Vietnám, napfény, rizsföldek, nádkunyhó

Olyan sokan részleteket kérdeztek Kicsi Ábel születéséről. Sajnos, közel tízezer kilométeres távolságból legfeljebb a magam érzéseiről irhatok.

Arról, hogy pénteken délután hosszasan, közösen tanakodtunk a skype-on Ibolyával és Balázzsal. Akkor jöttek haza az orvostól, aki azt mondta, Ábel magzati értékei nagyon jók, de ő mégis elindítaná a szülést burokrepesztéssel, és hogy menjenek vissza a kórházba még aznap este. Mert a flow-metrikus értékek kezdenek határesetet mutatni. A döntést azonban rájuk bízta.

Mindebben benne volt, hogy péntek délután van, az orvos hétfőtől szabadságon lesz… Nehéz volt megállapítani, hogy nem csak túl akar lenni az „egészen”.

Ibolya a jósló fájásokon kívül semmit nem érzett. És nagyon szerette volna, ha Ábel a maga által érzett időpontban érkezik, bármifajta beavatkozás nélkül. Nem akart semmi olyat, ami mesterséges, ami beleszól Ábel ütemébe.

Nem tudom szavakkal leírni a csodálatot, amit a „Kis Menyem” iránt érzek. Először is bámulatosan flottul, természetesen, valami elképesztő tudatossággal és odafigyeléssel élte végig az elmúlt kilenc hónapot. A pocakja hatalmasra nőtt, de karcsú és fitt maradt mindvégig. Határozott elképzelései alakultak ki Ábel nevelését, gondozását illetően. 
És éppolyan tudatos volt a születést illetően is.

Arra jutottunk, hogy ha az orvos rájuk bízza a döntést, akkor még semmi nem veszélyezteti Ábelt. De hogy mégis, talán biztonságosabb a kórházban lenni...

Este 6-kor kaptam az sms-t, hogy lassan indulnak a kórházba. Itt Saigonban akkor már 11 óra volt.
Otthoni este 8 órától kezdve jöttek rendre az sms-ek. A család összegyűlt a szülőszoba előtt, de sokkal többet ők sem tudtak. Olykor azt, hogy hány percesek a fájások. Nálam égett négy mécses, küldtem az energiákat, és elképesztően lassúnak éreztem az idő múlását… És sokkal nehezebb volt megélnem, mint a saját Gyerekeim születését…. Sokkal több aggódással, szorongással járt.

Aztán otthoni hajnali 4 óra 18 perckor végre megjött az sms: Balázs kivitte Ábelt megmutatni a várakozó családtagoknak. Pár perc múlva pedig az első MMS Balázstól, egy csodálatosan szép, formás babáról :)

Aki szinte éppen úgy néz ki, mint a büszke Apuka egykor, a születése napján.
Ábel tehát természetes úton született, jóllehet némi oxytocint kapott Ibolya gyorsitásként.

Jómagam itt vagyok, túlcsordult érzésekkel. Folyamatos örömkönnyekkel, meghatottsággal, MMS-nézegetéssel, és borzasztóan várom szeptember 9.-ét, amikor Ábelt a karomba vehetem végre.

Nem szeretem a nagymama szót, valahogy ez még idegen nekem. .„Messzi-mamának” neveztem el magam, pedig Ábel nagyon is közel van a lelkemhez.

Majdnem olyan közel, mint Balázs volt 1979. december 12-én: