Meggyőződésem, hogy Bamboo-nak köszönhetően, de akárhogy is, az a lényeg, hogy megfordult az életünk folyása…
Kis statisztika: a „Saigoni lakás” elnevezésű könyvtáramban 230 levelet archiváltam, amelyet az itteni ingatlanügynökökkel leveleztem. Az elküldött és fogadott sms-ek, telefonhívások száma utólag meghatározhatatlan, csakúgy, mint a különböző weboldalakon hirdetett lakások virtuális megtekintése. A tényleges megtekintés 62 volt.

A nyerő szám pedig a 60. Azaz hatvanadikként láttuk azt a lakást, aminél végre azt éreztük, hogy igen, itt tudnánk élni, ez kellemesnek, élhetőnek látszik, fedi az elképzeléseinket és az ára is jó.
S ha már az áraknál tartunk: többször írtam már arról, hogy Vietnámban az árak alacsonyak, hogy az otthonihoz képest lényegesen olcsóbb az élet. Mindez messze nem vonatkozik a bérleti árakra.
Lakás- vagy házbérlet tekintetében először is az a kiindulópont, hogy van két kerület, ami az itt élő nyugatiak számára preferált: az egyik An Phu, ahol főképpen házakat, villákat lehet bérelni, horror áron, akár 6-8000 dollárért havonta. Ugyanott a toronyházi lakások ára sem egészen a mi pénztárcánkhoz igazodik, olyan 800 dollár körül van havonta. Mindehhez An Phu-ba kb. 45 perc alatt lehet kijutni a városközpontból taxival.

A másik kedvenc hely a 7. kerület, ahol gyakorlatilag egy önálló városrész épült fel az elmúlt időszakban. A kerületrészt Phu My Hung-nak hívják, és totálisan nyugati környezet. Ott járva nehéz eldönteni, hogy melyik nyugati nagyvárosban jársz, de az a legkevésbé sem jut eszedbe, hogy Saigonban…
A legnépszerűbb húszon-emeletes épületeket Sky Garden 1, 2 és 3-ként nevezték el. Mindegyik Sky Garden több épületből és még több lépcsőházból áll. Kétségtelen, hogy az épületek között nagyon kellemes sétány, mindenféle szabadidős lehetőség, medence, park van, de azért mégis nekünk kifejezetten nyomasztóan lakótelepi benyomást kelt. Megnéztünk számos lakást ott, és azon kívül, hogy érthetetlen módon ezekhez a lakásokhoz egyáltalán nem terveztek balkont, minden lakásnál azt éreztük, hogy uniformizált, hangulattalan. Mindehhez indokolatlanul drága, épp azért, mert közkedvelt a nyugatiak körében. A 70 négyzetméter körüli lakásokat kínálják 7-800 dollár körül havonta. Ja, és persze folyamatosan zakatol a környéken az építkezés tovább, tehát csend még akkor sincs, ha becsukjuk az amúgy légmentesen záródó ablakokat. De ki akar csukott ablakoknál élni 35 fok mellett?

Azt tehát tudtuk, hogy milyen árakra kell számítanunk. Azt is, hogy nagyon-nagyon nagy szerencsével ki lehet fogni vietnámi házakat közelebb a centrumhoz. Ezekből is megnéztünk párat, többnyire felejtőseket. Volt egy aranyos, ötszintes, de kb. 35-40 négyzetméter alapterületű. Azaz, ha én a földszinten kialakított konyhában sütök-főzök, esélyem sincs a harmadik szinten dolgozó Tamással direktben kommunikálni. Úgy éreztem, túlságosan szeparálva lennénk. Pedig volt tetőterasz, ahol napozhattam volna. Meg volt vietnámi környezet a javából, ami amúgy nekünk sokkal jobban tetszene. Csakhogy 800 dollárról mindössze 750-re lehetett lealkudni.
Ezek csak kiragadott példák, még hosszú oldalakat tudnék leírni az otthonkeresés nyomán szerzett tapasztalatainkról.
Ismerve mindent, úgy gondoltuk, hogy valahol kell húzni egy határt. Ezt mi 700 dollárnál tettük meg. Tehát úgy döntöttünk, hogy ennél többet nem fizetünk havonta… A helyzet közben egyre kilátástalanabbnak tűnt…

