Az időeltolódás nekem nem okozott gondot. Éppen úgy lett, ahogy terveztem. Mivel tudtunk aludni a repülőn, a teljes napot átvészeltük, és simán elaludtam az itteni éjszakán. Tamásnak nehezebb volt, talán túl is volt pörögve, nagyon nem talált rá az álom. Pontosabban nagyon is rátalált, a megtestesült valóság lett J A lényeg, hogy elaludni nehezen tudott. Emiatt kivételesen én keltem korábban, már reggel fél nyolckor, s lelkesen kezdtem a blogom írásába.
Dél lett, mire összeszedelőzködtünk. Előző este láttam egy pékszerűséget, gondoltam ott veszünk némi bagettet reggeli gyanánt. Kiderült, hogy valójában egy hangulatos étkező, ahol mindenféle süteményeket, szendvicseket árulnak és ülve is lehet fogyasztani. Az egyik lány nagyon kedvesen az emeletre vezetett bennünket, amikor látta a tálcát a kezünkben. Újabb meglepetés: egy tiszta, csillogó-villogó légkondicionált terembe léptünk, üvegablakos, világos. Amint leültünk, a bárpulttól szó nélkül egy lány két pohár jégkockás mentaízesítésű zöldteát tett le az asztalunkra. Csak úgy, grátisz. Amúgy az egész reggelink 340 forintba került.
Reggeli után a Duna Hotelbe mentünk, mert Andrástól hallottuk, hogy a tulajdonosa Magyarországon járt egyetemre. Nagyon vicces volt egy saigoni szállodában „Sziasztok” köszönést hallani. Tri a TF-en végzett Budapesten, de nem azt a tudást kamatoztatja. Szinte állandó teltházzal megy a szállodája, sok magyar vendége van. Igazából tanácsot akartunk kérni tőle, hogy merre induljunk el lakásbérlettel kapcsolatban. Szerinte olcsó áron maximum „Chicago”-ban kapnánk lakást, az itteni negyedik kerületben, amit az otthoni nyolcadikhoz hasonlított. Felajánlott egy szobát napi 18 dollárért, de az kisebb, mint a jelenlegi, ezért nem oda költözünk. Tamás bekért ajánlatokat az itteni ingatlanosoktól, jöttek is szépen válaszok, hamarosan megyünk apartmanokat nézni.
A Duna Hotelből a Vietnam Airlines irodájába mentünk, az elveszett bőröndöm ügyében. Annyit sikerült megtudnunk, hogy a frankfurti reptéren maradt és hogy hamarosan küldik.
Innen sétáltunk tovább a Notre Dame-ba, amiről már írtam, hogy betértünk egy hálaimára. A főpostán is voltunk, küldtünk pár levelet, gondolva azokra, akik nem annyira internet-felhasználók. A főposta épülete amúgy egészen különleges, most csak kívülről fotóztam, pedig a belső tér is megér jónéhány felvételt. Legközelebb pótolom.
Elindultunk a Saigon folyó irányába. Útközben, meglehetősen lepukkant épületek között találtunk egy táblát, hogy Juice Bar az udvarban. Gondoltuk, betérünk egy frissítőre. Itt folyamatosan meglepetések érnek bennünket. Ez az udvar is az volt. Baloldalán egy vadonatúj épület, a BBDO itteni székhelye. Jobb oldalán kávézók, egyfajta Liszt Ferenc tér, kicsiben. Kora délután volt, mi voltunk az egyetlen vendég. Fizetéskor derült ki, hogy happy hours-ban vagyunk, így 30 százalék engedményt kaptunk J
Már otthon megterveztük, hogy felkutatjuk azokat a helyeket, ahova az itt élő expat-ek járnak, hiszen elsősorban velük érdemes ismerkednünk munkalehetőségek tekintetében. Nem is gondoltuk, hogy ilyen hamar rátalálunk. Mint kiderült, ez a törzshelyük esténként. A pincérlány adott nekünk egy rakás helyi kiadású, angol nyelvű magazint, amik tele vannak hasznos információkkal, eseményekkel, kontaktokkal.
Lelkesen indultunk tovább, ismét le a Saigon folyóhoz, ahonnan komppal átmentünk a túlsó partra. Na, de az már egy másik világ, megér egy új fejezetet.
Hozzászólások