Tamás korán reggel felkelt és körbesétált feltérképezni a lehetőségeket. Este ugyanis megbeszéltük, hogy motorral körbejárjuk a környéket. Kiderült, hogy nem tudunk motort bérelni, mert itt a hatóság komolyan veszi a dolgokat, hiába van nemzetközi jogosítvány, az nem vietnámi. Mennek viszont teherszállító hajók a környéken mindenfelé, egy pasi azt javasolta, hogy kéredzkedjünk föl az egyikre.

Így szépen kisétáltunk a folyópartra és nézegettük a szorgos rakodást. A kutya sem törődött velünk, de még az árusok sem. Meg-megálltam némelyiknél, nézegetve a hatalmas kókuszdiókat, hogy valamelyiket megvegyem. De semmi, a magyar piacokon megszokott „Mit adhatok, aranyoskám?” kedveskedés, még csak rám se néztek. Azért végül csak sikerült szert tennem egy szép példányra, boldogan szürcsölgettem az édes levet.

A rakodómunkások természetesen nem beszélnek angolul, egyáltalán nem értették, hogy velük szeretnénk utazni, pedig kézzel-lábbal magyaráztunk. Végre odajött egy nő segíteni, de ő meg hosszasan beszélgetett velük és egy szót sem fordított. Csak annyit nagy nehezen, hogy 50 ezerért elvisznek minket. De hogy hova, az azóta sem derült ki. Az előző napi élmények nyomán kockázatosnak ítéltük ezt a vállalkozást, ezért továbbsétáltunk.

A következő hajónál megtudtuk, hogy nem szállíthatnak külföldieket, félnek a hatóságtól. Így jobbnak láttuk átprogramozni a terveinket. Kicsit bóklásztunk még az amúgy nagyon csendes és meglepően tiszta városkában, majd eljutottunk a helyi buszvégállomáshoz. Ott sikerült megértetnünk, hogy Can Thóba szeretnénk eljutni. Intett egy nő, hogy pattanjunk fel a buszra, ez majd bevisz minket a távolsági buszvégállomáshoz. A sofőr és komplett, népes családja éppen kényelmesen az ebédjét fogyasztotta, szélesen mosolyogtak ránk, majd miután jóllaktak, úgy, ahogy voltunk, az egész társasággal elindultunk. Pár perc alatt elérkeztünk a célállomásra. Itt meglátogattam a mellékhelyiséget, ahol egy nő 500 dongost lobogtatott, jelezve, hogy ennyibe kerül.

Az elmúlt napok tapasztalatai alapján teljes biztonsággal kijelenthetem, hogy fizetni csak és kizárólag a guggantós wc-kben kell. Hiába, az igazi élményt sehol nem adják ingyen J

Ha már ki kellett fizetnem ezt a kemény ötforintnyi összeget, vettem a bátorságot, hogy pár fotóban megörökítsem a terepet…

Háromórás buszozás, közben kompon való átkelés nyomán érkeztünk Can Thóba. Ami gyakorlatilag az első perctől kezdve kárpótolt minden korábbi tortúráért, feledtette a rossz élményeket.

Besétáltunk a városközpontba, ahol másodikra találtunk egy nagyon korrekt szállodát 200 ezer dongért. Közvetlenül a főtéren, Hó apó szobránál. Este a vízparton vacsoráztunk, kifejezetten a révfülöpi móló emlékeit idézte bennünk a környezet.

Közben kicsit piacoztunk is, Tamás kapott egy újabb géz-inget, ezúttal zöldet. Meglepő módon most nem ellenkezett. Hiába, ha egyszer rákap valaki a shoppingolás ízére… Innentől kezdve aztán ruházhatom nyakra-főre J

Séta közben megállapítottuk, hogy itt különösen elszaporodtak a kicsi vietnámi sünikék. Tudjátok, amiknek nincs tüskéjük, de hosszú farkuk nő. Mi már következetesen csak így emlegetjük őket, mert megfogadtam, hogy az igazi nevüket többé ki sem ejtem a számon. Még a füves parkba is bemerészkednek, pedig a környező utcák gyakorlatilag teljes egészében piacot jelentenek, elképesztő szennyel és bűzzel, zöldség és húsáruval, ahol a békától a csigáig minden kapható.

A város 10 órakor elcsendesedett. Hamarosan mi is, mert hajnali kelést terveztünk, hogy idejében ott lehessünk az úszópiacon.

Hangulatos kis tó Ben Trében, aminek a partja mentén volt a szállásunk:

Tamás a kikötőben. Rorschach-táblásra izzadta a pólóját :-)

A helyi busz, amin a sofőr családja is velünk utazott:

A guggantós wc:

Ez talán zuhany lehet a wc-ben, bár csapot nem találtam...

A wc előterében akár kádban is lehet fürdeni. Már ha valakinek van hozzá gusztusa :-)

A wc bejárata előtt viszont gyönyörű virágok, kis baromfiudvarral:

Építjük szorgalmasan a kapcsolatainkat. Még a kompon is :-)

Fotó a kompról. Jönnek, mennek a hajók:

A Révfülöpöt idéző vacsoránk Can Thóban, a Mekong partján: