Éppen hogy érzékeny búcsút vettünk Dávidéktól, újabb látogatóink érkeztek pár napra.
Esztit és Andrist Kambodzsában ismertük meg, egy évig ott dolgoztak, és lelkesen kalauzoltak bennünket „második otthonukban”. (A kambodzsai életükről szóló blog itt olvasható.)
Örültünk, hogy Magyarországra való visszatérésük előtt még tudtak időt szakítani egy rövid vietnámi kiruccanásra.
Az előző heti Vung Tau-i napozás emlékét Tamás fájdalmasan soká őrzi, így többnyire hármasban róttuk a várost, bemutatva Esztiéknek Saigon látnivalóit.
Hogy mennyire a szívemhez nőtt ez a város, az abból is érezhető, hogy szinte dagadtam a büszkeségtől, amikor lépten-nyomon dicsérték és az élhetőségét, a szellősségét méltatták.
Velük is megismételtük azt a kompos kirándulást, amelyet éppen egy éve tettünk Tamással a Saigon folyó túlpartján, a bontásra ítélt negyedben.
Még torokszorítóbb volt a látvány: a hatalmas területen ma már csak egyetlen utca létezik, azon is mindössze pár ház, a többit mind lerombolták :(
Elképesztő nézni, hogy az a pár ember, aki még ott él, ugyanúgy folytatja a mindennapjait, mintha mi sem történt volna…
Hogy mikor lesz itt igazi tereprendezés, mikor épül fel az új negyed, nem tudni.
Az biztos, hogy változatlanul csak ajánlani tudom mindazoknak, akik a közeljövőben Saigonban járnak. Nem turistalátványosság, inkább azt lehet még látni, hogy milyen volt a saigoni élet.
Ami már soha többé nem lesz ugyanaz….
Élet a törmelékek között. A kis bolt kitartóan üzemel... |
Már tető sincs... De mégis kapunk friss, az utcán turmixolt shake-t, avokadóból. |
A fodrász is rendületlenül nyírja a hajakat... |
A világhálótól sem kell elszakadni... |
Egy igazi gyerek mindenhol játszik... Sárkányeregetés a lebontott házak tégladarabjain... |
Valaha berendezett ház állt... Itt éltek, étkeztek, dolgoztak, pihentek, szerettek... |
Régi idők emléke... |
Hozzászólások