Ha már ünnep, és ha már TET, természetesen mi sem hagyhattuk ki az alkalmat egy jó kis bulizásra. Annál is inkább, hogy a hazautazásunk előtti előkarácsonyi partinkon beígértük a saigoni barátoknak, hogy a visszatérésünk után lesz welcome-party is.
Az időpont-egyeztetés persze pont olyan nehéz, mintha otthon akarnánk december 23-án egy összejövetelt szervezni, amikor éppen mindenki nyakig van a sütés-főzésben, vagy az utolsó pillanati ajándékvásárlásban.
Csak itt éppen mindenki átvette a helyi ritmust, vagy vállalati partizik, vagy utazik, a lényeg, hogy valahol mindenképpen ünnepel.
Ehhez képest tizennyolcan jöttünk össze, s bár fájóan hiányoltunk néhány barátot, az este mégiscsak remekre sikeredett.
Pedig a napom nem indult túl jól. Kezdve azzal, hogy alig vártam Xuan, a takarítónőnk megérkezését, aki minden pénteken tisztára súrolja a lakást.
Tamás internetes böngészésének köszönhetően azt is megtudtuk, hogy vietnámi szokás szerint az alkalmazottaknak pénzt illik adni TET idején, így lemondtam az előre kinézett takaros kis ajándékkosárról, beszereztem az elengedhetetlen piros borítékot, és bekészítettem a neki szánt újévi összeget.
Természetesen igazi dong-bankókban, amit azért is érdemes megjegyeznem, mert itt a játékpénznek igenis nagy keletje van. Kezdve azzal, hogy azokat égetik el minden jeles és jeltelen ünnepen (tiltottan ugyan, de így van), és azokat teszik ki a Buddhának is a pagodákban. Meg persze oda igazi pénzt is visznek.
Visszatérve a gondolatmenetemhez, Xuanra való várakozás közben megírtam egy újabb blogbejegyzést, de nem sikerült aktiválnom, mert a blog.hu valószínűleg éppen a szokásos, otthoni idő szerinti hajnali karbantartást végezte.
Nem keseredtem el nagyon, gondoltam, akkor felteszek egy újabb cikket a honlapomra, az onlinepszichologus.com-ra.
Ott meg azért akadtam el, mert eléggé régen nem foglalkoztam vele, így jól elfelejtettem, hogy hogyan is van az egész folyamat. Elvesztem az admin-felületen a különböző szekciók, kategóriák, menürendszerek, modulok és komponensek rendszerében, s mivel saját, különbejáratú informatikus-gurum, amúgy mindenfajta számítástechnikai probléma legkiválóbb megoldója, nem mellékesen életem Párja éppen egy üzleti megbeszélésen tartózkodott. Jobbnak láttam, ha frusztrációmat sikereim örök színterén, a konyhában vezetem le.
Nekiláttam tehát az esti party fogásainak elkészítéséhez. Közben kétszer bevágtam az amúgy is fájós fejemet. Egyszer a gáztűzhely fölött elhelyezett szagelszívó sarkába, egyszer meg a kinyitott felsőszekrény ajtajába. Közben bevettem fejfájás ellen egy Saridont, amitől meg úgy éreztem magam, mintha három méregerős kávét ittam volna éhgyomorra, magyarán iszonyúan felpörögtem, sőt, beremegtem.
És Xuan még mindig nem érkezett meg, pedig már csaknem dél volt.
Realizálva, hogy ez nagyon nem az én napom, ekkor hívtam fel Tamást telefonos segítséget kérve. Kiderült, hogy már itt van, kétsaroknyira, éppen egy TET alkalmából nyílt növényárus kínálatát mustrálgatja.
Miután Tamásra öntöttem minden panaszomat, hamar rövidre zárult a kör. Felhívta a mindent intéző házmenedzserünket, akitől megtudta, hogy Xuan hazautazott az ünnepekre, teljesen fölösleges várnunk rá. Halleluja, azért előre értesíthetett volna...
A következő két óra azzal telt, hogy Tamás, átvéve Xuan szerepét, sőt felülmúlva azt, mindent alaposan kitakarított a lakásban, jómagam pedig elkészítettem a tojássalátát és a tonhalas tésztát az esti összejövetelre.
Késői ebédünk után pedig lementünk együtt az alkalmi növényárushoz, és az itteni hagyományoknak megfelelően, persze a mi ízlésünket is figyelembe véve, kiválasztottuk a magunk TET-fáját.
Többféle fát szokás errefelé venni az ünnep alkalmából, erről majd legközelebb írok bővebben.
Mi egy kisebb mandarinfát választottunk, legfőképpen azért, mert ez a gazdagság jelképe. És a gazdagságnak igencsak szükségét látjuk mostanság….
A sikeres vásárlás után – tényleg sikeres, 400 000 dongra tartotta a csaj a mandarinfát, és amikor látta rajtunk a komoly érdeklődést, magától levitte 350 000 dongra (kevesebb, mint négyezer forint), és persze az árban benne volt az ingyenes hazaszállítás – elsétáltunk a piacra, megvenni a még hiányzó dolgokat.
A piac sarkán először is csináltattam magamnak egy új szemüveget, de ez annyira frappáns történet, hogy megér egy külön bejegyzést. Legközelebb….
Vettünk friss ananászt, banh mi-t, ami itteni kenyérféle, amolyan mini-bagett, és persze két nagy szatyor jeget az italok behűtéséhez.
Miután hazajöttünk és az ananászos pitét is megsütöttem, a nap sikerességi rátáját máris egészen jónak értékeltem.
Míg én sütöttem, Tamás a vietnámi hagyományoknak megfelelően a beszerzett motívumokkal feldíszítette a mandarinfánkat. Öt órakor már teljes készenlétben vártuk a két órával később meghirdetett party vendégeit.
Szokás szerint voltak magyarok, vietnámiak, viet-magyarok (ezt találom jó kifejezésnek a magyar-vietnámi szülőpártól születettek meghatározására), és persze nyugatiak is.
Köztük Kris, a mi Santa Claus-unk, aki karácsony előtt minden egyes Xmas partyn Mikulásjelmezben tündökölt. Pár napja Tamás összefutott vele a házunk előtt.
Kiderült, hogy két éve itt lakik a mi házunkban, vietnámi feleségével és a kétéves kislányával. Aki egy igazi kis tündér, volt szerencsénk megismerni a bulin. Mert persze Tamás kapva kapott az alkalmon, és a találkozás örömére rögtön őket is meghívta.
Amúgy Kris csak azért álldogált aznap a ház előtt, mert új bútorokat vettek és várta a szállítókat.
De hogy milyen kicsi a világ, ismét kiderült. Azok után, hogy hazajövet egy nő megjegyezte a lift előtt, hogy látott tegnap a Saigon Square-ben, mondtam Tamásnak, hogy ideje lenne megkérdeznünk Mr.Trungtól, a házmenedzsertől, hogy kik is laknak ebben a házban…
Az előkészített boríték Xuannak:
A mi kis mandarinfánk:
Party-time:
Hozzászólások