Ebben a bejegyzésben naturális részletek is lesznek.  Előre is bocs, aki nem bírja, inkább ugorja át….

Valószínűleg nem lenne kerek a világ, ha csak és kizárólag jó dolgok történnének az emberrel. Ezért aztán Tamás szavaival élve igazi hősként viselkedtem, azaz szinte tudomást sem véve a pénteken kezdődött, és egyre erőteljesebbé vált nátháról és torokfájásról, hajtottam a szombati költözést, berendezkedést. Azért délután az agyonlégkondizott, 18 fokos Lotte Martban bizony már nagyon vártam, hogy a bevásárlólista végére érjünk…
Tamás közben legalább tízszer elmondta, hogy hagyjuk az egészet, menjünk inkább haza és bújjak ágyba, mert ennek nem lesz jó vége. Én meg csak makacskodtam, sőt, hazaérve még tovább pakolásztam, aminek az lett a vége, hogy vasárnap már tényleg nem tudtam lemenni a piacra gyümölcs-és zöldségbeszerző körútra.
Tamás egyedül térképezte fel a környéket és egy zsák gyümölcsformátumba öntött vitaminnal felpakolva érkezett haza. Ennek köszönhetően délutánra elegendő erőt éreztem ahhoz, hogy előrukkoljak az első saigoni sajátkészítésű vacsoránkkal. Darált húsos tésztát főztem, jó csípőset, megbolondítva különleges fűszerekkel, már csak az „itt ez kapható” kényszerűség okán is.
Aztán hétfőn hajnalban már arra ébredtem, hogy talán életemben nem voltam még ilyen beteg :(
Szabályosan fuldokoltam a köhögéstől, a zsebkendőt egy pillanatra sem távolíthattam el az orromtól, és egyidejűleg volt hidegrázásom, miközben patakokban ömlött rólam a verejték. Akkor szentül megfogadtam, hogy csak és kizárólag akkor hagyom el az ágyat, ha már egészséges leszek.
Derekasan szinte végig is feküdtem két napot, Tamás még derekasabban ápolt, kényeztetett. Hozott nekem a közeli patikából gyógynövényalapú kapszulákat és szirupot, biztosnak látszott az út a gyógyulás felé. Mégis érthetetlen módon tovább romlott a helyzet.
Kedd éjszakára kialakult egy hólyaghurutom is, alvás helyett órákat töltöttem a porceláncsészén kuporogva. Miközben ömlöttek a könnyeim a fájdalomtól. Más folyadék már nemigen tudott távozni a szervezetemből, csak az inger volt meg hozzá, de az kínok kínját okozta…

Reggel Tamás a Google fordítóprogramja segítségével leírta egy darab papírra vietnámiul, hogy „gyógyszer hólyaghurut ellen”, de nem akartam leengedni a gyógyszertárba. Úgy gondoltam, hogy a leghatásosabb és legtermészetesebb ellenszer a görögdinnye, és ha a 35 fokos hőség mellett jól be is takarózom, majd szépen elmúlik az egész magától.

Aztán a véres wc-papír láttán felülvizsgáltam a helyzetet. És amikor az interneten a hólyaghurut kifejezés kapcsán sorra jöttek a vesemedencegyulladásra is a találatok, hirtelen jobb belátásra tértem és megkértem Tamást, hogy mégis menjen le a patikushoz.
Háromféle gyógyszerrel felszerelkezve tért vissza. Miután mindent elolvasott róluk a net-en, a legerősebbnek tűnőt kezdtem szedni. Egy óra múlva már enyhültek a tüneteim….

Szerencsés módon nem vagyok egy betegeskedő fajta. Megszoktam, hogy a szervezetem úgy működik, ahogyan kell. Ha egy-egy fájdalom belém nyilall olykor, az viszont ennek megfelelően igen erős kétségbeeséssel tölt el. Értetlenül, szinte sértetten állok a helyzet előtt. Azonnal a legrosszabbra gondolok, s bár ezek a „legrosszabb” gondolatok sosem tartanak tovább tíz percnél, Szeretteim nem ok nélkül neveznek néha hipochondernek:)

Itt az elmúlt napokban jócskán volt időm újragondolnom a dolgokat. Ahogy feküdtem leverten, erőtlenül, újabb és újabb tünetekkel, végtagfájdalmakkal és hányingerrel is tarkítva a skálát, mi tagadás, alaposan kétségbe estem.
Mert könnyű volt otthon az „oltassunk vagy ne a H1N1 ellen?” című játékban egyszerűen azt mondani, hogy NEM. Nem oltatunk, mert nekünk, kérem szépen, van immunrendszerünk. De mi van, ha itt most tényleg összeszedtem valami durva vírust? Amivel az olyan erősnek hitt immunrendszerem sem fog tudni megbirkózni, mert olyannyira ismeretlen a számára?

Igen, otthon, a jól ismert dolgok adta biztonság talaján minden más. Ott azt is könnyű kimondani, hogy nem szedünk antibiotikumot. De itt tényleg megijedtem. Attól, hogy megtámadhat valami nagyon idegen fertőzés, ami ellen nincs felvértezve a szervezetem. És fejet hajtottam, szerencsére.
El kell ismernem: a gyűlölt és ellenzett antibiotikum működik. Kezd visszatérni az erőm végre…

Ilyen volt, amikor beköltöztünk, Bamboo-val együtt. A csomagjaink számát igy is sokallottam, de gyanitom, a kiköltözésnél többszörösére duzzad.... Szerencsére az még messze van :)
 

 Gyönyörű tűzliliom-csokrot kaptam Tamástól a gyógyuláshoz. Mára 9 virág kinyilt, és 10 még mindig bimbós. Lehet, hogy mégsem az antibiotikum dolgozott?