Elmaradtam még a hanoi beszámoló befejező részével, bár mint előre jeleztem, messze nem tudok minden élményt leírni.
A nagyobb látványosságok közül még két dolgot emelnék ki. Az egyik a Temple of Literature, melyet 1070-ben építették Konfuciusz emlékére. Vietnám első egyetemét is itt alapították 1076-ban. S bár az Irodalom Templomának nevezik, valójában tudósok emlékét őrzi. 1484-ben Le Thanh Tong elrendelte, hogy mindazoknak állítsanak emléktáblát, akik 1442-től itt doktoráltak. Végül nem mindenkinek, de 82 tudósnak készült tábla.
Több épület, pagoda, hatalmas park, botanikus kert, tó tartozik az Irodalom Templomához. A tavakban úszkáló teknősökön kivül hatalmas teknősszobrok teszik még elvarázsoltabbá.
Az Irodalom Temploma mögött helyezkedik el a Szépművészeti Múzeum (Fine Art Museum), melyet szintén megnéztünk. Kissé csalódás volt. Nem csupán magyar büszkeségből, de a miénk nagyobb is, gazdagabb is....
Utolsó Hanoiban töltött esténken ismét sikerült betalálnunk az élet sűrűjébe. Áttekintettük a látnivalók listáját, és megállapítottuk, hogy már csak a Vörös folyó maradt hátra. Nekiindultunk a térkép nyomán, s egyre érdekesebb, mondhatni egyre elvarázsoltabb helyekre kerültünk. Széles, forgalmas autóút vezetett a folyóval párhuzamosan, s amint a híd felé közelítettünk, az út kétszintessé vált. Azt már láttuk, hogy a hídon gyalogosközlekedés nincs, tehát esélyünk sem lesz úgy megnéznünk a folyó sodrását, ahogyan azt a budapesti hidakon megtehetjük, a Dunán elúszó dinnyehéjakat szemlélve :)
Ezért a már megszokott határozottsággal cikázva a motorok, autók és buszok között átvágtunk a többsávos út túloldalára, ahol lépcső gyanánt lerakott köveken felmászva, a korláton átugorva eljutottunk egy egészen másik világba. Hanoi szegénynegyedébe, ahol vélhetően nem sok turista járkált mostanában.
Kis sikátorok közt vágtunk át, zsúfolásig egymásra és egymáshoz épített házak, ablaktalan lakások (?), mocsok, szenny és bűz mindenütt. A nyitott ajtókon belátni, amint a népes családok élik a hétköznapi estét, eszik a sajátságos állagú vacsorát, nevelik a megszámlálhatatlan gyereket. Az épületek, amelyekben laknak, inkább düledező romok, s ami végképp furcsa, egy-egy újonnan épült, vagy inkább régebbi, de felújított, jól karbantartott és valóban szép ház szinesíti a látványt. Érthetetlen, hogy ki költ építkezésre egy ilyen helyen. Ez ugyanis nem olyan, mint amit sokfelé látni, nem egy új városrendezési terv része, ahol a kis, felszámolásra kerülő viskók között kezdenek magasodni a felhőkarcolók.
Megkérdeznünk nincs kitől a jelenség okát, de nem is nagyon mernénk, elég szapora léptekkel nyomultunk a folyó felé. S mindemellett valahogy a helyiek tudták, érezték, mit akarunk, mutatták az irányt, hogy merre haladjunk. És persze kedvesen mosolyogtak ránk. A huszonvalahanyadik sikátor után végre kiértünk a partra. Pontosabban csak hittük, hogy az a part. A folyó onnan még pár száz méterre volt. De azt a pár száz méternyi széles területet végestelen végig, ameddig a szem ellát, szemét borította. Nem pusztán úszó dinnyehéj... Mozgó szeméttelep, nyüzsgő patkányokkal és egyéb élőlényekkel.
Eddig azt hittük, hogy már megszoktuk. De nem, ezt nem lehet megszokni. A mi európai agyunkkal nem felfogható, hogy hogyan nem gondolnak a jövőre, hogy hogyan képesek így élni. Igénytelenség? Tudatlanság? Nemtörődömség?
Feladva a Vörös folyó-parti romantikázás eszméjét, visszasiettünk a város rendezettebb része felé. Az Operaház mellett elsétálva élesedett igazán a kontraszt. Luxusszállodák, luxuséttermek, pompa és csillogás. Itt egyetlen nap alatt többet költ el a szállóvendég, mint amit az előbb látott negyedben egy teljes vietnámi család egy egész év alatt.
A Hoan Kiem tó felé közeledve szerencsésen visszataláltunk a saját világunkba. Tamás 2007-ben a Bamboo Hotelben lakott, melyről annyit tudtunk, hogy kicsit odébb költözött, de előző esti sétáinkon sem a régi, sem az új helyét nem találtuk meg. Most, amint vacsorázóhelyet kerestünk, egyszercsak ott volt előttünk.
Hiszem, hogy ez sem véletlen. Beléptünk, és a recepciós régi ismerősként üdvözölte Tamást. Elfogyasztottunk egy nagyon ízletes vacsorát, majd megnéztünk egy hotelszobát. Természetesen minden bútor és berendezési tárgy bambuszból készült.
Azzal búcsúztunk tőlük és Hanoitól, hogy legközelebb a Bamboo-ban szállunk meg.
Temple of Literature - Konfuciusz szobra |
Teknősök a tudósok emlékére |
Még mindig az Irodalom Temploma, annak kertje. Nem csak itt, de bármerre megyünk, mindenütt különlegesek a fák. Nem lehet nem lefotózni. És szerencsére ezeket legalább becsben tartják. |
Fodrászat mindenütt. Itt épp az Irodalom Templomának keritése mellett... |
... de bárhol az utcán |
Csak egy a sok ellentmondás között. Egykori kikötő a Truc Bach tónál. Tornyosodik rajta a szemét, de azért a kis szentély is ott van, friss virággal. |
Hoan Kiem tó: a Teknőstorony nappal... |
... és éjjel |
Hozzászólások