Alig 48 órája visszaérkeztünk Saigonba. Érdekes érzés volt, egészen más, mint az első alkalommal. Immáron ismerős képek, zajok, illatok, vagy inkább szagok :) fogadtak.
Egyetlen dolog volt újszerű: hogy landoláskor már a repülőgép ablakát is verte az eső.
Igen, míg otthon egy hónapig örömködtünk a Szeretteinkkel, olykor bőrig ázva, ide is megérkezett a monszunos időszak. Amiről hallomásból annyit tudtam, hogy a nap bizonyos időszakában elképesztő mennyiségű csapadék hullik 30-40 percen keresztül, de amúgy a hőmérséklet semmit sem változik. És valóban így van. Reggelente verőfényes napsütésre ébredünk, kora délutánig igyekszünk elkerülni az utcát, vagy ha igen, keressük az árnyékot, ahol közlekedhetünk.
Aztán a délután folyamán egyszer csak előjönnek a sötétszürke felhők, és olyan négy-öt óra magasságában megindul az égi áldás. Ilyenkor a város szinte elnéptelenedik. Sem esőkabátban, sem esernyő alatt nincs ugyanis esély arra, hogy akár parányi száraz terület is maradjon az emberen.
Két órával később azonban mindennek szinte nyoma sem látszik. A hatalmas csatornákban egy pillanat eltűnik a lezúdult esővíz, és a változatlanul 30 fok körüli melegben nagyon hamar felszárad minden. Annyi különbséget észlelünk csupán, hogy a páratartalom egy gőzfürdőéhez hasonlítható.
Visszaérkezéskor valami egészen különleges nyugalmat éreztem. Mondjuk egyébként sem vagyok egy túlságosan aggódó típus, de ezúttal az az érzés fogott el, hogy minden rendben lesz. Hogy a csomagjaink is szépen megérkeznek. Jóllehet azért a biztonság kedvéért bepakoltam a kézipoggyászomba váltóruhát, így is lett. Míg Tamás átjutott a security-rendszeren, lenéztem a futószalagra, és valóban ott keringett a két bőröndünk egymás mellett.
Miután befészkeltük magunkat a turista-negyed egyik szállójába, ahol már korábban is laktunk, lementünk a szemben lévő vendéglőbe. Jó érzés volt, hogy mindenfelé ismerősen fogadtak. Koccintottunk a megszokott dalati vörösborunkkal, és egy picit tényleg olyan volt, mintha hazaértünk volna. Persze, a haza az mindig is OTT lesz, de az életünket most egy ideig itt éljük.
Teljes intenzitással lakást keresünk, hogy mielőbb otthont teremthessünk. Ezidáig megnéztünk 11 lakást. Azokat láttuk, ahol bizonyosan nem fogunk lakni… :)
| Ez a fotó a szobánk erkélyéről készült. Pont egymagasságban vagyunk a szomszédos pagoda tetejével. Nem csak premier planban látjuk, de óránként halljuk a harangot, esténként pedig részesei vagyunk a többórás, kántáló imádkozásnak :) |
 |
| Ez is ismerős: massziroznak mindenhol. Ezúttal a kisvendéglő előtt helyet foglaló vendéget. Ja, és a gyümölcstálat ajéndékba kaptuk :) |
 |
| A masszirozásba a gyerek is besegit... |
 |
| Másnap este engem is megtalált a masszőr. Nagyon jóleső, vérkeringést serkentő... |
 |
| És itt az eső az erkélyünkről. Annyi legalábbis látható belőle, hogy egy lélek sincs az utcán. |
 |
Hozzászólások