De mégis az a legfontosabb, amit megtaláltunk!
Szerdán, miközben én ráleltem a kis Bamboo-ra, Tamás visszament a hotelbe és rábukkant egy expat-eknek szóló hirdetési oldalra. És innentől kezdve felgyorsultak az események… Együtt kimentünk délután a megadott címre, a 7. kerületbe, ami nem a Sky Garden egyen-lakótelep rész. Jóval előtte van, letérve a főútról egy alléra, kis vietnámi házak, villák között van egy kilencemeletes épület. Olyan biztonsági őrrel, aki azonnal kijött már akkor, amikor megjelentünk az utcában, hogy mit keresünk itt. És pluszban van még recepciós is a házban. Na, innen aztán senki se ki, se be, a tudtuk nélkül…
Aztán megérkezett Dan, az ingatlanos. Két lakást mutatott meg, mind a kettőt a 8. emeleten. Az első 400 dollárért, a második 450-ért! Ez utóbbi 94 négyzetméteres. Álmodunk?????
Nappali és konyha egyben, balkonnal, két háló, két fürdő, még egy fél szoba, Tamás csak szeparénak nevezi, félszobányi gardrob-szekrények - nincs is ennyi ruhánk -, vasaló és deszka hozzá – húúúúúú, de hiányzott, hogy négy hónapja nem vasaltam…
És persze mosógép, kis külön kuckóban elhelyezve, hűtő, mikró, sőt, egy csomó edény, tányér a konyhában, amit eddig max. 5 helyen láttunk a 62-ből.
Mindehhez teljes kilátás a városra, és még tetőterasz is van egy szinttel felettünk. Körpanorámával, party-lehetőséggel. A földszinten pedig ott az úszómedence. Mi kell még?

Most már igazán csak a Szeretteink, Családtagok, Barátok, akik meglátogatnak minket.
Mert hely van bőven és abszolút szeparáltan fogjuk tudni elszállásolni a vendégeinket.
Azonnal tudtuk, hogy ez a mi helyünk. Mivel már előre megbeszélt találkozónk volt egy másik ingatlanossal, azért még megnéztünk két lakást a Sky Gardenben, amit ő kínált.

Utána beültünk egy kávézóba és elkezdett pörögni az agyunk. Annyira jó az a lakás 450-ért, vajon mi baj lehet vele, hogy ilyen olcsó???? Meg nehogy elvigye valaki az orrunk elől. Gyorsan újra felhívtuk Dant, megerősítettük, hogy érdekel a lakás és hogy mielőbb találkozni akarunk a tulajdonossal. Este ¾ 8-ra össze is hozta a találkozót.
Felvértezve indultunk, hogy majd mindenféle tulajdoni lapot, igazolványt elkérünk, nehogy kiderüljön, hogy a lakásmaffia kezébe kerültünk... Hát nem kellett semmit elkérnünk. A tulajdonosnő egy nagyon szimpatikus korombeli hölgy. Binh Thanh kerületben lakik egy luxusvillában, igényesen kialakított, gyönyörű, ténylegesen leesett az állunk, amikor beléptünk és körülnéztünk. Vélhetően nem a tőlünk beszedett 450 dollár adja a mindennapi betevőjét…
Dantól azt már tudtuk, hogy mind a két lakás a hölgy tulajdona. Délután Tamás mindkét helyen kipróbálta az ágyakon a matracokat, és megállapította, hogy az első lakásban voltak a jobbak. A tulaj még azt is felajánlotta, hogy kicserélik nekünk. Ezen kívül kértünk íróasztalt kényelmes forgószékkel, hogy Tamás tudjon dolgozni. Valamint az egyik hálóban nyitva maradt az ablak, amin befolyt az eső és feláztatta a szegélylécet, megígérte, hogy megcsináltatja. Összesen két napot kért, hogy mindent elintézzen, az internetet, a kábeltévét, a takarítást, és a bútorok beszerzését. Szombaton reggel 9-kor beköltözhetünk. Azonnal letettük a depozitot, ami szintén meglepő módon csak egy havi lakbér (itt mindenhol kettőt kérnek). Este 10 óra lett, mire mindent leegyeztettünk, és az áldomást is megittuk – teával.
Közben odakint zuhogott az eső. Azt mondta a tulaj, hogy a vietnámiak szerint esőben üzletet kötni a legjobb jel, sok pénzt hoz… Hát, majd meglátjuk.

Mindenesetre izgatottan számoltuk a szombat reggelig hátralévő órákat. Elég sok rossz tapasztalatról hallottunk már az itteni magyaroktól.
Ehhez képest szemünk-szánk elállt, amikor beléptünk a lakásba. Nem csak hogy minden csillogott-villogott, ment a TV, dübörgött az internet, de két íróasztalt is kaptunk, forgószékekkel! Korrekt leltár szerint vettünk át mindent, majd ahogy magunkra maradtunk, beraktam az ágyneműket mosni, biztos, ami biztos.
Kipakoltuk a 12 darabosra bővült csomagjainkat, majd elmentünk a közeli koreai bevásárlóközpontba, a Lotte Mart-ba, ahol minden egyéb dolgot és rengeteg élelmiszert vettünk. Természetesen ingyen hazaszállították.
36 órája költöztünk be, és még mindig alig merjük elhinni, hogy ez a valóság. Hogy otthonunk lett végre:) Amit hamarosan képeken keresztül is megmutatunk…

Esti panoráma az erkélyünkről. A képre kattintva megtekinthető az interaktiv panoráma teljes képernyőben is...