Online Pszichológus

HTML

Online Pszichológus

Vietnám, napfény, rizsföldek, nádkunyhó

Utazások Ázsiában, élet Vietnámban, kalandok és komolyságok. Mindez egy pszichológus tollából, fűszerezve és fotókkal illusztrálva.

Egy pszichológus naplójából

Szeretném figyelmetekbe ajánlani másik blogomat, mely pszichológiai témákat tartalmaz. Élethelyzetekről, sorsokról, mindennapokról írom le a gondolataimat. Minden érdeklődőt szeretettel várok!

Hozzászólások

Megérkeztünk - 2. rész

2010.02.23. 08:17 Sun Flower

Az első vacsoránk után tettünk egy sétát azzal a céllal, hogy veszünk nekem valami ruhát. Valószínűleg akkor is vásároltunk volna, ha nem ez lett volna a célunk. Ugyanis a piacot környező utcák mindegyike benépesült különböző árusokkal, elképesztő mennyiségben és választékban kínálták a portékáikat, legalább tíz Ázsia Centernyi bodega nőtt ki szinte a föld alól, hiszen délután még nyomuk sem volt. Vettünk két nyári ruhát összesen 1500-ért, egy szandált és persze egy szép csatnak sem tudtam ellenállni. Még sok mindennek nem, de valahol határt kellett húzni…

És akkor az első benyomásokról: a legeslegfontosabb, hogy elképesztően kedvesek, tényleg állandóan mosolyognak, köszönnek, integetnek, mindig és mindenhol. És ez nem csak a vietnámiakra igaz, hanem mindenkire, értve ezalatt az itt turistáskodó vagy élő „fehér embereket” is. Valahogy belülről jövő békét érzek, ami kisugárzik és áthatja az egész itteni életet. Nyoma sincsen semmilyen erőszakosságnak, a boltosok sem akarnak semmit ránk erőltetni. Ha vásárolunk, örülnek, ha nem, az sem baj. Szerencsére nagyon távol áll tőlük az Egyiptomban vagy Tunéziában tapasztalt mentalitás, ahol maximum becsukott szemmel lehet elmenni egy árus mellett, és akkor is garantáltan rád sóz valamit negyed áron, persze még mindig legalább a duplájáért a valós értéknek. Nincsenek koldusok, kéregetők, hajléktalanok. Lehet, hogy ezt itt tiltják hivatalosan, mert tényleg nem látni semmi ilyesmit. Illetve tegnap este hazafelé láttunk egy nyomorék gyereket, az utca egyik kevésbé kivilágított részén feküdt, közel a bevásárlóközponthoz, de mégsem forgalmas helyen. Nem kért semmit, csak feküdt csendben. Tamás adott neki egy ezrest.

Sokan élnek az utcán, de nem úgy, mint az otthoni hajléktalanok. Megvan a maguk kis boltja, üzlete, szedett-vedett bodegák, ott zajlik az egész életük. A robogókkal, motorokkal kapcsolatos a legtöbb üzlet, hiszen szinte mindenki azokkal közlekedik. Tízméterenként van egy-egy motormosó, gumis, alkatrész-árus. És persze megszámlálhatatlan italt és ételt kínáló bodega. Erre nem találok jobb kifejezést, de valójában ezek többnyire egy asztalkát jelentenek, vagy simán csak papírdobozt. Kis, óvodai méretű műanyag székek vannak kitéve, ott ülnek vagy akár le is ültetnek. És persze rengeteg a mozgóárus, hihetetlen súlyokat cipelnek, a könyvektől kezdve, napszemüvegeken, ékszereken, cigarettán keresztül gyakorlatilag mindent árusítanak.
Meglepő, de messze nincs az a kosz és szemét, mint amire számítottam. Folyamatosan sepregetnek, locsolnak, takarítanak. Ennek köszönhetően bűz sincs.
A motoroknak, robogóknak igazi kultusza van, azokat is állandóan pucolgatják, csillognak, villognak. A közlekedés amúgy elképesztő. Helyi buszjárat állítólag nincs. Vannak taxik, személyautók, láthatóan a Toyotát és Kiát preferálják, többnyire nagyméretű és új autókat látni mindenfelé. És persze robogók és motorosok özönlenek mindenütt, keresztbe-kasul, folyamatosan dudál mindenki. Azt mondtam Tamásnak, biztosan félnek a csendtől J

