A resort, ahol voltunk, valójában Da Nang városától kb. 8 km-re délre, a Dél-Kínai tenger partján található.
Ennek következtében Da Nangból szinte semmit nem láttam azon kívül, hogy taxival oda-és visszafelé menet is áthajtottunk rajta.

Jóllehet Da Nang Vietnám ötödik legnépesebb városa (más leírás szerint a harmadik, na, ezen igazodjunk ki…), valójában nem itt van az igazán sok látnivaló, sokkal inkább a környékén.

Az egyik legközelebbi és számos leírás szerint a legkülönlegesebb, Hoi An városa, mely 1999-ben a Világörökség része lett. Bizton állíthatom, hogy nem érdemtelenül.

Da Nangba utazásunk előtt, a tervezés szakaszában Tamás elsősorban az időjárási és fotózási viszonyok kiszámíthatatlansága miatt egyezkedett négynapos ottlétben.

Megérkezésünkkor azonban az első bejáráson kiderült, hogy bizony ez egy hatalmas resort, mint írtam korábban, számtalan szolgáltatással, emiatt Tamás igencsak ténylegesen fotózással töltötte a napok nagy részét.

Miután Ő már járt Hoi An-ban 2007-ben, fájó szívvel ugyan, de azt mondtam, ha egyedül is, nem hagyom ki azt a lehetőséget, hogy a resort ingyenes buszjáratokat biztosit a történelmi város meglátogatására.
Két masszázs és némi napozás között gyorsan átolvastam valamennyi begyűjtött prospektust, és persze a net-en is elolvastam minden fontos információt a tudni- és látnivalókról.

Hoi An már az első évszázadban Dél-Kelet-Ázsia legnagyobb kikötőállomása volt.
Az azóta eltelt közel két évezred alatt változatos történelmet élt meg.
A legjelentősebb események a 16-17. századra tehetők, amikoris Vietnám kereskedelmi központjává vált. Ennek megfelelően a város építészetére, kultúrájára jelentős befolyást gyakoroltak a külföldi kereskedők. Elsősorban a kínaiak, és nem utolsósorban a japánok, hollandok, indiaiak.

A különböző háborúk viszonylag szerencsésen elkerülték a várost, így a mai napig fennmaradtak a többszázéves házak, illetve amelyek mégis sérülést szenvedtek, felújításra kerültek.

Hoi An óvárosában sétálva – ahova egyébként csak gyalogosan, vagy max. biciklivel lehet betérni -, csak ámuldozni lehet minden egyes épületen, mondhatni, mindegyik műemlék.
Ilyen szempontból kicsit olyan, mint Szentendre. Minden háznak múltja, saját története van. A különböző kultúrák sajátságos keveredése egészen egyedi.

A legcsodálatosabb talán az, hogy szinte mindegyikben a mai napig az eredeti család leszármazottjai élnek, hosszú generációk óta büszkén őrzik a hagyományokat.

Hogy az esetlegesen idelátogató turistáknak is nyújtsak némi aktuális információt, a városba volt korábban kötelező belépési díj, de ezt mostanra megszüntették.
Vannak viszont olyan házak, épületek, amelyek csak belépőjeggyel látogathatók, de nem a helyszínen, hanem a város több pontján elhelyezett ticket office-okban lehet jegytömböket vásárolni.

Hivatalosan 18 olyan látnivaló van, ahova kell belépő. Ennek megfelelően van 18-as jegy, de van 5-ös, szűkített változat. Ez utóbbi 90.000 dongba kerül, és szabadon választott a felhasználása. Azaz a turista maga dönti el, hogy hova akar vele betérni, és ott ollóval vágják le a blokkról a szelvényt.

És persze vannak szabadon látogatható helyek. 
Ha van idő, és nincs hőség (az én esetemben volt), akkor szinte minden házba, épületbe érdemes betérni, szemlélődni.

Amúgy az nagyon érdekes, hogy a szálloda 16 személyes buszában egyedüli utasként mentem Hoi Anba. Visszafelé még felvettünk egy anyukát egy 5 éves kislánnyal, mint kiderült, aznap a resortban valami gyereknap-szerű ünnepség volt az alkalmazottak részére.

El nem tudjuk képzelni, hogy a többi vendég hogyan és hol tölti az üdülés napjait.
Mert szinte teljesen teltházzal üzemel a hely, mégis, csak elvétve láttunk embereket, akár az étteremben, akár a SPA-ban, vagy a medence körül. Rejtély.
Minden üdülővendég bevonul a saját apartmanjába, és ott tölti a nap túlnyomó részét?
Talán sosem fogjuk megtudni…
 

Több százat kattintottam a gépemmel, tényleg varázslatos egy kisváros. Itt nagyon minimál ízelítőt tudok csak nyújtani... Hoi An óvárosa több oldalról le van zárva, csak gyalogosan és biciklivel látogatható. Ez az egyik bejárat, a folyó felől, a feldíszített hídon keresztül.

Hoi An egyik legtörténelmibb látványossága, a Japanese Bridge. Az előzetes fotókat látva, amelyeken monumentálisabbnak tűnt, nekem kicsit csalódás volt. A híd  mindössze kb. 5-6 méter hosszú... És azért egy újrafestés is ráférne... Persze, mindettől eltekintve különleges:

A Japanese Bridge bejárata az óváros felől fotózva

A hídon átkelve is régi épületek, kereskedők....

Phung Hung Old House - több, mint 230 éves kétszintes ház, japán és kínai stílusban. Ma négytagú család lakja. Ez a földszint...

... és ez az emelet. Ahova monszun idején korábban mindig feljött a víz, ezért a rácsos padlózat. Napjainkban kb. fél méternyi magasságban önti el a házat a víz esőzések idején.

Pagodák, természetesen szinte minden sarkon....

... jellegzetes ornamentikával.

Kétszáz évnél is idősebb vietnámi ház, mindenütt az ősök fényképével. A hatodik generáció lakja, a családfő büszkén vezet körbe. A tervezésnél ügyeltek a hűvösségre. És valóban: a kinti hőségből itt semmit sem érezni. A képen a család második generációjának fényképei.

Csak egy jellemző utcakép, egy ház, a földszinten tipikus üzlettel...

Talán ettől varázsolódtam el a legjobban:  Cantonese Chinese Assembly Hall. 1786-ban épült, és egészen különleges már a belépéskor....

...ez pedig a hátsó kertje.