Online Pszichológus

HTML

Vietnám, napfény, rizsföldek, nádkunyhó

Utazások Ázsiában, élet Vietnámban, kalandok és komolyságok. Mindez egy pszichológus tollából, fűszerezve és fotókkal illusztrálva.

Egy pszichológus naplójából

Szeretném figyelmetekbe ajánlani másik blogomat, mely pszichológiai témákat tartalmaz. Élethelyzetekről, sorsokról, mindennapokról írom le a gondolataimat. Minden érdeklődőt szeretettel várok!

Hozzászólások

Charity a sérült, beteg, elhagyott vietnámi gyerekekért - 3.

2010.10.30. 19:38 Sun Flower

Ezúttal ismét a hallássérült gyerekeknél jártunk, sportnapot szerveztünk számukra.
Maria, az önkéntes csoportunk szervezője azt kérte, hogy mindenki hozzon magával valamilyen szabadtéri szabadidős játékot, amit azután ott is hagyunk a gyerekeknek.

Jómagam vettem kétféle tollaslabda-szerű szettet és egy kosárlabdát. Ezt azonban messze nem érzem különös teljesítménynek.

Azt sokkal inkább, amikor és ahogyan képes voltam megjelenni a gyülekezőhelyen…

Először is, egy rendkívül mozgalmas hét áll mögöttem, tele találkozókkal, megbeszélésekkel, esti partikkal. A hét minden napján hajnalok hajnalán keltem.
Na jó, kis túlzással, de az mindenképpen tény, hogy vietnámi tartózkodásunk óta rendesen elszoktam az ébresztőórás (ébresztőtelefonos) rendszertől. Többnyire hajnalig fent vagyok, és addig alszom, amíg igazán jólesik.
Ehhez képest egy fél nyolcas telefonalarm tényleg hajnalnak tűnik.

Tegnap reggel végképp csúcsot döntöttem, ugyanis ¾ 7-kor már nem csak hogy ébren, de javában az utcán voltam. Háttér információ, hogy egyébként Maria általában értem küldi minden találkozó előtt a sofőrjüket, de most másra kellett az autó.

Csütörtökön este, miután beazonosítottam a térképen, hogy hol is kellene másnap reggel 8-ra megjelennem, a bennem lakozó Kisangyal és Kisördög komoly csatározásba kezdett egymással. Mindkettejük érvelése kellően elfogadhatónak bizonyult...

A város másik végére kellett eljutnom.
Ha taxit fogadok, le tudnám rövidíteni az utat, átmehetnénk hátulról, a Phu My-hidon, ahol Maria sofőrjével megyünk mindig. De hogyan értetem meg mindezt a taxissal? Volt már pár tapasztalatunk taxis téren ahhoz, hogy pontosan tudjam a választ: sehogy.

A másik lehetőség, hogy bebuszozok a központba, a Ben Thanh Market-hez, és ott felszállok az An Phu felé tartó buszra. Csakhogy a térkép szerint egyetlen buszjárat sem indul közvetlenül a Ben Thanh-ról An Phu felé, pusztán érinti a teret. Hogyan kapok választ a buszpályaudvaron arra, hogy melyik buszra és hol kell felszállnom? Megint csak súlyos tapasztalatok nyomán a válasz: sehogy.

Kisördög-pajtás már a térdét csapkodta örömében, ugyanis Tamás segítőszándékú javaslatát is lelohasztotta, miszerint kinyomtatott volna nekem egy térképet a pontos címmel, vietnámi karakterekkel.

Maradt a harmadik lehetőség, nevezetesen hogy nem megyek én sehova pénteken, hanem fogom magam és alszom szépen végre egy jó nagyot, ameddig csak birok.

Azért a biztonság kedvéért a telefonomat beállítottam 6 órás ébresztésre, és elalvás előtt inkább Kisangyalt engedtem érvényesülni és vele beszélgettem.
Jótékonykodok? Akkor ennek az is része, hogy nem jön értem luxusautó sofőrrel. Meg hogy nem taxizok el ezreseket, hanem igenis buszra szállok, megjelenek időben.

És Kisangyal hajnali 6-kor frissen, fitten ott volt velem.
Ennek köszönhetően tényleg buszra ültem. Így lehettem részese a hétórai Saigon életének, amit messze nem lehet ébredezőnek nevezni. Az utcákon talán soha nem látott forgalom, motorosok tízezrei, dugók, munkába igyekvő felnőttek, iskolába tartó nebulók, dudálás, tülkölés, előzés, szembejövés ott, ahol nem lenne szabad, mindenki rohan és igyekszik. De azért mosolyognak, rendületlenül.

És a Ben Thanh-on a forgalomirányitó is megérti a kérdésemet, hogy melyik busz visz An Phu-ba. „Nam Sau”, mondja vietnámiul, ami 56-ot akar jelenteni, de valójában öt-hat. Mert helyesen nam muoi sau lenne az 56, de megszoktam, hogy egyszerűsítik a számokat.

