Vietnám, napfény, rizsföldek, nádkunyhó

Az előzőleg itt töltött három hónap alatt úgy hittük, hogy elég jól megismertük Saigont – már amennyiben egyáltalán megismerhető egy, a legfrissebb statisztikai adatok szerint immár 10 millió fölötti lakossal rendelkező nagyváros.

Az elmúlt napokban, tartósabb fészkünket keresve, keresztül-kasul körbejártuk. Csaknem egy vagyont költöttünk taxira, ami az itteni tarifákat figyelembe véve nem csekély teljesítmény. Olyan városrészekbe kerültünk, amelyek egyik ámulatból a másikba ejtettek bennünket. Ezidáig megnéztünk 44 (!) darab lakóingatlant, lakásokat és házakat vegyesen. Nem csak Saigon-ismeretben bővültünk, és nem csak a taxisokkal való kommunikációban jutottunk lényegesen magasabb fokra, de érdekes betekintést kaphattunk az itteni szokásokról is.

Arról már többször írtam, hogy egészen elképesztő tempóban zajlanak az építkezések, szinte pillanatok alatt húzzák fel a hatalmas épületeket. Jó példa erre az a kis mellékutca, ahol most lakáskeresés közben egy kis hotelben meghúzódunk. Ez valójában a Pham Ngu Lao nevű úthoz tartozik, itt ugyanis általában a belső utcák házait a főúthoz tartozóan számozzák, al-számozzák, A, B, C, stb. betűjelekkel is ellátva, így gyakran egészen komoly épülettömbök, kis sikátorok szövevénye között kell keresgélni a megadott házszámot.
De visszatérve az építkezésekhez, a hotelünkkel szemben másfél hónapja annak voltunk szemtanúi, hogy egy épületet lebontottak, nagy billenős teherautókkal hordták el a törmelékeket. Természetesen éjjel kettőkor! Most arra jöttünk vissza, hogy a helyén már egy új, hatemeletes ház áll…
Hatalmas lakónegyedek épülnek gomba módra, nem csak Saigon külső kerületeiben, az üres telkeken, hanem bent a városban is, ahol sorra bontják le a régi kis viskókat, de akár nagyon szép vietnámi polgári házakat is.
Ahogy Tamás szokta mondani, kétféle vietnámi épület létezik: egyik, amit még nem építettek fel, a másik, amit még nem romboltak le.
Olykor értetlenül állunk a bontások előtt. Szinte vadonatúj házak falait verik szét hatalmas csákányokkal, kalapácsokkal, mindenféle szerszámokkal.

A lakáskeresés kapcsán hetek óta folyamatosan böngészem az itteni site-okat, legalább 25 ingatlanügynökséggel állok levelezős kapcsolatban. Megszámlálhatatlan mennyiségű kiadó lakás, ház van. Állandóan az az érzésem, hogy még ezt is meg kellene nézni, meg azt is, meg amazt is. Hogy sosem fogjuk tudni nyugodt szívvel úgy lezárni ezt a projektet, hogy megtaláltuk a legmegfelelőbbet a legjobb áron.
Meggyőződésem, hogy pár hónap múlva itt totálisan lezuhannak majd az árak, olyan mértékű lesz a túlkínálat.
Igaz, a mi szempontunkból éppen szerencsés időszak van. A rengeteg itt dolgozó külföldi ugyanis a nyári szabadságos időszakhoz időzíti a hazájába való visszatérést, vagy éppen egy másik országba való költözést. Nem beszélve a pedagógusokról, akik többnyire 2-3 évet töltenek itt, s most, az iskolaév bezárásával szépen továbbállnak. Az expat-es fórumok tele vannak hirdetésekkel, melyekben fillérekért kínálnak alig használt bútorokat, berendezési tárgyakat, motort és biciklit, sofőrt, bejárónőt, babysittert Vietnámból való költözés miatt. Aztán majd augusztus második felétől nyilván változik a helyzet és felélénkül a lakberendezési áruházak forgalma is.

Tapasztalataink szerint bámulatos technikával fotózzák az egyes lakásokat. A website-okat nézegetve csillogó-villogó helyeket látunk, gyorsan leszervezzük a találkozót, amikor is a helyszínen kiderül, hogy a valóság egészen más. Az egyes helyiségek, bútorok kopottak, lelakottak, piszkosak. Két év alatt hihetetlen mértékben képesek leamortizálni mindent a bentlakók. Akik éppúgy lehetnek vietnámiak, mint külföldiek.

Elég részletes listát készítettünk arról, hogy milyen szempontok alapján választunk lakást magunknak. Az egyik fontos pont, hogy legyen egy nappalink és mellé legalább két szoba. Amit itt bedroom-ként hirdetnek, és ennek megfelelő is a berendezése. Azaz a nappali többnyire egyben van a konyhával, és van mellette két, három, négy hálószoba (ilyeneket is megnéztünk, mert árban olykor szinte nincs különbség), mindegyik franciaággyal. Ami persze nagyon is jó, hiszen szeretnénk majd a hozzánk látogató szeretteinket kényelmesen elhelyezni, de alapjában nem nagyon érthető, hogy ők milyen megfontolásból és milyen családszerkezettel számolva szerzik be a berendezést.
Gyerekszobát mindössze kettőt láttunk. Dolgozószobát íróasztallal pedig egyáltalán nem. Tehát vagy arra építenek, hogy a házaspárok nem alszanak egy ágyban, vagy arra, hogy a gyerekeket be lehet fektetni egy nagy franciaágyba. Vagy hogy több házaspár lakik együtt…
Ahol két hálószoba van, ott már két fürdőszoba is, ami persze szintén nagyon jó.
Természetesen minden lakáshoz tartozik plazmatévé, többnyire legalább kettő, néhol három. Ez náluk alap, állandóan tévét néznek. Az egyik lakásban egy régi típusú készüléket láttunk, a tulajdonos pironkodva ígérgette, hogy természetesen mire beköltözünk, vesz egy újat.
A mosógép, hűtőszekrény szintén alapfelszereltség. Ezzel szemben viszont sehol nincs kamra. Minek, amikor úgyis vendéglőben étkeznek? Olyannyira nem sütnek-főznek otthon, hogy a legtöbb helyen kétlapos a főzőlap, sütőt pedig egyetlen helyen találtunk. Úgyhogy a jó kis házi gyümölcslepényeimről, pitéimről le kell mondanunk.
Hogy mi másról még az otthonteremtés kapcsán, az a következő napokban kiderül…

Még megnézünk újabb 44 lakást, és ha más nem, ideköltözünk :)