Amikor még otthon láttam egy filmet a saigoni közlekedésről, el nem tudtam képzelni, hogyan lehet átjutni gyalogosan az utca túloldalára. Egészen pontosan úgy képzeltem, hogy a következő három hónapban mindig csak az utca egyik oldalán fogok tartózkodni. Ehhez képest Tamást is megleptem azzal, hogy amint kiszálltunk megérkezéskor a taxiból, simán és határozottan átirányítottam magunkat a túloldalra. Szóval ez csak látszólag ijesztő, tényleg kikerülnek és tényleg figyelnek. A közelünkben van egy nagy tér, én csak Concorde-nak hívom. Na, azon tényleg nagy kihívás keresztülmenni. Mivel nem akarunk nagyokat kerülni, már rutinosan keresztülszeljük. Annyi a titka az egésznek, hogy az autókat elengedjük, és mögöttük araszolgatunk a cikázó robogók között.
S ha már Concorde, akkor Notre Dame is. De az tényleg van, ők is így hívják. Igaz, kisebb, mint a párizsi, de nagyon szép ez is. Tegnap betértünk egy hálaimára.

  

3 komment

Címkék: közlekedés mosoly saigon

A bejegyzés trackback címe:

https://bencsikandrea.blog.hu/api/trackback/id/tr771782951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ingrid 2010.02.23. 12:21:03

Én is itt vagyok és olvaslak ezentúl szinte minden nap :)
Nagyon sok napsütést és vidámságot kívánok Nektek az elkövetkezőkre és a bőröndöd remélem Rád talál!

bldo 2010.03.06. 16:26:30

Nagyon irigyellek az elhatározásotokért titeket. Én 2008. januárjában voltam Vietnamban, és azonnal beleszerettem az országba, így biztos, hogy még jó párszor fogok menni.

Időrendben visszafele haladok az olvasással - tehát a legrégebbi bejegyzéstől a legfrissebbig -, így nem tudom, hogy a későbbiekben lesz-e erről szó, de néhány kiegészítést, megjegyzést engedj meg.

A dudálás nem a csend démonainak elűzésére szolgál, hanem ezzel jelzik a közlekedésben résztvevők, hogy "Vigyázz, jövök!" A folyamatos tülkölésnek komoly szerepe van abban, hogy az elsőre (sőt másodikra is) kaotikusnak tűnő forgalomban mégis fennakadás nélkül közlekedjenek a motorosok és autósok.

Nekem az egyetlen komolyabb negatív élményem Vietnammal kapcsolatban pont a kéregetők/koldusok nagy száma volt (ez főleg Saigonban volt jellemző, Hanoiban nem is emlékszem már, hogy találkoztunk-e volna velük, de Saigonban ott voltak mindenhol, még a War Remnants Museumban is belefutottunk egybe), illetve a rendkívül erőszakos értékesítési politikát folytató árusok (mindezt úgy, hogy vietnami ismerősökkel voltunk, így hatékonyan tudtuk elkerülni a legnagyobb turista lehúzó helyeket és helyzeteket).

Csak így tovább, kíváncsian várom majd a friss bejegyzéseket, így ismeretlenül is.

Sun Flower 2010.03.07. 12:00:44

@blackdogone:
Köszi a megjegyzést. Ebbe az országba nem lehet nem beleszeretni:-) Pedig az igazi természeti szépségeit még csak fotókon láttam, s nagyon várom azokat a személyes élményeket is!
A "biztos félnek a csendben" megjegyzésem természetesen csak poén volt. Tudom, hogy dudálásal jelzik, hogy jönnek, és nagyon is jól teszik! Talán ennek is köszönhető, hogy eddig még nem láttunk balesetet.
A koldusokkal kapcsolatban: természetesen minden relatív. Mi is találkoztunk néhánnyal, de hol van ez attól, amit Budapesten lehet tapasztalni! Ahol Rotschild pénze sem elég, ha minden kéregető kezébe ejtesz pár forintot...
Az igazán nyomulós, tolakodó kereskedők egy másik kultúrában vannak. Itt inkább nem nevesíteném... De nem tudom, ki tudta megnézni mondjuk a piramisokat anélkül, hogy legalább pár kendő, napszemüveg, néhány táska, szőttes, és mindenféle egyéb haszontalan dolog megvásárlása nélkül megúszta volna a látogatást:-)
Szívből kívánom, hogy mielőbb visszagyere ebbe a csodaországba!
És remélem, olvasás közben legalább egy kicsit itt vagy...
süti beállítások módosítása