Vietnám keleti oldalát több mint 2000 kilométer hosszan a Dél-Kínai tenger határolja. Gyönyörű üdülővárosok, egzotikus nyaralóhelyek vannak, burjánzó növényzet, helyenként érintetlen természet, és a hófehértől a sárgán keresztül a vörös homokig mindenféle partszakasz megtalálható. Ezeket eddig sajnos csak fotókon láttam, de ahogy Tamás szokta mondani: „Ami késik, az a vonat”. Előbb-utóbb tehát személyes élményeim is lesznek...
Vung Tau nem tartozik a legfelkapottabb üdülőhelyek közé, amiben valószínűleg az is szerepet játszik, hogy itt található Vietnám legnagyobb tengeri olajmezője. A tenger tisztának semmiképpen nem mondható, már csak azért sem, mert vietnámi szokás szerint minden lehetséges szemetet, hulladékot beledobálnak.
Az elmúlt hétvégén a város természetesen kitehette a „megtelt” táblát. A partszakasz már kora reggel tömve volt, napernyők alatt ültek és sütögettek az emberek, a levegőt áthatotta a füst és olajszag.
A tengerben állig felöltözött és kalapos emberek lubickoltak, olyan tömegben, amilyet csak a hatvan-hetvenes években készült balatoni felvételeken láttam.
A mobiltűzhelyeken való sütögetés esténként is bevált program a vietnámiaknak. A csontot, ételmaradékot vagy a homokba, vagy a tengerbe dobálják. De hogy valami pozitívumot is írjak ezzel kapcsolatban, azért láttam pár egyenruhás embert, akik összegyűjtötték a szemetet. Mondjuk a szelekciójuk metodikáját nem annyira értettem, kb. minden második hulladékot vettek fel gumikesztyűs kézzel és dobták bele egy nagy fonott-kosárba.
Vung Tau amúgy elég rendezett város, szép parkokkal, széles sugárutakkal és a járdákat végig szép burkolólapokkal fedték le. Előnye elsősorban az, hogy közel fekszik Saigonhoz, a szárnyashajóval másfél órát sem tesz ki az út.
A hajóról már messziről látszik Jézus hófehér szobra, mely 100 lábnyi magasságával tényleg tiszteletet parancsoló, megindító látványt nyújt.
Májusban a rekkenő hőség miatt nem volt lelkierőnk felmászni a hegytetőre közelebbről is szemrevételezni, amit sajnos délután ötkor kemény vaskapuval lezárnak a látogatók elől.
Most, hogy enyhébb, mondhatnánk egyben esős időnk volt, Kőrösi Csoma Sándor sztupájától egy kávényi erőmerítés után egyenesen arra vettük az útirányt.
Lépcsők végeláthatatlan sorát megmászva, gyönyörű növényzet között lehet feljutni a gigantikus szoborhoz. A talapzatánál szigorú őr állt, aki a rövidnadrágomat látva azonnal elhajtott. Intett, hogy Tamás bemehet, de én nem. Szerencsére a közeli kis boltban árultak térdnadrágot, mindjárt méretesebbet vettünk, hogy Tamás a későbbiekben el tudja hordani. Kénytelen voltam ráhúzni a kezes-lábasszerű ruhámra, hiszen meztelen felsőtesttel sem biztos, hogy beengedtek volna :) Mindegy, végtére is nem divatbemutatóra jöttünk, lényeg hogy megkaptuk az engedélyt a belépésre.
A szobor belsejében több szint van, fotógaléria az építéséről és festmények Jézus keresztre feszítéséről, a stációknak megfelelően.
Ahogyan egyre magasabbra megyünk, egyre szűkebbé válik a csigalépcső, az utolsó szakaszon már csak egyszemélyessé szűkül. Leginkább vietnámi egyszemélyessé, azaz egy átlagos, gyorsétteremben hizlalt amerikai turistának semmiképpen nem ajánlanám ezt a kirándulást, mert vélhetően beszorulna.
Még szűkebben és fej-lehajtósan lehet kijutni Jézus vállához, ahonnan egyszerre maximum három ember gyönyörködhet az elé táruló panorámában. Nem mindennapi élmény.
Mint ahogyan a másnapi kirándulásunk sem. Ezúttal egy másik hegyre mentünk, de lényegesen kényelmesebben, cable car-ral emelkedtünk fel, melyet valamelyest a mi Libegőnkhöz tudnék hasonlítani, csak ez zárt.
A hegy tetején megintcsak egy hatalmas beruházás van készülőben, ökoparkkal, szállodákkal. Maga a cable car ez év februárja óta üzemel, a fenti látványosságok és szórakozási lehetőségek pedig napról napra bővülnek. Már látható egy vízesés, Vidám Park, pávakert, struccfarm, Hó apó parkja, épülő Buddha-szobor, szintén nem elaprózott méretben... És természetesen a csodálatos panoráma.
A monszun ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. A verőfényes napsütést percek alatt beárnyékolták a sötétszürke felhők. Mire visszaültünk a cable carba, alaposan rázendült az ég és félelmetes szélvihar kezdődött. Olyannyira, hogy éppen utolsó előttiként ülhettünk be. Az erősen himbálózó járműben nem kicsit félve, egymás kezét szorongatva kucorogtunk a padon :)
Amikor visszaérkeztünk a tengerparthoz, leállították a rendszert. Gyakorlatilag fél percen múlt, hogy nem ragadtunk a hegytetőn a hirtelen jött viharban.
| A Jézushoz vezető utat végig szobrok diszitik |
 |
Már közeledünk... |
Jézus teljes nagyságában |
A lábánál, bő gatyában :) |
Lépcsők a szobor belsejében |
Kilátás Jézus válláról |
Panorámarészlet |
Ezen a kis szigeten apálykor látogatható pagoda van. Dagálykor legfeljebb csónakkal... |
Visszanéztünk a cable car-ból |
A hegytetőn Hó apó üdvözölt bennünket |
Minta alapján készül az óriási Buddha  |
Be lehet menni a vizesés alá |
Egészen különleges érzés a viz alatt, szárazon maradva |
Mire visszaindultunk, a vihar is megérkezett |
Hozzászólások