Vietnám, napfény, rizsföldek, nádkunyhó

Hihetetlenül mozgalmas és tartalmas öt nap van mögöttünk, ahogyan illik, rendesen kivettük a részünket a TET-ünneplésből. Nehéz lesz átadnom azt a sok-sok élményt, amit megélhettünk, de azért szépen sorban megpróbálom…

Az óév utolsó napjai a vietnámiak számára hatalmas készülődésben teltek. Amúgy is állandó a nyüzsgés, a zsúfoltság mindenütt, a piacokon különösen, de ezekben a napokban mindez megsokszorozódott.

Kedden este fényképezőgépekkel felszerelkezve lementünk a közelünkben lévő piacra és egy ünnepi vásárba, hogy megörökítsük a forgatagot. Nehéz visszaadni a hangulatot, az érzést.
Azt hittem, hogy már jól beletanultam a száguldó motorosok közötti gyalogosközlekedésbe, hiszen megszoktam, hogy figyelnek rám, kikerülnek. Most viszont azt éreztem, hogy mindenki zaklatott, kapkod, messze nem volt olyan biztonságérzetem az utcán, mint máskor. Sőt, néhányszor tényleg szabályosan el kellett ugranom a motorosok elől, akik csaknem elsodortak.

Ettől eltekintve öröm volt nézni az izgatott készülődést, a portékák körültekintő válogatását. Minden árut megtapogattak, megszagoltak, láthatóan csak a legjobbakat vásárolták meg.

A vásárban mindent lehetett kapni, mi szem-szájnak ingere, ami szükséges az ünnephez, és ami nem, azt is :)

Az év utolsó napján, ami a mi szilveszterünknek felel meg, déltájban újra lenéztünk a piacra. Ekkor már az üzletek fele zárva volt, leginkább azok vásárolgattak zaklatottan, akik az utolsó pillanatra hagyták a dolgokat.

A lakásunkhoz visszafelé jövet, az ide vezető utcában már minden háznál szépen meg voltak terítve az asztalok, égtek a füstölők, világítottak a feldíszített családi oltárok.

Az egyik háznál már javában zajlott a buli. A család nagy körben ült a földön, körülöttük tányérok és poharak, sörös dobozok, miközben a tévéből szólt a karaoke és a családfő lelkesen énekelt a mikrofonba.
Óhatatlanul meg kellett állnunk, megcsodálni őket. Amikor megláttak, a legtermészetesebb módon üdvözöltek, kaptunk két üveg üdítőitalt, majd a ház ura, abbahagyva az éneklést, felénk nyújtotta a tányérját. Kézzel megfogott egy darabka sertéssültet és a számba tette:) Majd a saját söröskorsóját felém nyújtva intett, hogy igyak.

A húsdarabot még csak-csak legyűrtem, pontosabban a mócsingos részt illedelmesen elfordulva kiköptem, de a korsóból nem igazán akartam inni. Tamás elfogadta, ivott egy félpohárnyi sört, s mint utóbb kiderült, nagyon jól tette.
A vietnámiak részéről ugyanis az a legnagyobb megtiszteltetés, ha közös pohárból isznak és szájba adják az ételt.
Lelkes „Chuc Mung Nam Moi!” kívánságokkal búcsúztunk a családtól.

Két házzal arrébb újabb barátságot kötöttünk. Az ott lakó család legújabb szeme fényét, egy különleges, felújított dzsipet súroltak éppen fényesre. Kellő bámulattal csodáltuk, és eldöntöttük, hogy a közeljövőben egy dzsungeltúrára kibéreljük. Ahhoz azonban még valahogy össze kell szednünk a szótárból a megfelelő vietnámi mondatokat, lévén, hogy egy szót sem beszélnek angolul...

Miután tőlük is elköszöntünk, hazajöttünk ebédelni. Jó magyaros marhapörköltet főztem, nokedlivel és ecetes uborkát ettünk hozzá.
Kellően jóllakottan és optimistán sétáltunk le a buszmegállóba délután három órakor, azzal a reménnyel, hogy a buszok bizonyára közlekednek négy óráig, az ünnep hivatalos kezdetéig.
Hiú ábránd volt. Félórányi ácsorgás és az utolsó pillanatban TET-fát vásárlók nézegetése után rá kellett döbbennünk, hogy nem hogy a buszok nem járnak, de taxi is alig-alig suhan el mellettünk. S ha el is suhan, tele van.

Végül sikerült egy szabad autót kifognunk, és hamarosan a Nguyen Hue-n találtuk magunkat.
Ez a széles utca a Városházától vezet a Saigon folyó partjáig, és a legtöbb városi eseményt itt rendezik. Ezúttal virágutcává alakították, melynek látványa ezreket vonz. Ahogyan múlt az idő, és közeledett az éjfél, egyre nagyobb tömeg gyűlt össze a környéken.
A rengeteg családi motorost látva egyre inkább az volt az érzésünk, hogy az év utolsó estéjét mégsem szűk körben, még csak nem is a pagodákban töltik, hanem az utcán. Városnéző motorozással, sárkányos mutatványosok között, várva az éjféli tűzijátékot és az új év beköszöntét.

A tömeg egyre nyomasztóbbá vált számomra. Különösen, hogy egyre kevesebb józan embert lehetett látni, viszont annál több punk-kinézetű tizenévest, akik kezdtek sportot űzni abból, hogy hosszú menetet képezve, egymást lökdösve, másokat taszigálva furakodtak a folyó irányába.

Ez volt az a pont, amikor kerestünk egy viszonylag csendesebb mellékutcát és a taxiállomáshoz vettük az irányt. Tamással eleve úgy terveztük, hogy a tűzijátékot itthonról, a tetőteraszunkról nézzük meg, hiszen innen az egész várost belátjuk.

Jó döntés volt, pár szomszéd társaságában, távol az utcai forgatagtól, békésen búcsúztattuk a Tigris évét.
Tudván, hogy másnaptól nagy kalandok várnak ránk, hamarosan nyugovóra is tértünk…
 

Piaci alkudozás az ünnep kellékei között. Természetesen kizárólag motoron:)

Phu My Hung közeli parkja, ünnepi díszben

Phu My Hung, az új nyugati negyed egy része

Áldozati pénzégetés

Tamás kedvencei, a csodaszép Truck-ok az ünnep alkalmával felvirágozva pihennek

Ez már az óév utolsó délelőttje. Piaci körút véghajrában

Ahhoz képest, hogy mennyi hús megmaradt, nagyon vidám a henteslány. Vajon mi lesz a portékával?

Az utolsó pillanatban még én is szert tettem egy új kalapra :)

A karaoke-zó családfő kedves invitálása...

És a gyönyörűséges dzsip

TET-fa, feldíszítve

Nguyen Hue, aktuálisan a virágok utcája

Készülnek a jókívánságok

Ünnepi fények alkonyatkor

A díszkivilágítás még a Városháza hatalmas épületét is eltakarja

Mindenki az utcán, motoron

A tűzijáték fényei