Megértem, és követem az irányt, amerre a busz megállóját mutatja. Éppen beáll az 56-os, energikusan felpattanok, letelepszem az egyik ülésre azzal a jóérzéssel, hogy mégiscsak tudok kommunikálni vietnámiul. Na, meg persze azzal a hihetetlen elégedettséggel, hogy egy tartalmas hét áll mögöttem, és lám, még itt is vagyok, a buszon, Kisangyal feje fölé most már tényleg felkerülhet a glória :)

Innentől már csak a Metro áruház otthonról is jól ismert ronda kék épületét kell figyelnem, és a sárga betűs feliratot.
Meg is látom idejében, leszállok a buszról. Csakhogy a gyülekezőhely nem pont itt van, csak a közelben. Itt ülök taxiba, innen elvileg már kb. kétszáz forintért elvisz.

Ahogyan számítottam rá, a taxis így sem érti a címet. Pedig le is van írva. Mondom: Riverside, ami nem a pontos cím, pusztán egy ismert hely itt, a kerületben, és ott van az én célpontom közelében. Bólint, indit.
Az óra kegyetlenül gyorsan pörög. Fel van turbózva. Látom, de nem baj, inkább nem szólok...
A baj az, hogy Riverside-nál ki akar tenni. A soha nem izzadó vietnámi arcról az autóban dübörgő légkondi ellenére is csurog a verejték. Rólam is, de nagy nehezen sikerül megértetnem, hogy nem ide akarok jönni.
Végre továbbhajt, megáll egy portás mellett, aki elmondja neki a pontos irányt. Harmadszor is elhaladunk a Metró áruház mellett. Aztán mégis megérkezünk valahára a cimre, az óra 98 ezer dongot mutat. Kb. ezer forint. Ez sem baj, most a taxis családjáért is jótékonykodtam….

Vidáman vonulok be Jennifer házába, a találkozóhelyre.  Elmesélem a taxis kalandot, persze a buszozásos élményt kihagyom. Az itteni hölgyek még életükben nem láttak vietnámi buszt belülről. Soha nem is fognak. De erről szóljon majd egy új bejegyzés….

A lényeg, hogy itt vagyok, szerencsésen megérkeztem. Kávézunk, sütizünk és fél kilenckor elrendeződünk a ránk váró négy autó között. Irány Hoa Lan, a múltkor már meglátogatott hallássérültek intézete.

A gyerekek tündériek, élvezik, és élvezzük mi is a szabadtéri játékot, versenyeket.
Pillanatok alatt elszalad a délelőtt, egyszer csak ebédhez hív a kolompolás. A gyerekek bevonulnak az ebédlőbe, mi pedig összepakoljuk a játékokat.

Maria kezében az a kosárlabda, amit hoztam. Kié ez? – kérdezi. És amikor jelzem, hogy az enyém, és itt szeretném hagyni a gyerekeknek, a válasz: „Majd lesz szekrényünk, ahova a játékokat tesszük, de addig is elvisszük”. Minden elhozott játék bekerül az autók csomagtartójába.
Nincsenek szavaim a válaszra, még magyarul sem…

Minden hónap utolsó péntekjén lesz ilyen sportnap ebben az intézetben. Talán legközelebb leleményesebb leszek, és előre készülök bizonyos megfogalmazásokkal. Például azzal, hogy a gyerekeknek való játék nem szekrénybe való, hanem arra, hogy bármikor játszhassanak…

Amúgy éppen egy kézikönyvön dolgozom önkéntesek számára, abszolút saját ötlet nyomán. Szükséges, mert a legtöbben nagyon átmeneti időt töltenek Vietnámban, hirtelen lelkesedéssel csatlakoznak, kétségtelenül szeretik a gyerekeket.
Csak éppen néha többet árthatnak, főleg, amikor érzelmi alapon kiválasztanak egy-egy kedvencet. Aki kötődik, de aztán ott marad…

Elég nagy munka lesz, mire összerakom, ezt egyre inkább látom, ahogyan burjánzik bennem fogalmazás közben a rengeteg gondolat. Most már az is, hogy ne a szekrénybe zárjuk el a gyerekeknek szánt ajándékot….

A végletekhez nagyon hozzátartozik, hogy a sportnapot egy első osztályú étteremben töltött ebéddel zártuk. Pozitívum, hogy azért a jövőbeni tennivalókról beszélgettünk.
Az étlapról a legegyszerűbb és legolcsóbb kaját választottam. Nem feltétlenül anyagi okokból, inkább, mert készültem az esti közös vacsoránkra Tamással. A kétéves évfordulónkra, amiről írtam előzőleg.

A nyugati emberek itteni életéből egyre többet látok. Erről majd legközelebb….

Minden játéknak nagy sikere volt. Itt épp a hullahopp karikának:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Azért néhány dolgon összevesztek a gyerekek. Például a műparókán


 

Szólj hozzá!

Címkék: gyerekek charity

A bejegyzés trackback címe:

https://bencsikandrea.blog.hu/api/trackback/id/tr592410311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása