bejárva Budapest és Magyarország legszebb tájait.

Az ünnepség fogadással zárult, jóféle ételekkel és finom magyar borokkal.
Ez utóbbiaknak köszönhetően is az este végére a hangulat igencsak felforrósodott. Magyar és vietnámi népdalokat énekeltünk, összekapaszkodva táncoltunk. És szívből áradó szeretettel kötöttünk újabb barátságokat.
 

 A Konzulátus feldíszített bejárata
 A Vietnámi Magyar Baráti Társaság elnöke és tagjai
 Tamás bemutatja Magyarországot

 A rendezvény végén elszállítják a zongorát. Nem kétséges, hogy kissé lehangolódik....

 Barátok :)

 


 

4 komment

Címkék: ünnep március saigon kokárda 15.

Újabb saigoni körséta

2011.03.14. 15:59 Sun Flower

Az elmúlt hétben ismét vendégeink voltak. Ezúttal Tamás legjobb barátja, Gyula látogatott el hozzánk a párjával.

Így adódott, hogy egy hónapon belül immár harmadszor is körbejártuk és körbemutogattuk Saigon látnivalóit. Még szerencse, hogy sosem tudjuk megunni…:)

Az is szerencse, hogy Gyula hozzánk hasonlóan igencsak felfedező és bevállalós típus, többször is igazi helyi kis műanyagszékes étteremben csillapítottuk éhségünket. És persze a vietnámi konyha újabb remekeivel is megismerkedtünk.

Legmeglepőbb tapasztalatunk az volt a közelünkben lévő, 404 névre hallgató vendéglőben, hogy amikor megpróbáltunk egy tál sima főtt rizst rendelni köretként, a legtermészetesebb módon közölte velünk a pincér, hogy az nincs.

Ezt olyannyira hihetetlennek, egyenesen képtelenségnek találtuk, és főként a vietnámi kiejtésünkkel kapcsolatos félreértésnek vettük, hogy három további felszolgálót intettünk az asztalunkhoz.
A tömörülés láttán végül az étterem menedzsere is odajött az asztalunkhoz, és angolul egyértelműen megismételte, hogy rizs márpedig nincs!!!!!!
Volt viszont kecskehús, mindenféle variációban, mert ez az igazi specialitásuk. Meg még sok minden, a tenger gyümölcseiből is.
Meg volt sok-sok csótány, jó húsosak és bántóan közel cikáztak az asztalok alatt. Hát, ez is az alacsony szék hátránya…

Mindenesetre kárpótlásul Gyula vállalta, hogy a búcsúvacsorát maga készíti. Természetesen rizs volt. Sonkával, tojással összesütve :)
Vasárnap elbúcsúztunk, de ezzel messze nem kezdődtek el a hétköznapok.
Végtére is holnap ünnep lesz…

 Szeretjük a helyi vendéglőket
 Két jó barát... Fejük felett a cégér, kecskével :)
 Gyula nagyon türelmes szakács. Külön-külön sülnek az összetevők...

 

Szólj hozzá!

Címkék: étterem saigon rizs látnivalók

süti beállítások módosítása
Mobil